NOL * Népszabadság online * 2007. augusztus 16.
JNA24 médiafigyelő
A Magyar Honvédség (MH) nem szorul segítségre, ám egy felkészült tartalékos katonai erőre – amely kiegészítheti a haderőt – szükség van – mondta csütörtökön a Hősök terén Szekeres Imre.
A Magyar Gárdára vonatkozó újságírói kérdésre Tom Lantos úgy reagált: a szervezet létrehozói „őrültek”, így nem szabad túlértékeli, felnagyítani az ügyet. Szerinte ugyanakkor fontos, hogy minden párt elhatárolódjon a szervezettől, és mint mondta, tudomása szerint ezt kormánypártok és az MDF meg is tette. Úgy fogalmazott: várja, hogy a többi párt is határolódjon el a Magyar Gárdától, ha azt szeretné, hogy komoly partnerként tartsák számon olyan országokban, mint például az Egyesült Államok.
Tom Lantos megérti a magyarok bosszankodását a vízumkötelezettség miattFotó: MTI Lantos szerint nem kell túlzott jelentőséget tulajdonítani a náci múlt után vágyakozó maroknyi szélsőséges kezdeményezésének. Az amerikai honatya, aki rendszeresen figyelemmel követi a magyar belpolitika alakulását, ugyanakkor valamennyi pártot felszólította, hogy ítéljék el a Magyar Gárda megalakítását. Mint elmondta, tudomása szerint a kormánykoalíció pártjai és az MDF ezt meg is tették.
Próbálom megérteni, de egyre kevésbé sikerül. Az egyik jobboldali napilapban azt olvasom az egyébként jó nevű és jó tollú, természetesen még a pártállamban nevet szerzett újságírótól, hogy ebben a szép meleg nyárban boldogan úszkál a Dunában, és közben azt képzeli, hogy a parton Mátyás király serege vonul Bécs felé. Jó érzés, írja.
Magyarország lassan, de biztosan rohan a vesztébe! Már kevés a türelem és az értelmes szó. Vagy gyengék a törvényeink, vagy szigorúbbakat kéne alkotni, de azt is lehet, hogy jók ezek a törvények, csak egyesek meggondolatlanul kijátsszák őket.
2007. augusztus 16. 20:15
Az Oktogontól a Közraktárig arra a ritmusra léptem, hogy mocs-kos-buzi, mocs-kos-buzi, mocs-kos-buzi, közben meg voltam győződve róla, hogy nincs rossz. Csak mi vagyunk. Gordon Agáta írása a melegfelvonulásról.
– mondta Európa és az Egyesült Államok viszonyáról Tom Lantos
A Fidesz szerint a törvényeket minden szervezetnek be kell tartania
2007. augusztus 7. (7. oldal)
Sötét gárdaként emlegette Tom Lantos tegnapi budapesti sajtóértekezletén a Jobbik által felállítandó Magyar Gárdát. A washingtoni képviselőház külügyi bizottságának elnöke kérdésre válaszolva „őrült” felvetésnek minősítette, hogy valamely NATO-tagállamtól kellene megvédeni Magyarország biztonságát. A magyar származású kaliforniai képviselő nem ígért gyors áttörést a vízumkérdésben.
Próbálom megérteni, de egyre kevésbé sikerül. Az egyik jobboldali napilapban azt olvasom az egyébként jó nevű és jó tollú, természetesen még a pártállamban nevet szerzett újságírótól, hogy ebben a szép meleg nyárban boldogan úszkál a Dunában, és közben azt képzeli, hogy a parton Mátyás király serege vonul Bécs felé. Jó érzés, írja. Hogy micsoda?
2007.08.16., 2007. évfolyam, 33. szám
2007.08.16., 2007. évfolyam, 33. szám
2007.08.16., 2007. évfolyam, 33. szám
2007.08.16., 2007. évfolyam, 33. szám
2007.08.16., 2007. évfolyam, 33. szám
Álláspont
Megdöbbentőnek, politikai célzatúnak és demokráciaellenesnek nevezte Tom Lantos kijelentéseit Nagy Ervin, a Jobbik országos választmányának elnöke. A politikus különösen felháborítónak tartja a Magyar Gárda tagjairól készítendő lista tervét, ugyanis, mint mondta, ez az emberi jogaikat sérti.

