Forrás: Népszava

Lezajlott a tavalyi libanoni háború óta az elso fogolycsere az izraeli-libanoni határon Izrael és a libanoni Hezbollah között. Izrael egy súlyosan beteg Hezbollah-foglyot, valamint két Hezbollah-harcos hulláját adta át a Hezbollahnak, cserébe pedig egy izraeli fiatalember hulláját kapta, aki több mint két éve a tengerbe fulladt. A Hezbollah adatokat szolgáltatott a 21 éve elfogott Ron Arad izraeli katonáról, az információ értékét Izrael még vizsgálja. A „mini”-fogolycserének foleg jelképes jelentoséget tulajdonítanak, általános vélemény szerint elokészítheti a nagyobb szabású megállapodást, amelynek keretében egyrészt a tavalyi háborúban foglyul esett két izraeli katona, másrészt pedig nagyobb számú libanoni fogoly szabadulna.

A Közel-Keleten tárgyaló Con­do­leezza Rice amerikai külügyminiszter tegnap hangsúlyozta, hogy az annapolisi békekonferencia elé terjesztendo izraeli-palesztin közös nyilatkozat „komoly és konkrét” kell legyen, hogy alapul szolgálhasson a palesztin állam megalakításáról szóló tárgyalásoknak. Az izraeliek „általános elvekben” szeretnének megállapodni, mert Olmert attól tart, hogy bármely konkrét ügy megemlítése a kabinet széteséséhez vezethet. A palesztin tárgyalóküldöttség tagja, Jasszer Abed Rabbo tegnap elmondta, hogy Rice megbeszélésein egyelore nem született megállapodás.

Yehuda Lahav (Tel-Aviv)

Apa lesz Jigal Amir

Az izraeli börtönigazgatóság elutasította Jigal Amir kérését, hogy részt vehessen születendo fia körülmetélésén. Jichak Rabin miniszterelnök gyilkosa levelezés útján ismerkedett meg az orosz származású Larissza Timboblerrel, akivel „távházasságot” kötött. A bíróság késobb utasította a börtönhatóságokat, tegyék lehetové a gyilkosnak, hogy közösüljön feleségével. E kapcsolat gyümölcse az elorejelzések szerint október 22. körül jön a világra – éppen Rabin meggyilkolásának a zsidó naptár szerinti évfordulóján.

Comments are closed.