Kezdőlap » JNA24 » Népszava

Népszava

Írásos bizonyság került a kezembe a minap: fél évszázada már használatos volt nyelvünkben a huligán szó. Nem váltotta fel a vagányt és a csibészt. Azoknak ugyanis volt valamilyen kedves mellékzöngéjük, a csínytevés, a jópofaság kacsintásnyi elismerése. A huligán egészen mást jelentett. A Magyar értelmező kéziszótár meghatározása szerint „(munkakerülő) garázda csirkefogó”, aki a közfelfogásban az önmagát törvényen kívül helyező, kötekedő, gátlástalan – amerikai típusú – krakélerrel volt azonos.

Az irodalmi Nobel-díjat 2007-ben Doris Lessing kapja – jelentette be csütörtökön pontban 1 órakor Horace Engdahl, a Svéd Akadémia állandó titkára a világsajtó hangos ovációja közepette. Majd a taps elülte után így indokolta a döntést: „A női tapasztalat epikusa, aki kétségekkel, tűzzel és a látomás erejével vette nagyító alá megosztott civilizációnkat.”

Az iszlám színében, zöldben fog pompázni péntektől vasárnapig a legmagasabb New York-i felhőkarcoló, az Empire State Building. A megapolisz jelképének számító 443 méter magas épület a muzulmán böjti hónap, a ramadán végét jelző íd al-fitr ünnep alkalmából kap zöld kivilágítást, most első ízben.

A hazai szélsőjobb egyre durvuló utcai akcióival kapcsolatban gyakran halljuk a megnyugtatónak szánt magyarázkodást, miszerint ilyen jelenségek Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban is előfordulnak. Magam ezt a véleményt súlyos tévedésnek gondolom.

Október 9-én a holokauszt áldozataira emlékeztek Romániában. A holokauszt napját nemzetközi nyomásra 2003-ban jelölték ki. A döntéssel a román hatóságok – a korábbi ködösítésekkel ellentétben – elismerték, hogy Románia is felelős a zsidóirtásokban. Az első lépés egy olyan tankönyv kidolgozása volt, amelyből a romániai diákok megismerhetik a zsidóirtás valódi történetét.

Az első munkatalálkozó után mind a palesztin, mind az izraeli tárgyalcsoport tagjai úgy ítélik meg, hogy a közös elvi nyilatkozat ügyében túl nagyok az eltérések. A tárgyalók pesszimista hangulatával ellentétes egy tegnap közzétett palesztin közvélemény-kutatás eredménye, amely szerint a palesztinok 70 százaléka támogatja az Izraellel folytatott tárgyalásokat és több mint 56 százalékuk bízik benne, hogy sikerhez vezetnek.

A hazai szélsőjobb egyre durvuló utcai akcióival kapcsolatban gyakran halljuk a megnyugtatónak szánt magyarázkodást, miszerint ilyen jelenségek Nyugat-­Európában és az Egyesült Államokban is előfordulnak. Magam ezt a véleményt súlyos tévedésnek gondolom.

10 millió korona és a megtiszteltetés – ekkora születésnapi ajándékot talán még senki sem kapott életében. De a Nobel-díjak történetében biztosan még sohasem fordult elő, hogy valakit a születésnapján érje a hír, hogy odaítélték neki a tudományos világ legmagasabb kitüntetését. A Nobel Bizottság indoklása szerint azért, mert kifejlesztette a szilárd felületekben végbemenő kémiai reakciók vizsgálatának módszereit.

A neonácik tevékenységének büntetését indítványozza a szerb liberális párt, amely törvényjavaslatot nyújtott be sürgős tárgyalásra a belgrádi parlamentben. A javaslat annak nyomán született, hogy egy újfasiszta szervezet tagjai vasárnap Újvidéken rátámadtak az ellenük, s eszméik ellen tüntetőkre. Az összetűzésben több ember megsebesült, a rendőrök csaknem hatvan személyt őrizetbe vettek.

Fotó: MTI A 83 éves holokauszttúlélő, Jakob Silberstein áll unokájával a Jad Vasem Holokauszt Emlékhelyen egy odvas fa darabja mellett. A fa egykor megmentette Silberstein életét, aki megszökött Auschwitzból, és hónapokig az odúban húzta meg magát a nácik elől. A fát a Jad Vasem szállíttatta Izraelbe, amikor az egykori Csehszlovákiából származó Jana Sudovát, Silberstein segítőjét – akinek hátsó kertjében állt a fa – a Világ Igaza elismeréssel tüntették ki.

