Forrás: Erec

2006. július 16., Ferihegy 2B:

18 aggódó tekintet, azaz csak 16, mert ketten még gondolkoznak, hogy jöjjenek-e vagy sem… de végül nincs visszaút. Mire elkezdődik a biztonsági kikérdezés már ott van mindenki és csak a szülők aggódnak, hogy mi lesz velünk, hova megyünk. A csoport már tudja: az úti cél Tel Aviv, Ben Gurion Airport.

Három óra repülés és szakadt bőrönd kicserélés után máris Dror (alias Stöpszli), az idegenvezetőnk fogad és irány a busz, ahol Shai (azaz Lobonc), a somer (biztonsági kísérő) csatlakozik hozzánk, aztán indulás Tel Avivba, a tengerpartra néző szállodánkba, ahonnan gyorsan vitt tovább minket a buszunk és vezetője, Baruch Jaffóba, az éjszakai sétára.

Innentől sajnos összefolynak az emlékek, nem emlékszem, hogy melyik nap mi történt, de az biztos, hogy strandröplabdáztunk a tel avivi naplementében, láttuk a Függetlenség Csarnokát, ahol 1948-ban David Ben Gurion kikiáltotta az ország függetlenségét, fürödtünk Ein Gedinél a forrásban, megmásztuk a Maszadát és még a napfelkeltét se késtük le (reggel negyed ötkor), lebegtünk a Holt-tengerben, tetőtől-talpig bekentük magunkat iszappal, tevegeltünk, vendégségben voltunk drúzoknál és beduinkonál (ahol a legfinomabb volt az étel), megtudtuk, milyen egy kibuc, Cesarea-ban láttuk a római város romjait és legyőztük tériszonyunkat Ein Avdatban, amikor kimásztunk a kanyonból.

Kimaradt valami?

Hát persze, Jeruzsálem! Hogy is felejthetem el! Három csodálatos nap a szent városban. Kicsit komoly (Jad Vasem Holokauszt Múzeum), kicsit ünnepi (shabat Jeruzsálemben), kicsit katonás (Herzl-hegy, katonai temető).

Jut eszembe katonás. Az utolsó öt napban velünk tartott négy katona is, hogy találkozzunk velünk egyidős fiatalokkal és, hogy elsőkézből kapjunk információt arról, hogy milyen is az izraeli katonaság és a mindennapi élet.

Valamikor az első két nap alatt mindenki rájött, hogy hiába van helyzet északon, itt, az ország középső-déli részében az élet a megszokott kerékvágásban megy tovább, esténkét megtelnek a bárok, az emberek sétálnak a tengerparton és mindig szivesen segitenek, ha épp eltévedt túristák vagyunk.

A következő emlékem július 26. reggel 6 óra, Ben Gurion Airport.

Megint bitzonsági átvizsgálás, megint búcsú, de most nem szüleinktől, hanem egy országtól, ami a szivünkhöz nőtt.

Egyvalamiben mindenki biztos: ide vissza kell menni újra és újra, bármikor, bármennyi időre.

Basana Habaa BeJerusalaim!

Viskiki

Comments are closed.