Kezdőlap » JNA24 médiafigyelő

JNA24 médiafigyelő

. évfolyam . szám,

. évfolyam . szám,

NOL * Pető Péter * 2007. augusztus 9.

Aaron Lennon kihagyhatja a következő két Európa-bajnoki selejtezőt.

„A keresztény világ egyik legjelentősebb személyiségét, Franciaország a morális és szellemi értékek egyik legnagyobb alakját, a zsidó világ pedig egyik legdrágább barátját vesztette el” Jean-Marie Lustiger személyében – nyilatkozta a franciaországi zsidó közösségek tanácsának főtitkára a 80 éves korában elhunyt francia bíborosra emlékezve. Az egyetlen katolikus főpap volt, aki származását mindvégig megvallva küzdött az egyházi antiszemitizmus ellen.

2007. augusztus 9. 15:41

A Fidelitas elhatárolódik egy honlapjára felkerült plakát tartalmától, miután több sajtóorgánum is kifogásolta a „Kohnvergencia program”-feliratú montázst. A Fiatal Baloldal (FIB) követeli, hogy a történtek miatt Szijjártó Péter mondjon le parlamenti mandátumáról.

Nyolcadik éve kérhetnek a szigetlakók tanácsot a rabbitól a zsidó sátornál, mindössze 10 forintért, a szolgáltatást nem érinti az infláció, talán ezért keresik fel olyan sokan

„Hadd tudják meg, hogy annak, aki a II. világháború utáni európai rendezést kétségbe vonja, börtönben a helye. Ott aztán majd töprenghet mindezekről” – mondta Jan Slota, a kormányon lévő Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke. Slota és pártja rendszeresen támadja a magyarokat.

NOL * Népszabadság Online * 2007. augusztus 9.

Börtönbe záratná a trianoni békeszerződés és a Benes-dekrétumok hatályának megkérdőjelezőit Ján Slota.

Náci katona tetoválásnak felragasztható képe bukkant elő egy csomag rágógumiból Izraelben. Egy nő vásárolta abban a boltban, ahova mindennap betér. A rágógumi csomagján felirat hirdette, hogy „Meglepetésre számíthat!” a vevő – ami teljesült is. A hölgy igencsak döbbenten meredt az egyenruhában feszítő, horogkeresztes karszalagot viselő tetkófigurára, amelyet azóta sem ragasztott magára. A csomagoláson arabul és angolul egyaránt feltüntették: Made in China.

NOL * Lapzsemle * 2007. augusztus 9.

Újsághirdetés útján keresnek maguknak rabbit a dél-morvaországi zsidók Brünnben.

Egy mondás szerint Dubaiban bármit ki lehet találni, mert minden „csak” pénz kérdése, és minden meg is valósul, hiszen ez is „csak” pénz kérdése. És hogy miből futja rá? Például az olajból – amíg van. A helyiek szerint ugyanis az Egyesült Arab Emirátusok 2010-re menthetetlenül kifogy a fekete aranyból.

Az általa vezetett, a nyolcvanas évek közepe és a kilencvenes évek eleje között létezett Mano Negra volt az együttes, amelyik képes volt kitörni a gettóból, és lemezeivel bebizonyítani, hogy ez a latin izé ez nem össze-vissza zenélés a bossanovától a rumbáig, hanem zenélés keféléssel és agyeldobós bulizással keverve, amit minden épeszű ember csinál mindenhol a Földön. A világ, vagy legalábbis a világ füllel rendelkező része, megértette a Mano Negrát.

Egy korsó sör 320-380, egy deci bor 180-300 forint, egy siklás a dróton 3000. Az [origo] utánanézett, mit és mennyiért vehetünk a Szigeten. Összeállításunkból az is kiderül, mennyivel lett drágább egy hét együttlét 2005 óta.

A kelet-európai cigány kultúrköré a főszerep az idén a Roma Sátor programjában a Sziget fesztiválon

„Hogy ki a zsidó és ki nem, azt én döntöm el.”

A Kárpát-haza Nemzetőrség karitatív tevékenységet is végez