Forrás: Erec

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Hadd kezdjem egy idézettel a Talmudból, a Biblia utáni zsidó irodalom alapművéből. Héberül így hangzik: „Kotlei bét hamidras hohihu.” Ez magyarul azt jelenti: „A templom falai bebizonyították, hogy hajlékot tudnak adni nemcsak a tanulásnak, hanem a kultúrának is.”

Több ezer éves szavak, ma is érvényes üzenet. Itt állunk egy megújult templomban, amelyet 138 évvel ezelőtt a hit hajlékának építettek, és most a kultúrát fogadja be a falai közé. Változás ez, nem vitás, mégsem lényegbevágó. A helynek ugyanis csak a küldetése változik, a szellemisége ugyanaz marad. Változatlanul szentély lesz, amely magába sűríti Győr zsidóságának fél évezredes történelmét, szakrális múltját, és mindehhez hozzáadja a város művészeti értékeit, pezsgő kulturális életét.

Nem tudom, elgondolkodtak-e már azon, hogy miért beszélünk mi itt Magyarországon külön zsidó kultúráról és magyar kultúráról. Történelmünk során ez a kettő annyira összefonódott, hogy vétek lenne szétválasztani. Mondok néhány példát: a 18. században olyan híres klezmer zenészek járták a Dunántúlt, hogy róluk Csokonai Vitéz Mihály is említést tett. Egy ilyen zenész, Rózsavölgyi Márk szerezte annak a palotásnak a zenéjét, amelyet országunk legelső Nemzeti Színházának avatóján táncoltak el. A tatai származású Farkasházi Fischer Mórnak köszönhetjük a Herendi porcelángyárat, Ignotusnak és baráti körének a Nyugatot. Zsidó kultúra nélkül nem lenne ilyen színvonalú a magyar kultúra sem, szegényebbek lennénk jónéhány zenei és irodalmi remekművel, világhírű művésszel, hungarikummal.

Ez a zsinagóga tehát az egyik legméltóbb közvetítője lesz a helyi kultúrának. A híres Vasilescu gyűjteménynek, koncerteknek, képzőművészeti kiállításoknak. Vonzó zarándokhely lesz, és nemcsak azért, mert mind a 3000 négyzetmétere lenyűgöző látványt nyújt, nemcsak azért, mert sugárzik belőle a történelem, hanem azért is, mert a győriek szeretik ezt az épületet és büszkék arra, hogy megújult.

Én is csak annyit mondhatok: minden elismerésem az Önöké. Úgy tartja a mondás: „ha egy dolgot érdemes megtenni, azt érdemes jól csinálni.” Ebbe a vállalkozásba érdemes volt belevágni és önök olyan színvonalon, olyan összefogással csinálták végig, amelyre valóban büszkék lehetnek. Az elmúlt években Győrben kétféle ember létezett: akik a zsinagóga felújításán dolgoztak, és akik drukkoltak nekik. A város vezetői, építészek, restaurátorok, a helyi zsidó hitközség tagjai, vállalkozók és köztisztviselők, művészek és magánemberek együtt küzdöttek azért, hogy a sokáig kihasználatlanul álló műemlékből egy 21. századi kultúrcentrumot varázsoljanak. Örülök, hogy mindezt állami segítséggel és helyi összefogással tető alá hozták. Úgy tudom, az építkezés itt annyira közügy lett, hogy már közben is három nyílt napot kellett tartani, az emberek olyan kíváncsiak voltak rá. Jó látni, hogy ebben az országban ennyien ennyit képesek tenni a kultúráért és egy szakrális műemlék megóvásáért.  

Az „első ásóbökés”, amely ennek a zsinagógának az építését elindította, 1868-ban, egy hétfői napon esett meg. Most, 138 évvel később, szintén egy hétfői napon, örömmel avatom fel ezt a régi-új szentélyt. Úgy tudom, a restaurálás során az épületre 450 kilogramm festék, több tonna vakolat és tekintélyes mennyiségű arany került rá. Mégsem ez a legbecsesebb benne. Az igazi értékét az adja, hogy ezekben a falakban benne van az önök kemény munkája, szakértelme, valamint Győr évezredes múltja és a jövője is. Köszönöm a figyelmüket.

Comments are closed.