A Fidesz nem csak nagygyűlést tart október 23-án az Astóriánál, hanem a tömeggel elvonulnak a Terror Házáig.A szélsőjobb már előző este hangol a Szabadságtéren. A titkosszolgálatok szerint újfasiszta szervezetek készülnek az ünnep megzavarására. A kormányszóvivő szerint a rendőrség fenntartja majd a rendet, a kormányfő pedig nem mondja le nyilvános programjait.
Népszava
Gyülekezési joggal való visszaélés miatt indult eljárás Nyíregyházán a Nemzeti Őrsereg nevet viselő szervezet tagjai ellen – tudta meg lapunk. Az állítólag még tavasszal alapított őrsereg a hétvégén újabb hatszáz gárdistát avató Magyar Gárda bajtársi szervezete, s alakulatuk részt is vett a gárda augusztusi zászlóbontóján. A Nemzeti Őrsereg, úgy tudjuk, azóta is hetente menetel Nyíregyháza utcáin, 20-30 egyenruhás tagjával, vezényszóra.
Gyülekezési joggal való visszaélés miatt indult eljárás Nyíregyházán a Nemzeti Őrsereg nevű szervezet tagjai ellen – tudta meg lapunk. Az állítólag még tavasszal alapított őrsereg a hét végén újabb hatszáz gárdistát avató Magyar Gárda bajtársi szervezete, s alakulatuk részt is vett a gárda augusztusi zászlóbontóján. A Nemzeti Őrsereg, úgy tudjuk, azóta is hetente menetel Nyíregyháza utcáin.
A Fidesz nem csak nagygyűlést tart október 23-án az Astoriánál, hanem a tömeggel elvonulnak a Terror Házáig. A szélsőjobb már előző este hangol a Szabadság téren. A titkosszolgálatok szerint újfasiszta szervezetek készülnek az ünnep megzavarására. A kormányszóvivő szerint a rendőrség fenntartja majd a rendet, a kormányfő pedig nem mondja le nyilvános programjait.
„Felvetődik a kérdés: a Fidesz, amely tavaly október 23-án, markáns nemet mondva az utcai erőszakra, az egyetlen célravezető és törvényes eszközt találta meg a létező gyurcsányizmust alapjaiban megkérdőjelező népszavazási kezdeményezéssel, vajon visel-e felelősséget a mostanra kialakult obskurus politikai helyzetért… Úgy vélem, valamennyi felelősséggel mindenképpen tartozik, de összehasonlíthatatlanul kevesebbel, mint a kormányfő-pártelnök és az ő madzagon rángatott pártja.
Az UNESCO világörökségének listáján szerepel a kivételes jellegű, gyönyörű kis bányaváros, Selmecbánya. A dombokra épült, különlegesen gazdag ásványi kincsekkel rendelkező, maszlovák városkában megszűnt a bányászat. A város címerében két gyíkocska szerepel aranytömbbel, amely azt a mondát tükrözi, amikor egy pásztor, aki a nyájat őrizte, meglátott két gyíkocskát hátukon arany- és ezüstporral.
Rooney csodagóllal szerzett vezetést az angoloknak, akik mégis kullogva mehettek haza Fotó: Reuters Az Európa-bajnoki selejtezők szerdai dömpingje során a görögök, a csehek és a románok biztosították helyüket a 2008-as kontinenstornán, miközben a „nagyok” közül az angolok óriásit buktak. Noha vezetést szereztek Moszkvában, kikaptak a házigazda oroszoktól, s ezzel Guus Hiddink együttese a vesztett pontok alapján előnyösebb helyzetbe került riválisánál.
Rooney csodagóllal szerzett vezetést az angoloknak, akik mégis kullogva mehettek haza Fotó: Reuters Drámai mérkőzésekkel vette kezdetét szerdán az Európa-bajnoki selejtezők dömpingje: az angolok, noha vezetést szereztek Moszkvában, kikaptak a házigazda oroszoktól, s ezzel oltári nagy bajba kerültek. Guus Hiddink együttese tudniillik így a vesztett pontok alapján előnyösebb helyzetbe került riválisánál, s amennyiben győzni tud Izraelben, megelőzi Steve McClaren alakulatát.
