Debreceni Zsidó Hitközségnek újból van hagyományaink szerint működő kóser konyhája, és minden igényt kielégítő felújított mikvéje.
Mazsihisz
Ungár Lajos (1924-2008) közgazdász a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége egykori munkatársa vasárnap hajnalban elhunyt.
2008-ban ismét különleges év előtt állunk, amire nagyon készülünk. A nemzetközi Élet Menete Alapítvány létrejöttének 20. és Izrael Állam kikiáltásának 60. évfordulóját ünnepeljük.
„A nagy megmenekülés – kilenc magyar zsidó, aki elmenekült Hitler elől és megváltoztatta a világot”
A Közép-Európa Egyetem és az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége tisztelettel meghívja Önt: Marton Katalin újságíró, az egyetem ösztöndíjas előadására:
Die Gemeinde (Az Osztrák Zsidó Hitközség hivatalos lapja) 2007. decemberi számában méltatja a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége döntését, mely szerint lemondta az Államelnöknél történő közös ebédet.
Juliusz Janusz c. érsek Apostoli Nuncius megküldte a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnökének a Szentatya, XVI. Benedek pápa üzenetének szövegét, amelyet a 2008. január elsejei Béke Világnapja alkalmából küldött:
Mi a „Zsidó építészet Európában” című 2007 októberében braunschweigben megrendezett konferencia meghívott előadói a következő kéréssel fordulunk Önökhöz:
Meghívó emlékező Istentiszteletre
A Budapesti Zsidó Hitközség emlékező Istentiszteletet tart a budapesti gettó felszabadításának 63. évfordulója alkalmából. Melyre tisztelettel meghívjuk.
Vagyis Rangunban, amely a mai Mianmar (korábban Burma) fővárosa. Itt is áll egy ősrégi zsinagóga, melyet immár háromszáz éve iraki zsidó építettek. Neve Mácmiách Jesua, és mellette egy tábla található, melynek szövege azt mondja: Létezhet magányos fa a mezőn és magányos ember a világon, de egy zsidó soha nincs egyedül az ünnepeken.
Hazánk egyik legkülönösebb könnyűzenei triója a Golda Meir szalonzenekar, melynek történetéről apát és fiát, Markovics Tibor körzeti elnököt (ORZSE zsinagóga) és Markovics Zsolt szegedi főrabbit kérdezem. Már a kiválóan éneklő és táncoló főrabbi megszólításánál is nagy gondban vagyok:
Nagy szomorúsággal küldöm meg Önnek a közelmúltban a Jewish Chronicle-ben megjelent tudósítás egy példányát. A Zsidó Krónika egy nemzetközileg elismert befolyásos újság, melyet rendszeresen olvas Európa legtöbb külügyminisztériuma, s amelynek tudósításaiban foglaltakat kellő komolysággal kezelik.
Nagy szomorúsággal küldöm meg Önnek a közelmúltban a Jewish Chronicle-ben megjelent tudósítás egy példányát. A Zsidó Krónika egy nemzetközileg elismert befolyásos újság, melyet rendszeresen olvas Európa legtöbb külügyminisztériuma, s amelynek tudósításaiban foglaltakat kellő komolysággal kezelik.
Nincsenek ingyenebédek, vagyis „no free meals”, ahogy az angol mondja. Aki tiltakozni akar egy minősíthetetlen viselkedés ellen, az ne cseresznyézzen egy tálból azzal.
Tegnap ünnepelte 85. születésnapját Randolph L. Braham professzor, a kiváló történész- politológus, aki a magyar holocaust legnagyobb tudású kutatója. Nehéz elképzelni, hogy ez a fáradhatatlan, kimeríthetetlen energiával rendelkező tudós már 85 éves
Nem értek egyet a Kidma elnökének Nagy Ákosnak „Amikor a flódni fityiszt mutat” című cikkével. Még hogy „minden szomorú történelmi előzmény ellenére – a zsidó közösségen belül is él a hit magyar alkotmányosságban
2007. december 13-án, délután 5-kor adták át a látogatóknak a felújított Anna Margit – Ámos Imre Múzeumot, Szentendrén. A megnyitón dr. Schőner Alfréd főrabbi, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem rektora méltatta a művészeket.
2007. december 16. (vasárnap) délelőtt 10 órára Budapest, VII. Síp u.12. II. emeleti Dísztermébe.
Meghívó a Magyarországi Zsidó Hitközség Szövetségek Közgyűlésére
2007. december 16. (vasárnap) délelőtt 10 órára Budapest, VII. Síp u.12. II. emeleti Dísztermébe.
Dr. Schöner Alfréd az OR-ZSE rektora, „Hány zsidó vallás van” – Lesz-e neológia a 21. században?, címmel tart előadást és utána beszélgetést a témáról.
Az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem heti hírei
Befejeződtek a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat programjai, amelyet a 130 évvel ezelőtt alapított Rabbiképző jubileuma alkalmából rendeztek. Egyetemünkön negyvenhét előadás -új kutatási eredmények- és egy koncert hangzott el.

