Forrás: Magyar Hírlap

Ján Slota, a nacionalista Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke állítása szerint Dél-Szlovákiában a németek sem hajtottak végre annyira „elvetemült tetteket” a második világháború idején, mint a magyar fasiszták. Slota egy vele készült interjúban ismét egyetértését fejezte ki azzal, hogy Csehországból a második világháború után kitelepítették a szudétanémeteket.

„Én természetesen egyetértek a cseh nemzet döntő többségével, hogy azt, amit a háború után tettek, azt helyesen tették” – jelentette ki a politikus, s egyben felszólította a cseh politikai élet képviselőit, hogy támogassák Szlovákiát. „Össze kell tartanunk. Valamiféle magyarok itt, Közép-Európában nem ugrálhatnak, és nem teremthetnek olyan feszültséget, amely valami nagyon rosszba csaphat át. Ezt Közép-Európában senki sem akarja” – mondta.

A Szlovák Nemzeti Párt elnöke egy korábbi nyilatkozatában nyíltan jelezte: irigyli a cseheket, hogy elűzték országuk területéről a németeket, s ezért ma már nincs olyan problémájuk velük, mint a szlovákoknak a magyarokkal Szlovákiában.

(MTI)

Comments are closed.