Forrás: MNO

2007. augusztus 16. 20:15

MNO

A honvédelmi miniszter szerint a szeptemberi parlamenti kezdés után megegyezhetnek a pártok a Honi Gárda felállításáról. Szekeres Imre az augusztus 20-i tisztavatás csütörtök esti főpróbáján beszélt erről újságíróknak a fővárosi Hősök terén.

Szekeres Imre arra kéri Für Lajos volt honvédelmi minisztert, hogy ne asszisztáljon a Magyar Gárda megalapításához. A honvédelmi miniszter azt szeretné, ha Für Lajos „mint volt honvédelmi miniszter, a honvédségről szóló törvény és az alkotmány szellemében járna el. Sem nevét, sem cselekedeteit, mint volt honvédelmi miniszter nem adná a Magyar Gárda létrehozásához”. A miniszter hozzátette: „bízom benne, hogy odafigyel erre a szóra is.”A Honvédelmi Minisztérium egyértelmű álláspontja, hogy szükség van egy, a honvédség rendszerébe illeszkedő, önkéntes, tartalékos erőre, amely, ha kell, katonai szolgálatot is teljesíthet – közölte a tárcavezető. Szekeres Imre közölte, hogy tárgyalnak arról, hogy az önkéntes-tartalékos erő létszámát hogyan lehet gyarapítani.

Mint mondta, több kezdeményezés érkezett arra, hogy legyen egy, a területvédelmi feladatokat ellátó, a honvédség részeként működő szervezet, amely egyfajta tartalékos erőt is jelenthet. A kezdeményezések között említette Simicskó István (KDNP) elképzelését, valamint a honvédséget támogató civil és társadalmi szervezetekét is.

A miniszter azt mondta: örültek a tartalékosok számát növelő kezdeményezésnek, hiszen minden haderőben szükség van arra, hogy felkészült, katonai képesítéssel rendelkező, szerződéses, vagy hivatásos katonaként már szolgált nőkre és férfiakra, akik adott esetben kiegészíthetik a Magyar Honvédség alakulatait.

Mint mondta, Magyarországot szomszédos országok részéről semmilyen fenyegetés nem érinti. Magyarország szomszédai velünk hasonló értékeket vallanak, tagjai az Európai Uniónak, az észak-atlanti szövetségnek, akik pedig nem, azok békepartnerségi megállapodást kötöttek a NATO tagállamokkal.

-Ez az ország olyan biztonságban van, ahol ilyesfajta fenyegetéssel nem szükséges számolni – tette hozzá. Mint mondta, a Magyar Honvédség köszöni jól van, nem szorul segítségre. Erős és jól szervezett hadsereg, amely képes ellátni az ország szuverenitásának a biztosítását együtt a szövetségesekkel, sőt arra is képes, hogy adott esetben, bármilyen akció esetében megállítson bármilyen váratlan eseményt, vagy támadást. Hozzátette: teljes mértékben biztonságban van Magyarország. A területvédelmet a Magyar Honvédség alkotmányos kötelezettségéből eredendően maradéktalanul garantálja, kizárólagos és legfontosabb feladataink közé tartozik.

A miniszter hangsúlyozta, hogy vannak olyan kezdeményezések, amelyek az ország belső rendjének fenntartására irányulnak, azonban ez nem a Magyar Honvédség feladata. Vannak rendészeti szervek, tűzoltóság, katasztrófavédelem, polgárőrség, amelyek képesek biztosítani az ország belső nyugalmát.

Hozzátette: a honvédség katasztrófahelyzetben saját eszközeivel rendelkezésre áll, mint ahogy azt már a korábbi árvizek esetén megtette.

(MTI)

Comments are closed.