Az UNESCO világörökségének listáján szerepel a kivételes jellegű, gyönyörű kis bányaváros, Selmecbánya. A dombokra épült, különlegesen gazdag ásványi kincsekkel rendelkező, maszlovák városkában megszűnt a bányászat. A város címerében két gyíkocska szerepel aranytömbbel, amely azt a mondát tükrözi, amikor egy pásztor, aki a nyájat őrizte, meglátott két gyíkocskát hátukon arany- és ezüstporral.
Selmecbánya egykor a nemesfémbányászat, a bányaipar, bányászati tudomány és technika egyik legjelentősebb európai központja volt, és európai hírük volt a város iskoláinak is. Már 1238-ban városi rangra emelték és bányajogot kapott, de maga a bányászat és az ércek feldolgozása – elsősorban arany és ezüst – egészen a bronzkorba nyúlik vissza. A középkorban sok német bányaszakember jött ide, akik új ismereteket hoztak. Mária Terézia 1735-ben megalapította a városban és a világon is az első bányászati főiskolát. Ez később – 1918-ban – Sopronba került át.
Az elmúlt évszázadokról számos épület tanúskodik, így az evangélikus templom, amelynek az akkori törvények szerint nem lehetett tornyot építeni és nem magasodhatott ki a többi ház közül. Megcsodáltuk a városháza óráját, amelyen felcserélték a mutatókat, állítólag némi jó borocska folyt már le az órásmester torkán, amikor felszerelte. Mellesleg a városháza kapuja sem a főutcára, hanem a borozóval szembeni kis utcácskára néz. A XII.-XIII. században épült az Óvár, s azzal szemben pedig egy másik dombon az Újvár. A romos zsinagóga, az egykor Holicsról, Morvaországból idejött kereskedelemmel foglalkozó zsidó lakosokról tanúskodik, akik akkoriban földet nem birtokolhattak. A Szent Mihály rotunda, Nepomuki János kápolnája, a Szűz Mária Mennybemenetele templom, a Szélaknai kapu, a Bányászkopogó ugyancsak a múltról beszélnek.
A hegykoszorúk között fekvő városban, bár gyönyörű környezetben fekszik, igen nehéz közlekedni, mert egyfolytában hegyre fel, hegyről lefelé kell menni. A mindössze 10 500 lakost számláló Selmecbányának hat temetője van.
Bár megszűnt az arany- és ezüstbányászat, az emlékek ma is tanúskodnak. Az arany- és ezüsterek nem feküdtek mélyen, nem kellett sokat ásni a föld mélyére. Mi is meglátogattunk néhány ilyen sziklamélyedésben létrehozott diszkót, bárt. Minden év szeptemberében megrendezett Szalamander népművészeti vásár szintén visszautal a város címerében szereplő gyíkocskákra, amelyek segítettek az egykori felvirágzást elősegítő nemesfémek felfedezésében. A városban már csak múzeumként szolgálnak a régi vájatok. Napjainkban a természetjárás, a turizmus vonzza ide leginkább a látogatókat, és hamarosan elkészül az épülő sípályánál a lanovkás felvonó.
