ECHO TV 2007-09-27 02:33
Propagandaeszköz lett a félelemkeltés
„Semjén Zsolt megnyilvánulásait nem tartom antiszemitának” – jelentette ki az Echo Tv Tabuk nélkül című műsorában Weisz Péter. A Debreceni Zsidó Hitközség elnöke Obersovszky Péter mikrofonja előtt azt is elmondta, úgy érzi, Magyarországon nincs tömeges antiszemitzmus.
· Részlet Semjén Zsolt felszólalásából
Weisz Péter: nem egy beszéd, hanem egy életút szabja meg, hogy az illető antiszemita-e vagy filoszemita (fotó: MH)- Mi a véleménye a Semjén-beszédről?
– Ez összetett kérdés. A mai politikai életben közismert a politikai antiszemitizmus. Újabban megjelent egy új fogalom, létezik már a politikai filoszemitizmus. Mit takar ez? Az antiszemitizmus és a filoszemitizmus nem magyar, az egyetemes zsidósághoz való viszonyt fejezi ki, ennek az elfogadását vagy a meg nem értését. És nem pillanatnyi érzelmi állapot, hanem egy életút eredménye. Akik ma filoszemitaként védenek bennünket, de a rendszerváltás előtt a magyar vagy az egyetemes zsidóság kérdését máshogy értékelték, azon el kell gondolkodni, mert ez nem biztos, hogy elfogadható.
– Ön antiszemitának tartja ezt a beszédet?
– Nem egy beszéd, hanem egy életút szabja meg, hogy az illető antiszemita-e vagy filoszemita. