Magyar Hírlap

Koltai Lajos operatőr Kertész Imre Sorstalanság című Nobel-díjas regényének megfilmesítése után újra a rendező székébe ült; tegnap mutatták be Magyarországon Este című filmjét. Koltai követi a fiatal filmesek munkáit, hiszen szerencsére vannak még Magyarországon „képírók”. Azt is hozzátette, hogy következő munkája szintén rendezés lesz.
Újabb bontások a budapesti zsidó negyedben

„A régi pesti zsidó negyed újabb két, védett épületét bontották le, és a helyükre a Dohány utcai zsinagógánál is magasabb lakóépületeket terveznek” – mondta az örökségvédelemben átfogó koncepciót sürgető Óvás! egyesület elnöke, Jávor István. Abszurd helyzetnek nevezte, hogy két, egyedi védelem alatt álló épületet lebonthattak, és feltette a kérdést, vajon milyen tényezőkön és közintézményeken múlott az 1800-as években épített házak sorsa.

Ján Slota, a nacionalista Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke állítása szerint Dél-Szlovákiában a németek sem hajtottak végre annyira „elvetemült tetteket” a második világháború idején, mint a magyar fasiszták. Slota egy vele készült interjúban ismét egyetértését fejezte ki azzal, hogy Csehországból a második világháború után kitelepítették a szudétanémeteket.

A harmadik helyen végzett a 25. Ettore Pozzoli Nemzetközi Zongoraversenyen Fülei Balázs, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ötödéves hallgatója. A négyfordulós versenyen tizenkilenc országból több mint száz muzsikus vett részt, Magyarországot egyedüliként Fülei Balázs képviselte a mezőnyben. Az első díjat az orosz Alekszandr Pirozsenkónak, a másodikat az izraeli Victor Stanislavskynak ítélte oda a zsűri.

A Diente por ojo című spanyol kisjátékfilm nyerte a Cinefest – 4. Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiválját Miskolcon. A szombati díjkiosztóra a díjazottak közül nagyon kevesen jöttek el, annál többen voltak az érdeklődők. A hét második feléről egyébként is elmondható, hogy megsokszorozódott a mozilátogatók száma: Miskolc ráébredt, hogy érdemes belenézni a felhozatalba.




