A Kárpát-haza Nemzetőrség karitatív tevékenységet is végez
Népszabadság * Munkatársunktól * 2007. augusztus 9.
A radikális erők megkezdték a felkészülést a fegyveres erőszakra – figyelmeztetett tegnap a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége. A Fiatal Baloldal a Magyar Gárdától való elhatárolódásra szólította fel az ellenzéket, a Fidesz szerint viszont lépni nem nekik kell.
– A radikális erők megkezdték a felkészülést a fegyveres erőszakra, ami egyaránt veszélyezteti az ország közrendjét és a magyarországi zsidóság nyugalmát – figyelmeztetett tegnap a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége a Vona Gábor Jobbik-elnök vezette Magyar Gárdáról kiadott közleményében.
A Mazsihisz szerint a felfegyverkezett harci alakulat létrehozása – amelynek egyenruhája a megtévesztésig hasonlít az 1940-es évek fasiszta mozgalmainak öltözékéhez – egyenes folytatása a 2006 őszén kezdődött szélsőjobboldali mozgalmak tevékenységének, melyek utcai tüntetéseiken folyamatosan zsidóellenes nézeteket hangoztattak.
A Mazsihisz szerint biztató, hogy a magyar politikai élet jelentős személyiségei, mozgalmai, köztük az MDF, az MSZP és a SZDSZ egyértelműen elítélték e harci csoport létrehozását. Azt viszont érthetetlennek nevezte a szövetség, hogy a többi parlamenti párt nem ismeri fel a Magyar Gárda valódi veszélyét.
A Mazsihisz – közleménye szerint – bízik abban, hogy a kormány az alkotmány keretei között megtalálja a hasonló csoportok elleni fellépés lehetőségét, így garantálja a magyarországi zsidóság és Magyarország minden lakójának nyugodt életét.
Tegnap a Fiatal Baloldal (FIB) elnöke, Varga László szocialista képviselő is elhatárolódásra szólította fel a Fidesz politikusait a Magyar Gárdától. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője viszont úgy nyilatkozott: ha az egyesülési joggal élő állampolgárok, szervezetek veszélyeztetik mások jogát, szabadságát vagy jogos érdekeit, ez ellen a rendőrségnek, a bíróságnak, az ügyészségnek vagy a nemzetbiztonsági szolgálatoknak kell fellépni – nem politikai pártoknak.
Mint arról beszámoltunk: a Jobbik elnöke, Vona Gábor vezetésével megalakult a Magyar Gárda, melynek tagjait két hét múlva avatják a budai Várban. Az avatásra Für Lajost, az Antall-kormány honvédelmi miniszterét kérték fel, aki a jövő héten dönti el, vállalja-e a „megtisztelő” feladatot. A bíróság júniusban jegyezte be a szervezetet, amely feladatául tűzte ki „a magyar fiatalság lelki, szellemi, fizikai felkészítését egy olyan eshetőségre, amikor rendkívüli helyzetben szükség van az emberek mozgósítására”. A fekete egyenruhás „gárdistákat” ezért fegyverhasználatra is kiképzik, lapértesülések szerint ezzel is összefügg a titkosszolgálatok érdeklődése a szélsőjobboldali szervezet iránt.
„A rendőrök is gyermekeink”
Több mint ezren csatlakoztak eddig a Kárpát-haza Nemzetőrség elnevezésű szervezethez, mely kulturális hagyományőrzést, illetve katasztrófavédelmi és jótékonysági feladatokat vállalna magára – a rendvédelem mellett.
Dr. Papp Lajos elnök elmondása szerint céljuk az emberi életnek és egészségnek, a Kárpát-Haza földjének, hagyományainak, kultúrájának, élővilágának és értékeinek védelme. A nemzetőrség – állítja a szívsebész – nem fegyveres szervezet, a tagok még zsebkést sem tarthatnak maguknál szolgálatban – a Magyar Gárdával ellentétben. A nemzetőrök fehér mellényt viselnek kettős kereszttel, valamint „százötven méterről is jól látható azonosítóval”.
A szervezetet februárban jegyezték be, az rendezett megemlékezést Nagy Imre újratemetésének évfordulóján is – előbb álltak tehát a nyilvánosság elé, mint a Magyar Gárda.
– Nemzetünk erkölcsi rendje felett kívánunk őrködni, s tagjainknak a Tízparancsolat betartására kell fölesküdniük – tette hozzá a szervezet elnöke. A nemzetőrök ötfős csoportokban intézkednek, de minden egyes akciójuk előtt jegyzőkönyvet kell készíteniük a személyes felelősség megállapítása végett – mondta lapunknak Papp Lajos.
Elsősorban karitatív tevékenységet végeznek (például 78 halmozottan sérült kárpátaljai magyar gyermeknek juttatnak el mesekönyeket), de az alapszabályban a jogi védelem, a katasztrófa-elhárítás, a mentés, valamint a közrendvédelem is szerepel.
A rendvédelemmel kapcsolatos kérdésünkre Papp Lajos példaként hozta fel a tavaly őszi zavargásokat. – Hasonló esetben a nemzetőrök a rendőrök és a civilek közé állnának, hogy mindkét oldalt megóvhassák – „hiszen a rendőröket is gyermekeinknek tekintjük”.

