A zsidó állam 1965-ben lemondta a Beatles fellépését. Négy évtized után Izrael elnézést kért a Beatlestől, amiért 1965-ben lemondták a legendás brit együttes koncertjét.
Mazsihisz
A kenyai származású elnökjelölt a szombaton Dél-Karolina államban tartott demokrata párti előválasztáson elsöprő fölénnyel nyert Hillary Clinton ellenében…
Robert Capa (Friedmann Endre, 1913-1954) magyar származású fotóriporter eddig ismeretlen képei kerültek elő Mexikóban, a képeket jelenleg vizsgálják.
Több X-aktákba illő, rejtélyes eseménnyel is találkozom a Rabbiképző Hanukájára tartva.
Feldmájer Pétert, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnökét és Zoltai Gusztávot, a Mazsihisz és a Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezető igazgatóját a Zsidó Világkongresszus alkalmából vasárnap Jeruzsálemben fogadta Ravner Cvi, az izraeli külügyminisztérium kelet-európai igazgatója – közölte Zoltai Gusztáv telefonon az MTI-vel.
A MAZSIHISZ vezetősége azt javasolta, hogy az ifjúsági szervezetek a nekik megítélt a 13 milliós támogatást – az előző évhez hasonlóan – , demokratikusan egymás közötti megállapodás alapján osszák fel.
Holokauszt-emléknap Budapesten
A budapesti Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban tartották vasárnap az ENSZ Holokauszt Emléknapját, amellyel a világszervezet az Auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor felszabadulásának évfordulójára emlékeztet.
Ma nyílik Rostockban az az intézet, amelynek kutatási területe a Hitler által indexre tett vagy haláltáborba küldött zeneszerzők életművének feltárása. A központ zenetudományi szemináriumok mellett koncertekkel igyekszik megismertetni az elfeledett vagy még ismeretlen komponistákat.
2008. január 25-én, ismeretlenek horogkeresztet festettek a komáromi zsinagóga (Menház) falán található, 2006-ban Komárom városa által állíttatott Holokauszt emléktáblákra.
4,3 milliárd forintot ajánlottak fel kedvenc egyházaiknak a magyarok személyi jövedelemadójuk egy százalékából. Az állam ezt 7,5 milliárddal egészítette ki.
Örömmel jelentjük, hogy 5768-ban sem unatkoztunk Hanuka idején, Dél-Pesttől Szegedig ünnepelt, gyújtogatott (de csak gyertyákat) és fánkozott az ország.
Tisztelt Szerkesztő úr! Alulírott, mint személyemben is érintett szeretnék reagálni a lapjuk január 7-i számában a „vélemény” rovatban „Fel kéne szabadulni már” című Vári György tanár által jegyzett cikkre.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Oktatási Osztálya pályázatot hirdet épített környezetünk óvása érdekében
Deutsch László főrabbinak a Budapesti gettó felszabadulásának 63. évfordulója alkalmából a Dohány utcai zsinagógában megtartott megemlékezésen elmondott beszéde.
Dr. Feldmájer Péter a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnökének reakciói a Heti Válaszban a Mazsihiszt ért negatív megnyilvánulásokra.
A Nagydiófa utca nevével ellentétben igen kicsi, szűkös, ám annál hangulatosabb erecskéje a VII. kerületnek. Az öreg, sokat látott és megfáradtan álldogáló házak között nemrégen megnyitóünnepséget tartottak.
Raoul Wallenbergre emlékeztek a budapesti emberek a XIII. kerületi Wallenberg utcában, a tiszteletére állított Wallenberg emléktáblánál. A megemlékezésen képviseltette magát a Svéd Nagykövetség, a MAZSIHISZ, és számos más hivatalos és civil szervezet.
A Budapesti Zsidó Hitközség emlékező Istentiszteletet tart a budapesti gettó felszabadításának 63. évfordulója alkalmából. Melyre tisztelettel meghívjuk.
Édesapámat Flossenburgba vitték el munkaszolgálatra, ahonnét soha nem tért vissza. Utolsó levelét megőriztem, melyet 1944. novemberében írt Mosonmagyaróvárról a Népszínház utcai csillagos házba, ahol édesanyámmal, testvéreimmel laktunk több rokonnal együtt, még a gettóba való elhurcolásunk előtt.
Debreceni Zsidó Hitközségnek újból van hagyományaink szerint működő kóser konyhája, és minden igényt kielégítő felújított mikvéje.

