Kezdőlap » JNA24 médiafigyelő

JNA24 médiafigyelő

Az Országgyűlés elnöke szerint a Szent István-i örökség egyik legfontosabb igazsága, hogy csak az alakíthatja biztos kézzel a jelent, aki ismeri a múltat és az Istvánéhoz hasonló pontos szemmértékkel érzi a jövőt. Szili Katalin szerint ezer év múltán ma is az egység és a nyitottság a magyarság egyik legnagyobb sorskérdése.

„Tom Lantos amerikai kongresszusi képviselő… a képviselőház külügyi bizottságának elnöke budapesti sajtótájékoztatóján még az eddigieknél is példátlanabb mértékben szólt bele a magyar belpolitikába, amikor a magyar pártokat elhatárolódásra szólította föl a törvényesen bejegyzett, fegyvertelen és viperátlan Magyar Gárdától…

Fejtő Ferenc Szent István napjára esősre fordult az időjárás Párizsban. Sajnálom, hogy ezen a napon nem lehettem Budapesten, pedig szeretem az ünnepeket és a tűzijátékokat. Ugyanakkor szívesen asszisztáltam volna egy előre látott eseményhez: a populista radikalizmus kudarcához vagy legalábbis annak előjátékához. Magyarországon – úgy láttam innen, a Szajna partjáról – a populista radikalizmus megőrült.

Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét a csillaggal vehette át a Parlamentben Fotók: Szalmás Péter, Népszava-archív A Magyar Köztársaság elnöke – a miniszterelnök előterjesztésére – nemzeti ünnepünk, augusztus 20-a, államalapító Szent István király ünnepe alkalmából a következő kitüntetéseket adta át:

Fotó: Népszava-archív Hitlernek csakugyan kedvence volt Richard Wagner és játsszatta is a 19. századi zeneszerző művét „rogyásig”. De talán éppen ezért maguk a németek egyáltalán nem rajongtak a kötelezővé tett komponistáért – mutatta ki Jonathan Carr angol történész. Ez olyannyira így volt, hogy még a nácik sem tolongtak, ha egy-egy Wagner-mű volt műsoron. Néha, politikai események bevezetőjeként vagy kísérőzenéjeként úgy kellett berendelni a Hitler-párt vezetőit a színhelyre.

A Bozsik Stadionban az újpestiek nem feküdtek le a Honvédnak Fotó: MTI MTK-Debrecen 3-2 (1-2)

2007. augusztus 20. 19:47

A Hamász is és az izraeli hadsereg is megerősítette a rakétatámadás hírét

Hat Hamász-fegyveres meghalt, egy társuk megsérült hétfőn a Gázai-övezetben, amikor az izraeli légierő rálőtt a dzsipre, amelyben utaztak – közölték helyi illetékesek. A támadás a Bureidzs menekülttáborban történt, nem messze az izraeli határtól.

MIKLYA LUZSÁNYI MÓNIKA

KŐBÁNYAI JÁNOS

Nyolc-tíz, árpádsávos zászlóval felszerelkezett tüntető zavarta meg Kóka János augusztus 20-i, ünnepi beszédét a Liberálisok Házában hétfő délután.

Az SZDSZ elnöke augusztus 20-i beszédében arra biztatta a határon túli fiatalokat, hogy minél többen jöjjenek Magyarországra, dolgozzanak és vállalkozzanak itt, mert nekik is joguk van a választás szabadságához. Kóka János ezt a Liberálisok Házában, ünnepi beszédében mondta hétfőn, Budapesten.

Mintegy 1.000-1.500-an vettek részt a MIÉP ünnepi nagygyűlésén hétfőn a budapesti Hősök terén. „A Gyurcsány-kormány színre lépése óta Magyarország a stabilizált mohácsi vész állapotában van” – fogalmazott Csurka István, a MIÉP elnöke, aki az MSZP-SZDSZ kormánykoalícióról csak mint „a semmihez nem értő (…) bűnöző garnitúráról” tett említést.

Szükségünk van a határon túli magyarokra – mondta a liberális párt elnöke

Egy cseh szélsőjobboldali portálon kétszáz nevet tartalmazó lista jelent meg olyan cseh és szlovák politikusok nevével, akik a készítők szerint zsidó származásúak. Közéjük tartozik szerintük Duray Miklós szlovákiai magyar politikus is. Cseh, szlovák államelnökök, kormányfők is szerepelnek. A cseh rendőrség még nem tudja, törvénytelen-e a lista.

Gonda László, az új honfoglaló

Az SZDSZ elnöke augusztus 20-i beszédében arra biztatta a határon túli fiatalokat, hogy minél többen jöjjenek Magyarországra, dolgozzanak és vállalkozzanak itt, mert nekik is joguk van a választás szabadságához. Kóka János ezt a Liberálisok Házában, ünnepi beszédében mondta hétfőn, Budapesten.

Mintegy 200 állítólag zsidó, vagy zsidó származású politikus tevékenykedik jelenleg a csehországi és a szlovákiai nagypolitikában – olvasható abban a névsorban, amely egy cseh szélsőjobboldali internetes hírportálon jelent meg.

Nyolc-tíz, árpádsávos zászlóval felszerelkezett tüntető zavarta meg Kóka János augusztus 20-i, ünnepi beszédét a Liberálisok Házában hétfő délután.