Van egy gyönyörű, műemlékekben és a Dunakanyar gazdag kilátásával büszkélkedő város, Vác, ahol él egy csodálatos hegedűművész. A neve: Edvin Marton, apai-anyai felmenői mind zenészek voltak. A kis Edvin már gyerekkorában hatalmas sikereket ért el: nyolcévesen a Moszkvai Szimfonikus Zenekarban játszott.

Tudatában vagyok annak, hogy a tárgyalás és a kompromisszumos megegyezés a palesztinokkal kockázattal jár, de jobb a béke esélyéért vállalni a kockázatot, mint az állandó háborúkért – ez volt a kulcsmondata Ehud Olmert izraeli miniszterelnök parlamenti beszámolójának a Mahmúd Abbász palesztin elnökkel folytatott tárgyalásokról.

A Schmidt Mária által indított ügyben Németh Péter a bíróság szerint Eörsi István író három évvel ezelőtti cikkének közlésével bűnsegédként becsületsértést követett el. Eörsi, aki a becsületsértés tetteseként került a vádlottak padjára, hosszan tartó betegség után 2005 októberében elhunyt, ezért vele szemben már korábban megszűnt az eljárás.

Nyolc napig hánykolódott az Arab-tengeren egy mentőcsónakban egy izraeli nő és egy olasz férfi, mire megmentették őket, mert a vitorlás hajójuk elsüllyedt a viharban. A fiatal pár – egy 27 éves nő és egy 35 éves férfi – a Maldív-szigeteknél bontott vitorlát, s a Vörös-tengerre szeretett volna hajózni, ám a kései monszunvihar felborította a hajójukat. Azért volt esélyük az életben maradásra, mert a hajón volt mentőcsónak, valamint élelem- és ivóvíztartalék.

Izrael elrendelte 110 hektárnyi földterület elkobzását Jeruzsálem környékén. A palesztinok emiatt attól tartanak, hogy ismét felélesztik a Maale Adumím teleptömbnek a szent városhoz való csatolásával kapcsolatos tervet – közölték palesztin források és egy izraeli lap kedden. Az értesítést szeptember végén adták át a földtulajdonosoknak azzal az indoklással, hogy az intézkedésre katonai célokból van szükség, és a célja „terrorcselekmények megakadályozása”.

Amikor a politika basszushangon szól, át kell hangszerelni. Legyen többszólamú a közélet, amihez kétségkívül az kell, hogy a szereplők legalább egyharmada nő legyen.

„Szomorú, ha egy bukásra ítélt, Istentelen rendszer közepette, valaki a templomokban „Istenről és szeretetről” szóló langyos és jámbor prédikációkra vágyik, nem pedig egyértelmű útmutatásra,” fogalmazott még tavaly ősszel egy fontosabb fővárosi plébánia papja egyik templomi politizálást kifogásoló hívének írt dörgedelmes válaszlevelében, hozzátéve, „Bárcsak „Kossuth térré” válna ez a tenyérnyi ország” -, hogy félreérthetővé ne váljék, mit is ért ő „egyértelmű útmutatáson”.

Ehud Olmert izraeli miniszterelnök hivatala teljesen alaptalannak minősítette az El Kudsz el-Arabi című újság értesülését, amely szerint Olmert és Mahmúd Abbász palesztin elnök abban állapodtak meg, hogy a palesztin-­izraeli konfliktus rendezésének keretében jordán felügyelet alá helyezik a jeruzsálemi Templom-hegyet, annak muszlim szent mecseteivel.

Fotó: Reuters XVI. Benedek pápa fogadta hétfőn a Zsidó Világkongresszus (WJC) új vezetőit, akik biztosították a katolikus egyházfőt, hogy a nemzetközi zsidó szervezetben lezajlott belviszályoktól és a WJC élén történt változásoktól függetlenül a Zsidó Világkongresszus továbbra is ápolni kívánja „a római katolikus egyházhoz fűződő régi kapcsolatait”.

A hatvankét évvel ezelőtti nyilas hatalomátvételre emlékezik vasárnap a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége több más szervezettel együtt. Felhívásukban hangsúlyozzák: 1944. október 15-én kezdetét vette Magyarország modernkori történelmének legsötétebb, legszomorúbb időszaka.