A Hamász vezetője szerint a brit kormány az elmúlt hetekben több csatornán is kapcsolatba lépett a katonai szervezettel. A brit Guardiannek nyilatkozó Iszmáil Haníje azt állítja, hogy javult a Hamász és a britek viszonya mióta a hónap elején együttműködtek a BBC elrabolt gázai tudósítójának a kiszabadításában. Alan Johnstont előtte majdnem négy hónapig tartották fogva elrablói.
Félreértett közeledés
A brit külügyminisztérium viszont tagadja, hogy politikai kapcsolatban állnának a Hamásszal, és hangsúlyozták, hogy bármilyen kapcsolatfelvétel csakis humanitárius vagy konzuli minőségben történhetett.
Szerintük inkább arról lehet szó, hogy Haníje félreértette a Forward Thinkinghez és a Conflicts Forumhoz hasonló kormányon kívüli szervezetek munkáját, ezek ugyanis tényleg kapcsolatban állnak a Hamásszal. Megtévesztő lehet, hogy mindkét szervezet korábbi kormánytanácsadókkal és az angol parlament felsőházának tagjaival dolgozik, céljaik között szerepel például a jelenleg mellőzött palesztinok és izraeli pártok bevonása a béketárgyalásokba.
Ugyanakkor a britek is elismerik, hogy Johnston elrablása miatt fel kellett adniuk azt az elképzelésüket, hogy nyilvánosan nem találkoznak a Hamász vezetőivel. Az elmúlt időben Richard Makepeace, a jeruzsálemi brit nagykövet kétszer is Gázába utazott, hogy a tudósító kiszabadításában Haníje segítségét kérje.
A Hamász vezető akkor megígérte, hogy minden tőle telhetőt megtesz majd az ügyben, és július 4-én sikerült is kiszabadítani Johnstont, miután a Hamász körbevette az emberrablók táborát. A brit külügyminiszter a világ több pontján is sajtótájékoztatókon köszönte meg a szervezetnek a közreműködést.
Azért még terroristáknak tartják őket
Az Egyesült Államok és az Európai Unió ettől függetlenül terrorista szervezetként kezeli a Hamászt, és ígéretet tett az elszigetelésére, amíg a palesztin szervezet el nem fogadja a közel-keleti kvartett alapelveit. Ezek az erőszak visszaszorítására, Izrael elsimerésére és a palesztin hatóság minden korábbi megegyezésének tiszteletben tartására vonatkoznak.
Haníje az interjúban erre reagálva elmondta, hogy a Hamász továbbra sem hajlandó elismerni Izraelt, és hozzátette, hogy szerinte azután sem történt semmilyen változás a palesztinok jogaival kapcsolatban, hogy a Palesztin Felszabadítási Szervezet 15 éve elismerte Izraelt. Szerinte éppen ezért nem az elismerés jelenti a problémát, hanem valami más állhat a konfliktus hátterében.