Mostani közel-keleti látogatásán immár másodszor találkozott szerdán Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter Mahmúd Abbász palesztin elnökkel. Egyelőre nem adtak ki semmilyen közleményt rámalláhi megbeszélésükről, tervezett közös sajtóértekezletüket pedig az ok közlése nélkül lemondták.
Vasárnap délután a Wallenberg szobornál csendes tüntetők gyülekeztek. Olyanok, akik nem tudnak felejteni és akik nem akarnak veszélyes időkben elhúzódni a világ bajától.
Nem kíván a bírósági határozattal megszüntetett Vér és Becsület Kulturális Egyesület sorsára jutni a Magyar Gárda. Ezt jelzi, hogy egy nappal azután, hogy a Fővárosi Főügyészség nyilvánosságra hozta vizsgálati eredményét, miszerint a Jobbik által létrehozott szervezet törvénysértően működik, alapszabály-módosítással máris igyekeznek eleget tenni a jogszabályi előírásoknak.
Lezajlott a tavalyi libanoni háború óta az elso fogolycsere az izraeli-libanoni határon Izrael és a libanoni Hezbollah között. Izrael egy súlyosan beteg Hezbollah-foglyot, valamint két Hezbollah-harcos hulláját adta át a Hezbollahnak, cserébe pedig egy izraeli fiatalember hulláját kapta, aki több mint két éve a tengerbe fulladt. A Hezbollah adatokat szolgáltatott a 21 éve elfogott Ron Arad izraeli katonáról, az információ értékét Izrael még vizsgálja.
Nem kíván a bírósági határozattal megszüntetett Vér és Becsület Kulturális Egyesület sorsára jutni a Magyar Gárda. Ezt jelzi: egy nappal azután, hogy a Fovárosi Foügyészség nyilvánosságra hozta vizsgálati eredményét, miszerint a Jobbik által létrehozott szervezet törvénysértoen muködik, alapszabály-módosítással máris igyekeznek eleget tenni az eloírásoknak.
Vasárnap délután a Wallenberg-szobornál csendes tüntetok gyülekeztek. Olyanok, akik nem tudnak felejteni és akik nem akarnak veszélyes idokben elhúzódni a világ bajától.
Henryéknak melegük leszFotó: Reuters
Én nem tudom, mi van itt mostanában, de valahogy az elmúlt héten egyre-másra jöttek az ugyanarra a (rossz) kaptafára készült (szerintem nagyon) rossz hírek.
Fotó: Reuters Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter (képünkön) tegnap Rámalláhban Mahmúd Abbász palesztin elnökkel találkozott, és megpróbálta meggyozni, hogy egyezzen bele egy közös izraeli-palesztin elvi nyilatkozatba a konfliktus rendezésérol. A palesztinok a Jeruzsálem körüli földkisajátítások és a Templomhegy közeli ásatások megszakítását követelték. Rice kijelentette, hogy Amerika nem akarja senkire ráeroltetni véleményét, „de nem állnak érdekünkben évekig tartó meddo tárgyalások.
Az ügyészség szerint törvénysérto a Magyar Gárda Egyesület muködése, míg a szervezet elnöke könnyen orvosolható jogi anomáliákról beszél csupán. Ettol függetlenül készül a Jobbik által életre hívott egyesület arra, hogy október 21-én mintegy 600 újabb tagját gárdistává avassa. Ha a szervezet rövid idon belül nem állítja helyre a törvényes muködésének feltételeit, a bíróság akár a feloszlatásáról is dönthet, mint tette a Vér és Becsület Egyesület esetében.
Fotó: Népszava-archív Levélben kér tájékoztatást az Országgyulés elnökétol az elozo parlamenti ciklusban felállított, a holokauszt roma áldozatainak nemzetközi és hazai kárpótlását vizsgáló bizottságról az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ). ifj.
A 63 évvel ezelotti nyilas hatalomátvételre, a vészkorszak több százezer áldozatára emlékeztek tegnap a parlamentben. Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióvezeto-helyettese napjainkra utalva úgy fogalmazott, választani kell a polgári politika és az újnyilasokkal való közösségvállalás között. Hiller István oktatási és kulturális miniszter azt hangsúlyozta, a demokrácia legfontosabb fokméroje, hogy nincs összekacsintás a szélsoségesekkel.

