Kezdőlap » JNA24 » Népszava

Népszava

Sok nő van már a parlamentben, de sohasem lehetnek elegenFotó: Vajda József Amikor a politika basszushangon szól, át kell hangszerelni. Legyen többszólamú a közélet, amihez kétségkívül az kell, hogy a szereplők legalább egyharmada nő legyen.

„Szomorú, ha egy bukásra ítélt, Isten­telen rendszer közepette valaki a templomokban „Istenről és szeretetről” szóló langyos és jámbor prédikációkra vágyik, nem pedig egyértelmű útmutatásra”, fogalmazott még tavaly ősszel egy fontosabb fővárosi plébánia papja egyik templomi politizálást kifogásoló hívének írt dörgedelmes válaszlevelében, hozzátéve, „Bárcsak „Kossuth térré” válna ez a tenyérnyi ország” – hogy félreérthetővé ne váljék, mit is ért ő „egyértelmű útmutatáson”.

Az izraeli parlament hétfőtől bevezette a parlementi öltözködés tiltó szabályait, így például farmerben vagy ujjatlan pólóban nem szabad a knesszet épületébe lépni. Már az első nap volt rá példa, hogy valaki azért nem léphetett be a parlamentbe, mert egyszerű farmert viselt.

Több mint hatvan sírt gyaláztak meg hétfőre virradóra a szibériai Krasznojarszk zsidó temetőjében, amelyet korábban már kétszer feldúltak – közölte az oroszországi zsidó egyesületek szövetsége. A temetőben 64 sírkövet döntöttek le és törtek össze – olvasható a szervezet szóvivője által jegyzett közleményben.

Tizenegy szlovák is volt azok között a neonácik között, akiket vasárnap Újvidéken vettek őrizetbe, mert rátámadtak egy antifasiszta tüntetés résztvevőire.

– Tudatában vagyok a palesztinokkal folytatott tárgyalások kockázatainak és veszélyeinek, de bízom a megegyezés lehetőségében; ha nem Mahmúd Abbásszal tárgyalunk, a jövőben a Hamász terrorjával találhatjuk magunkat szemben a Nyugati parton is – mondta Ehud Olmert miniszterelnök az izraeli kormány tegnapi ülésén, amelyen a palesztin elnökkel folytatott múlt heti tárgyalásait összegezte.

Garázdaság miatt indult büntetőeljárás Koncz Gábor, a nagykátai önkormányzat Fidesz-frakciójának vezetője ellen – erősítette meg a hvg.hu információját lapunk kérdésére a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. A hírportál azt írta: az ismert színésszel csupán névrokonságban álló politikus péntek este ismerőseivel egy helyi étteremben vacsorázott. A társaságot a pincér többször felszólította, hogy ne hangoskodjanak, majd távozásra kérte őket.

A magyar jobboldal retorikájában kiemelt szerepe van Trianon felemlegetésének. Lelkes hazafiak sora jár át a szomszédos országokba Nagy-Magyarország matricával az autója hátsóján. Vannak, akik ma Magyarországon úgy képzelik: a jelenlegi határok megváltoztathatók. A szlovák parlament viszont még a Benes-dekrétumokat is időszerűnek tartja…

Még ebben a hónapban bemutatja Budapest-programját Tarlós István, a fővárosi Fidesz frakcióvezetője. A dokumentum a párt önkormányzati programjának alapja lesz 2010-ben, amikor várhatóan ő indul a párt színeiben a főpolgármesterségért. A független politikus lapunknak adott interjújában beszélt arról is: politikai felelősként bízik a Fidesz általa irányított népszavazási kampányának sikerében.

Nem hiszek a szememnek. A Magyar Szocialista Párt utolsó képviselője lenyilasozta 1956-ot. Az utolsó ez esetben nem morális minősítés, bár ahhoz is nagy kedvem lenne. A képviselő asszony néhány hete jutott mandátumhoz valaki helyett, pótlistáról.

