Írásos bizonyság került a kezembe a minap: fél évszázada már használatos volt nyelvünkben a huligán szó. Nem váltotta fel a vagányt és a csibészt. Azoknak ugyanis volt valamilyen kedves mellékzöngéjük, a csínytevés, a jópofaság kacsintásnyi elismerése. A huligán egészen mást jelentett. A Magyar értelmező kéziszótár meghatározása szerint „(munkakerülő) garázda csirkefogó”, aki a közfelfogásban az önmagát törvényen kívül helyező, kötekedő, gátlástalan – amerikai típusú – krakélerrel volt azonos.
Alighanem rég kikopott volna mindennapi beszédünkből, ha nem tér vissza később új szóösszetételben. A futballhuliganizmusban. A stadionokat és azok környékét világszerte ostromállapotba kergető garázdaságok megjelöléseként.
Másfél évtizede részt vettem egy, már-már társadalmi méretű vitában, amely arról szólt, hogy micsoda alantas sportág a labdarúgás, amelynek ilyen tábora van és hogy a sportegyesületek most aztán már számolják fel ezt a disznóságot. Szilárdan kitartok az akkori álláspontom mellett, miszerint ez nem sportkérdés, hanem súlyos társadalmi világjelenség, a futballnak csak annyi köze van hozzá, hogy a többezres stadionjai helyszínt, ha úgy tetszik: díszletet adnak a randalírozáshoz, az útszéli hangnemhez és korántsem önszántukból. S hogyan is tudná megoldani ezt a kérdést egy klub néhány fős személyzete, ha még a rendőrségnek is komoly gondot okoz?
Tavaly szeptemberben, elsőként a tévészékház ostromakor, végérvényesen eldőlt a vita. A sajtó arról tudósított, hogy a megvadult tömegben felismerhetők voltak a focipályákon botrányokat okozó kemény magok ismert alakjai. Akik eddig egy stadionban kántálták felháborító szerzeményüket („Megy a vonat Auschwitzba”), azok már az utcán is zsidóznak. Ünnepségekbe rondítanak bele. Fütyülnek, kerepelnek, tojást dobálnak. Függetlenedtek a labdarúgástól, bár az ottani hadállásaikat sem adták fel. A nyíregyházi stadionban az ősellenségnek számító Debrecen vendégjátékakor a két kemény mag felváltva cigányozta egymást és skandált egyéb gorombaságokat a túloldal felé, mígnem megtalálták a közös hangot, s együtt kezdték gyalázni az ország miniszterelnökét.
A közelmúltban az egyik fővárosi demonstrációt a szervezők befejezettnek nyilvánították, amikor – a híradások szerint – csuklyás futballhuligánok jelentek meg közöttük. Az egyre teljesebb ellenérzés és az itt-ott ugyan még bántóan hiányos elhatárolódás arra már kellő okot ad, hogy ezt a szélsőséges, erőszakos gyülekezetet végre annak hívjuk, ami. Csőcseléknek.
Méltánytalan belekeverni a megnevezésükbe a futballt. Elvégre még a mi zsenge kis focink színvonala is torony- magasan áll felettük.
Szekeres István újságíró
