
Az izraeli határőrség három tagját börtönbüntetésre ítélték két fiatalkorú palesztin bántalmazása miatt.

Egy izraeli katonai forrás szerint a palesztin rendőrök olyan körzetben járőröztek, ahova nekik tilos a belépés

Egy izraeli katonai forrás szerint a palesztin rendőrök olyan körzetben járőröztek, ahova nekik tilos a belépés

A Richter Gedeon Rt. és az izraeli székhelyű csoporthoz tartozó Teva Magyarország Rt. külön-külön, de egy időben a csontritkulás kezelésére szolgáló új, generikus készítménnyel lép a piacra – jelentette be Bogsch Erik a Richter, és Rózsa András, a Teva vezérigazgatója.

Purimot követően és peszách ünnepét megelőzően tartotta újabb vezetőségi ülését a MAZSIHISZ. A Heisler András elnök által javasolt napirendi pontokat elfogadva a vezetőség elsőként a Rumbach utcai zsinagógával kapcsolatos elképzeléseket vitatta meg. Az elnök által készített előkészítő anyag alapján a MAZSIHISZ vezetői egyetértettek abban, hogy az Országgyűlés által hozott törvény előírásai szerint a MAZSIHISZ-nek visszajuttatandó épület hasznosításánál három funkciót szükséges megvalósítani: egyrészt zsinagógaként kell az épületet használni, másrészt turisztikai attrakcióként be kell kapcsolni a zsidó negyed turisztikai forgalmába, illetve az épületben található mintegy 1500 m2-es területet közösségi projektek részére kell hasznosítani.

2005. április 15-17.Felkészülünk a közelgő Pészáchi ünnepekre, olyan különleges érdekességekre koncentrálva, melyekről általában kevés szó esik. Ilyen lesz például A tíz csapás kabbalisztikus jelentése, a Hágádá könyvének története, Pészách gyakorlati útmutató és még sok más érdekesség!

Jeruzsálemi rendőrségi körök aggodalmukat fejezték ki, hogy a telepesek és szövetségeseik merényletet készülnek végrehajtani a jeruzsálemi Templomhegyen, rakétákkal vagy robbanóanyagokkal megtámadni a mozlimok szent mecseteit és így olyan világméretű mozlim-zsidó összetűzést kirobbantani, amely meggátolja a tervezett gázai kivonulást és az ottani zsidó telepek felszámolását. Rabbik egy csoportja újabb felhívást tett közzé, amely szerint a telepek felszámolása ‘Isten elleni bűn’, amelyet minden eszközzel meg kell hiúsítani. ‘Felemelt fejjel és büszkén fogunk a börtönbe vonulni és erre szólítunk fel mindenkit’ – áll a felhívásban.

Börtönbüntetés izraeli katonáknak gyerekek bántalmazása miatt

Elkészült az oroszországi Szamarában április 22. és 24. között sorra kerülő nőikosárlabda-Euroliga négyes döntőjének menetrendje.

http://www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=241937

Uralkodók, elnökök, miniszterelnökök egész sora jelezte a Szentatya pénteki temetésén való részvételét.

Aktuális műsorhét: 2005. március 31. [csütörtök] – 2005. április 6. [szerda]

Nem engednék be Bácsfit a társasház lakói

Több mint ezren vesznek részt Magyarországról Az Élet Menete ez évi, május 5-i rendezvényén; az emlékezők az auschwitzi és birkenaui egykori haláltáborok közötti három kilométeres útszakaszt gyalog teszik meg.

A lakók többsége nem támogatta, hogy a hungarista Magyar Jövő Csoport egy angyalföldi társasház pincéjében működtesse országos központját