Kezdőlap » JNA24 » Népszava

Népszava

Azonosították a maradványokat.

Köszönetet mondott az amerikai nagykövetnek Teleki László romaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott, amiért az Egyesült Államok megszüntette a kuruc.info nevű szélsőjobboldali portál működését.

Az örömlányt is megilleti a minimálbér – döntött az Izraeli Munkaügyi Bíróság, amely a négy futtatót 341 ezer sékel, azaz 15,6 millió forint kifizetésére kötelezte. A nőt kilenc éve csalták Moldovából Izraelbe, ahol mindezidáig prostituáltként dolgozott. A négy strici, aki 11 hónapon át futtatta a felperest, gyakorlatilag semmit sem fizetett az örömlánynak, így az ügy végül a munkaügyi bíróságon kötött ki – olvasható az Israelinfo című orosz nyelvű izraeli hírportálon.

A Magyarországi Munkáspárt 2006 csatlakozik a Magyar Chartához, amely létrehozójának szándéka szerint a demokratikus többség együttes kiállására teremt majd lehetőséget az erőszak ellen – mondta Kiss Bálint, a párt alelnöke csütörtökön nyíregyházi sajtótájékoztatóján.

A Gázai övezetet ellenőrző Hamász emberei őrizetbe vettek csütörtökön két palesztin fegyverest, aki rakétákat lőtt ki Izraelre; ez az első ilyen fellépés a múlt hónapban kihirdetett tűzszünet megsértői ellen – közölték palesztin források.

Gyurcsány Magyar Chartát akar, a többiek meg nem, így van ez (magyar) rendjén, nem változott semmi. Csak nem képzeli a miniszterelnök, hogy a magyar ember ugyanazt akarja, mint ő? Hogy egy és ugyanazon Chartában egyesítené őket más igaz magyarokkal szemben? Hát nem veszi észre, hogy az egyetlen nem igaz magyar éppen ő? Meg az általa vezetett komcsik. Meg az általa nem vezetett libsik. Meg a zsidók, cigányok, homokosok, illetve a filoszemiták, filoromák és filomelegek.

Személyvédelmi és magánnyomozói feladatokra alapított céget egy vagyonőr-gárdista. Schön Péter Magyar Gárda kft.-jét júniusban jegyezte be a bíróság. A vállalat így jogosult lehet arra, hogy tevékenysége végzéséhez fegyvereket tartson. Ez azonban aggodalmat keltő lehetőség, hiszen alkalmat adhat arra, hogy a különböző felvonulásokon felfegyverzett gárdisták is megjelenjenek.

A neofasizmus itt van jelen Magyarországon, noha tudjuk: nem magyar jelenség – mondta Krausz Tamás történész, a Magyar Antifasiszta Liga alapítója (képünkön), hozzátéve: a fasizmus kísértete 1989 óta “diadalmenetet futott be”.

Nyílt vitát kezdeményezett Suchman Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője a Magyar Gárda ügyében a szervezet vezetőjével, Vona Gáborral – olvasható a Magyar Rádió honlapján.

Felmerül a kérdés, hogy tényleg egy homofób, fasiszta érzelmű országban élünk-e. Ezt egy GayBears nicknévvel publikáló blogger írta a melegfelvonulással kapcsolatan. Az internetes naplóírókat is megmozgatták a tegnapi események. Van, aki szerint “mindenki hülye volt”, de van olyan is, aki szerint be kellen már látni, hogyha “valaki más, még nem rossz”. Blogszemle.

A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) elítéli a melegfelvonulás résztvevőit ért újnáci erőszakot – áll közleményükben, amelyben a szervezet köszönetét fejezi ki a magyar rendőrségnek, mivel az – mint írják – összességében szakszerűen elhárította a súlyosabb incidenseket.

Üresen áll Adolf Hitler bunkerje a berlini Tussaud-panoptikumban. Noha Madame Tussaud viaszmúzeumába vasárnap is özönlöttek a látogatók, hiába keresték a hírhedt náci vezért, akit előző nap valósággal lefejezett egy – a háború és a fasizmus ellen így tiltakozó – 41 éves férfi.

A szombati, budapesti meleg büszkeség napján történtek után Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezi, hogy a legfőbb közjogi méltóságok találkozzanak, és vitassák meg, miért látszunk gyengének pár száz, a többséget terrorizáló szélsőségessel szemben, és mi az, ami hiányzik az alkotmányos, demokratikus intézményrendszerből.

Több tízezer homoszexuális és leszbikus vonult fel a hét végén Kölnben a melegek hagyományos Christopher Street Day parádéján. A “nulla tolerancia” mottóval, a melegek egyenjogúságáért rendezett megmozdulásnak a hírek szerint csaknem félmillió nézője volt, s az vasárnap estig minden incidens nélkül zajlott.

Egy Tel-Avivi lakásban évtizedeken át rejtegetett dokumentumok fényt deríthetnek Franz Kafka életének rejtélyeire. Mint a Háárec című izraeli lap hétfőn megjelenő cikkének előzeteséből kiderül, a prágai születésű író (1883-1924) e dokumentumokat legjobb barátjának, Max Brodnak adta át.

A miniszterelnök a közjogi méltóságokkal akar egyeztetni, hogy útját állják a szélsőségeseknek. Gyurcsány Ferenc azt szeretné, hogy a demokratikus többség szervezze meg a Magyar Chartát, szeptember 6-ra pedig Budapestre gyűlést hirdetett. Mindennek oka, hogy szombaton, a meleg büszkeség napján szélsőségesek többször rátámadtak a felvonulókra, a menet után pedig politikusokra és közéleti emberekre is. 56 embert előállítottak, sokan megsérültek

A szombaton történtek után újra fellángolt a vita a gyűlöletbeszéd elleni fellépésről is: más és más irányban küzdene az Alkotmánybíróság (Ab), a jogászok, egyes politikusok és a jogvédők. Ki a precedensjogon, ki a jogszabályokon változtatna, mások a bírói gyakorlatot alakítanák át a múlt hétfői Ab-döntések nyomán. Annyi azonban biztos, hogy a társadalom nem képes elszigetelni a gyűlölködés és a kirekesztés hangjait.

Noha a különállást hangoztatják, elérhető a Magyar Gárda egyesület és a Magyar Gárda mozgalom feloszlatása. Erről beszélt érdeklődésünkre Hack Péter jogász, aki szerint nemcsak nyerhet, hanem veszíthet is a gárda a különállás elismerésével és a mozgalmi jelleggel.

Ki gondolta volna akár csak néhány hónapja is: már a gárda sem egységes. Nem kell azért egyetlen gárdistának sem a bakancsa után kapnia és szaladnia az őrhelyére; a különválás csak elméleti. Akiket eddig egy csoportba tartozónak gondoltunk, most buzgón hangoztatják, hogy mégsem. Hiába lépnek egyszerre és egy irányba, hiába a sok egyforma ruha, és hiába tűnik úgy, hogy egy a tábor, ha mégsem egy a zászló. A gárda a jogászkodásban bízik, és abban, hogy jogi kiskapun menekülhet. Nem alaptalanul.

Az MSZP nevében Teleki László, a párt parlamenti képviselője szerdán arra szólította fel a Fideszt, hogy határolódjon el a szélsőjobboldali szervezetektől, amelyek – mint mondta – sértik a romák érdekeit.