NOL * Lapzsemle * 2007. augusztus 9.
Kirekesztés és „Kohnvergencia”
A Népszava arról adott hírt: eltávolították a Fidelitas honlapjáról a „Kohnvergencia program” feliratú montázsképet, amely a „Mit kaptál Gyurcsánytól?” című pályázatra érkezett. Ágh Péter, a szervezet ügyvezető alelnöke, fideszes képviselő a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában nyilatkozott szerdán. Bolgár Gyögy műsorvezető kérdése nyomán Ágh megígérte, utánanéz, hogyan kerülhetett honlapjukra ilyen plakát. A Fidelitas hivatalos álláspontja szerint „semmilyen kirekesztő véleménnyel nem ért egyet”. Szerdán az ominózus pályaművet eltávolították. Ágh kijelentette, a művek nem a szervezet, hanem a pályázó fiatalok véleményét tükrözik. A művek közül 5 fidelitasos válogatta ki azokat, amelyek a honlapra kerültek. >
Szcientológusokra vadásznak
A Heti Válasz közzétette azon – a lap által a legbefolyásosabbnak nevezett – 100 magyar személy listáját, akik információik szerint tagjai, illetve néhányan vezetői a Szcientológia Egyháznak. A Magyar Nemzet „Szcientológusokkal is üzletelt Gyurcsány” címmel tudósított a Heti Válasz listájáról… A „polgári” lap azért adta ezt a címet, mert a Heti Válasz összeállításából kiderül, Gyurcsány Ferenc cége, z Altus Rt. résztulajdonosa volt egy olyan társasűgnak, amelynek két másik tulajdonosa a Szcientológia Egyház meghatározó tulajdonosa.
„Nem cáfolták”, hogy Tasnádival kapcsolatos az eltűnt okmány
…”egy bűnözőként ismert személy – nem cáfoltan Tasnádi Péter – környezettanulmányának kelt lába a titkos ügykezelésről. Feltűnő, hogy a rendőri jogsértésekben nyomozni egyedül jogosult ügyészség még nem kapcsolódott be az eljárásba. Ez két dolgot jelenthet: a vizsgálat eddigi eredményei szerint vagy közalkalmazott, vagy valamely érintett személy jogi képviselője követhette el a bűncselekményt” >
A Magyar Nemzet továbbra sem érti…
…mi lehet a baj egy szélsőjobboldali párt által alakítandó, – fekete egyenruhás, árpádsávos jelvényt viselő tagjainak lövészkiképzést adó – „gárda” megalakításával. Nem olvashatunk semmit a kezdeményezés 20. századi előzményeiről, illetve a következmények történelmi tényeiről. Szerkesztőik mégis elárulják, hogy talán sejthetik, mi lehet a felháborodás oka. A Mazsihisz tiltakozását ismertető cikküket ugyanis „Egyenruhás zsidó önvédelmi csapat” című cikkükben közlik. „A zsidó közösség korábban többször is egyenruhás önvédelmi aktivistákkal biztosította egy-egy rendezvényét” – derítik ki a szenzációt.
Világos. A jobbikos gárda megalakításának is a zsidók az okai. Vajon miért nem lepődtünk meg?
Lapunk a Magyar Szigetről szóló beszámolóban egy szélsőjobboldali önbíráskodásról adott hírt.

