Forrás: Népszava

A Magyarországi Munkáspárt 2006 csatlakozik a Magyar Chartához, amely létrehozójának szándéka szerint a demokratikus többség együttes kiállására teremt majd lehetőséget az erőszak ellen – mondta Kiss Bálint, a párt alelnöke csütörtökön nyíregyházi sajtótájékoztatóján.

A Munkáspárt 2006 még hétfőn döntött a csatlakozásról és természetesen részt vesz a szeptember 6-ra meghirdetett gyűlésen is – mondta a politikus, aki a párt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke is.

Hangsúlyozta: a Munkáspárt 2006 üdvözli Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezését, s egyetért abban, hogy teremtődjön lehetőség a többség számára a gyűlölködés, az indulatok és az intolerancia visszaszorítására.

Kiss Bálint „tűrhetetlennek és Magyarország szégyenének tartotta” ami „a hét végi melegfelvonuláson történt”, s figyelmeztetett a Magyar Gárda és a Nemzeti Őrsereg szerinte fajgyűlölésen alapuló felvonulásainak veszélyeire is.

Újságírói kérdésre válaszolva az országos pártalelnök, megyei elnök sajnálatosnak nevezte, hogy a Fidesz és az SZDSZ nem kíván a Magyar Chartához csatlakozni. Hozzáfűzte, „az lenne a kívánatos, ha minden demokratikus politikai erő csatlakozna, mert az, hogy nincs egység, a szélsőségesek malmára hajtja a vizet”.

A szokásos évi melegfelvonulást szombaton tartották Budapesten. A parádén szélsőséges tüntetők támadtak a résztvevőkre és az őket biztosító rendőrökre. Az arcukat általában csuklyával, maszkkal takaró ellentüntetők Molotov-koktélokat, petárdákat, felszedett utcaköveket, üvegeket, tojásokat dobáltak. A legdurvább támadások a Hősök terén és a Liszt Ferenc térnél történtek.

Másnap a kormányfő az intolerancia elleni „jogos nemzeti önvédelmet” kezdeményezett, a Magyar Charta formájában, s gyűlést hirdetett szeptember 6-ára.

MTI

Comments are closed.