A közel-keleti békekonferenciát a Maryland állambeli Annapolisban november 26-án nyitják meg, és előreláthatólag két-három napig fog tartani. Szaúd-Arábia részvétele valószínűnek látszik, míg Szíria (és vele együtt Libanon) alighanem távol marad. Ehud Olmert izraeli kormányfő és Mahmúd Abbász palesztin elnök szerdai találkozójukon elhatározták, hogy az izraeli és a palesztin tárgyaló csoport közös nyilatkozatot dolgoz ki, melyet a konferencia elé terjesztenek. A nyilatkozat érinteni fogja ugyan a „lényegbevágó” vitás kérdéseket (Jeruzsálem, határok, menekültek), de inkább csak általános megfogalmazásban, míg a konkrét tárgyalások majd a konferencia után indulnak meg. Úgy látszik, hogy jelenleg a legvitásabb kérdés az, kell-e meghatározott időrend? A palesztinok fél éven belül be szeretnék fejezni a tárgyalásokat, és szerintük ez alatt az idő alatt el is lehet jutni a megegyezéshez; az izraeliek lazább időrendi feltételekben érdekeltek.
Asraf el-Adzsarmi, a foglyok ügyeiért felelős palesztin miniszter az Olmert-Abbász-megbeszélés idején találkozott Avi Dichter izraeli belbiztonsági miniszterrel, és a palesztin foglyok sorsáról tárgyalt vele. Abbász elnök különösen 18, régen fogva tartott fogoly szabadon bocsátásában érdekelt. El-Adzsarmi állítása szerint – melyet Dichter cáfol – a találkozás során szóba került Marvan Barguti, a Fatah fiatalabb generációja vezetőjének szabadon bocsátása is. Bargutit az izraeli bíróság ötszöri életfogytiglani fogságra ítélte, de cellájából is követi a palesztin-izraeli tárgyalásokat. Nemrégen a börtönben meglátogatta Salah Fajad palesztin miniszterelnök. Több izraeli politikus, köztük Gideon Ezra miniszter is úgy véli, hogy csakis Barguti lehet a Hamász hatékony ellenlábasa, és részvétele nélkül aligha képzelhető el a palesztin-izraeli megállapodás megvalósítása.
Barguti szabadon bocsátása annál inkább időszerű, mert Abbász elnök köreiben arra a meggyőződésre jutottak, hogy a Hamásszal kötött valamiféle megállapodás nélkül aligha lehet visszaállítani a Palesztin Hatóság hatalmát Gázában és megvalósítani az esetleges megegyezést Izraellel. A megállapodásban elvben most a Hamász-vezetőség is érdekelt, mert az állandóan romló gazdasági helyzet Gázában a fundamentalista szervezet ellen hangolja a lakosságot.
Yehuda Lahav (Tel-Aviv)

