Megdöbbentőnek, politikai célzatúnak és demokráciaellenesnek nevezte Tom Lantos kijelentéseit Nagy Ervin, a Jobbik országos választmányának elnöke. A politikus különösen felháborítónak tartja a Magyar Gárda tagjairól készítendő lista tervét, ugyanis, mint mondta, ez az emberi jogaikat sérti. „A Magyar Gárda alkotmányos keretek között létrehozott civilszervezet, amely katasztrófavédelemmel, rendvédelemmel és hagyományőrzéssel kíván foglalkozni” – jellemezte a pártja támogatásával létrejövő szervezetet Nagy Ervin. Nem az alapítók és a tagok, hanem az őket hátrányosan megkülönböztetők vétenek az alkotmány szelleme ellen, tette hozzá.
„Szokatlan az ilyen mértékű beavatkozás más országok belügyeibe, tulajdonképpen nem is vehető komolyan Tom Lantos kijelentése” – mondta lapunknak Ódor László, az Antall-kormány svájci nagykövete. Szerinte az Egyesült Államok nem vállalná a Magyar Gárda tagjainak kitiltását az országból. Az egykori diplomata a Jobbikhoz fűződő szervezetet a svájci biztonsági erőkhöz hasonlította, mert véleménye szerint hasonló célokért dolgoznak, és külpolitikai szerepük is csaknem egyenlő súlyú.

