George W. Bush amerikai elnök magyarországi látogatása során a Mazsihisz vezetői is bekapcsolódtak a programokba.

Június 25-ei helyszínek, résztvevők és időpontok

Bush ellen tüntettek parlamenten kívüli pártok és civil szervezetek

„Minek az a sok traffipaxos rendőr a környéken? – Hogy el ne siessük az autonómiát…” Még meg sem kezdődött a székely nemzetgyűlés, megszületett az első kesernyés vicc róla. Rendőr valóban volt bőven, nyilván remekül kaszálhattak a gyűlésre igyekvők között, de az esemény nem keltett túl sok izgalmat Gyergyóditrón túl.

A legkorábbi ismert civilizációban, a suméroknál központi szerepet játszott a termékenység-istennő, Innin. Az őket követő akkád birodalomban Istar néven tisztelték, és ugyanezen a néven vonult be az asszír és babiloni mitológiába is. A Földközi-tenger keleti partvidékén élő sémita népek Astartának nevezték saját termékenységistennőjüket. Bár a nevek különböztek, mégis egyugyanazon szellemi lénynek tekintették őket.

„Európa az iszlám gyarmata lett” – állította Oriana Fallaci olasz írónő abban a könyvében, amelynek állításai miatt tavaly Adel Smith, az Olasz Muzulmánok Szövetségének elnöke, szélsőséges muzulmán vezető tavaly tavasszal beperelte a Bergamói Bíróságon. A per múlt héten vette kezdetét. Az írónő úgy döntött, hogy nem vesz részt az eljárásban, amely szerinte a szólásszabadság megcsúfolása, s első lépés az iszlámot kritizálók elleni boszorkányüldözéshez.

A magyar fiatalok szinte alig olvasnak szépirodalmat, ám a Harry Pottert, a Gyűrűk urát, és a Da Vinci-kódot a legtöbben kézbe vették.

Megállapodást írtak alá pénteken Balatonőszödön az MSZP és az SZDSZ vezetői a két párt budapesti együttműködéséről, amelynek egyik pontja az, hogy Demszky Gábor lesz a szocialisták és a szabad demokraták közös főpolgármester-jelöltje. Ezzel hetek óta tartó alkudozás végére került pont, ugyanis a koalíciós partnerek sokáig nem tudtak megegyezni minden kérdésben.

A megállapodást Balatonöszödön írták alá a pártok Ketten, együtt győzhetünk!

Ungár Klára politikus nyitotta meg a budapesti Művész moziban a tizenegyedik Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű Fesztivált csütörtökön este.

A német nyelvterület lapszemléje

2006. június 23. 10:07

Furcsa módon nyomozás, kivizsgálás nélkül utasítja ki Románia az országból azt a Mahmoud Chaker nevű iraki állampolgárt, akiről a legjelentősebb titkosszolgálat, a SRI korábban feltételezte, hogy Bukarestben izraeli célpontok ellen készít elő terrorakciókat.

Három olyan csigaház-gyöngy került elő Észak-Afrikában és a Közel-Keleten, melyek azt mutatják, az emberi kultúra hamarabb kifejlődött, mint eddig hitték

Békés tüntetéssel tiltakozott George Bush és az Egyesült Államok politikája ellen a Civilek a Békéért Mozgalom és több más civil szervezet a budapesti Szabadság téren. Szórólapjaikon a „a világ első számú terroristájának” nevezték az amerikai elnököt.

Női sarok

Passz

Abbasz és a Fatah már régóta elismeri Izrael „létjogát”