Egy újsághír szerint Izrael megengedte a Mahmúd Abbász által vezetett Palesztin Autonóm Szervezet számára ezer gépfegyver szállítását. Jeruzsálem ezzel azt kívánta elkerülni, hogy Ciszjordániában is átvegye az uralmat a Hamasz radikális iszlám szervezet úgy, hogy teljesen lekapcsolja a mérsékeltebb Fatahot.
JNA24 médiafigyelő
A Hamász vezetője szerint a brit kormány az elmúlt hetekben több csatornán is kapcsolatba lépett a katonai szervezettel. A brit Guardiannek nyilatkozó Iszmáil Haníje azt állítja, hogy javult a Hamász és a britek viszonya mióta a hónap elején együttműködtek a BBC elrabolt gázai tudósítójának a kiszabadításában. Alan Johnstont előtte majdnem négy hónapig tartották fogva elrablói.
A 74 éves francia-izraeli állampolgár 1986 és 1999 között főként Dakarban és Dzsibutiban állomásozó francia katonáktól vett fel pénzösszegeket, mesés ingatlanbefektetési lehetőségeket csillogtatva meg előttük egy hosszú távú tőzsdei ármozgás-kalkulálor „csodaszoftver” segítségével.
2007. július 26. 10:57
Izraeli jóváhagyással jutottak hozzá csütörtöki sajtójelentés szerint ezer darab M16-os gépkarabélyhoz a palesztin elnök alá tartozó biztonsági szolgálat. A Háárec című izraeli napilap csütörtöki számában közölt értesülés szerint az amerikai gyártmányú fegyverek július elején érkeztek Ciszjordániába – a jordán határon keresztül – azzal a céllal, hogy elejét vegyék a Hamász esetleges hatalomátvételi kísérletének a Jordán folyó nyugati partján.
Csütörtök reggel véget ért Izraelben a közszolgálatban dolgozók előző nap megkezdett általános sztrájkja. A Hisztadrut szakszervezet és a vele munkáltatóként tárgyaló kormány az izraeli tömegtájékoztatás jelentése szerint arról, hogy a dolgozóknak három évre elosztva összesen öt százalékkal emelik a bérét.
Az arab nyelvterület lapszemléje
A „Jerusalem Post” című újságban olvashatjuk, hogy eltűnt a politikus lábbelije, aki a péntek esti imára érkezett a mecsetbe, és a muzulmán szokásokhoz híven, a bejárat előtt levetette a lábbelit. A Hamász katonái arra gyanakodtak, hogy a Fatah embereinek provokációjáról van szó. Az izraeli napilap szerint, amikor a Hamász tagjai felfedezték a cipő eltűnését, felszólították az imádkozókat, hogy ne mozduljanak, maradjanak egy helyben.
Dévényi István, eletstilus@hetivalasz.hu
SALZBURG 2007
. évfolyam . szám,
2007. július 26. 7:25
Polgár Judit sötéttel váratlan vereséget szenvedett a harmadik fordulóban a kilencfordulós bieli sakk szupertornán. A viadal honlapja szerint a magyar nagymester a sötét bábukat vezetve 34 lépés után kapott ki a két kör után még az utolsó helyen álló kínai Hsziang-cse-től.
Kerékpár
Szívhang
Kitört a szeretet és a béke a világban. Líbia, a tegnapi fekete bárány végre észhez tért, és elfogadta a demokratikus játékszabályokat. Az ország vezetője, Moamer Kadhafi ezredes az emberi jogok és a nyugati értékek védelmezője hazájában, könnyen lehet, hogy önként lép le a történelem színpadáról, ha a következő szabad választásokon a polgárok többsége úgy óhajtja.
Az Arab Liga nevében tárgyalt a szervezet békekezdeményezéséről a jordániai és az egyiptomi külügyminiszter izraeli vezető politikusokkal Jeruzsálemben. A történelminek mondott egyeztetésen a felek azt a javaslatot vitatták meg, amelynek értelmében az arab államok teljes mértékben elismerik Izraelt cserébe a zsidó állam visszavonulásáért az 1967-es határok mögé és a palesztin menekültek problémájának megoldásáért.
Polgár Judit sötéttel váratlan vereséget szenvedett a harmadik fordulóban a kilencfordulós bieli sakk szupertornán
„Békejobbot nyújtunk nektek az egész térség nevében, és reméljük, hogy látogatásunk egy lépés lesz az arab béketerv elfogadása felé” – mondta Abdelillah el-Hatib jordániai és Ahmed Abu Geit egyiptomi külügyminiszter, amikor tegnap az Arab Liga küldetésében Jeruzsálemben találkoztak Simon Peresz államelnökkel. Az arab miniszterek találkoztak Cipi Livni külügyminiszterrel és az ellenzéki Likud-párt vezetőjével, Benjamin Netanjahuval is.
Nagyzási hóborttal vádolták meg bírálói Tony Blair volt brit kormányfőt, aki a közel-keleti „kvartett” térségi különmegbízottjaként a hét elején már egyeztetett izraeli és palesztin illetékesekkel. Blair térségbeli rezidenciáját egy jeruzsálemi palotában – Palesztina egykori brit főbiztosának székhelyén – kívánja felállítani, az épület jelenleg az ENSZ közel-keleti központja.
Jelentősen megoszlik az Egyesült Államok megítélése a világban. A patinás Pew intézet a világ 47 államában készített felmérést az ország imázsáról. A többség – 19 állam – úgy foglalt állást, hogy az Egyesült Államok hazája legmegbízhatóbb szövetségese. 17 országban ezzel szemben úgy foglaltak állást, hogy Washington jelenti a legnagyobb veszélyt a világra. Elsősorban az izraeliek kötődnek Amerikához: a megkérdezettek 87 százaléka találta a legfontosabb partnernek.