Fotó: Népszava Az Európai Parlament elnökétől, Hans-Gert Pötteringtől kapott licencjoggal a Szféra idén is európai csúcstalálkozóra hívta a diplomatákat, nagyköveteket. Az eseménynek Göd, a Pólus Palace Thermal & Golf Hotel adott otthont, ahol 16 ország 35 diplomatája bizonyította, a profi politikusok nemcsak a fehér asztal melletti lobbizáshoz, hanem a golfütők használatához is kiválóan értenek.

Két pontra apadt a listavezető Honvéd előnye az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban: a címvédő Debrecen könnyed edzőmeccsen 4-0-ra verte a REAC csapatát, míg a kispestiek otthon kaptak ki a Kaposvártól (0-1). A Diósgyőr megszerezte szezonbeli első győzelmét, a Paks az utolsó percekben, kétgólos hátrányból egyenlített Győrben.

Garázdaság miatt indult büntetőeljárás a nagykátai önkormányzat Fidesz-frakciójának vezetőjével, Koncz Gáborral szemben. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnapi tájékoztatása szerint a férfi egy négyfős társaság tagjaként vacsorázott az egyik helyi pizzériában pénteken. A rendőrség közlése szerint a társaság hangoskodott, a pincér többször rájuk szólt, hogy zavarják a vendégeket. K. Gábor elkezdett kiabálni, hogy ő önkormányzati képviselő, és kérte a panaszkönyvet.

A közel-keleti békekonferenciát a Maryland állambeli Annapolisban november 26-án nyitják meg, és előreláthatólag két-három napig fog tartani. Szaúd-Arábia részvétele valószínűnek látszik, míg Szíria (és vele együtt Libanon) alighanem távol marad. Ehud Olmert izraeli kormányfő és Mahmúd Abbász palesztin elnök szerdai ta­lál­ko­zó­ju­kon el­ha­tá­roz­ták, hogy az izraeli és a palesztin tárgyaló csoport közös nyilatkozatot dolgoz ki, melyet a konferencia elé terjesztenek.

Egy ellopott beszéd margójára csak lényegretörően szabad írni, bár az a beszéd ennél jóval részletesebb, több szempontot figyelembe vevő elemzést érdemelne. A józan választói többség felsorakozott a szükséges változásokat meghirdető erők mögé, míg a radikális ellenzék, Orbán Viktor és csapata sötét bosszút forralt ellenünk, diktatúrát sem kizáró célokat fogalmazott meg, és azóta is akár kriminális eszközökkel is, lopás, betörés stb. végre akarna hajtani.

Tévémellékletének első oldalán hívta föl a Le Monde olvasóinak figyelmét, hogy a közszolgálati France 2 csatorna most, az őszelőn vetíti a szezonnyitás filmeseményét, a Monsieur Josephet. A sztori alapja Georges Simenonnak, Maigret felügyelő megteremtőjének 1956-ban írt regénye, de az ifjú rendező úgy vélte, semmit sem veszített időszerűségéből. Már csak azért sem, mert noha bűnügy az inspirálója, mégsem erről vagy nem elsősorban erről szól a történet.

R. Székely Julianna – Erőt, egészséget, magyarságot! Ez itt a tüntetésengedélyező iroda?

Az MSZP 56-os munkacsoportja bocsánatkérésre szólítja fel Havas Szófia szocialista képviselőt, amiért a HVG-nek azt nyilatkozta, hogy 1956 esetében nem szokott forradalomról beszélni, mert a börtönből kiszabadult nyilaskereszteseket nem tudná semmilyen módon forradalmároknak nevezni.

A Fidesz szerint a szocialistákat továbbra sem zavarják a tények, holott az elmúlt időszakban világossá és egyértelművé vált, hogy egy központilag vezényelt és felülről kiépített rendszerben, maffia módszerrel lopják el a közpénzeket – közölte a párt szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Palesztin források szerint Mahmúd Abbász palesztin elnök nem elégedett Ehud Olmert izraeli kormányfővel tartott szerdai találkozójának eredményeivel és csak azért fogadta el végül tárgyaló­partnere javaslatát, mert tudta, hogy jelenleg Olmert nem képes a kormányban és a parlamentben keresztülvinni egy megállapodást, amely a határok, Jeruzsálem, a palesztin menekültek, a vízforrások elosztása kérdéseit érintené.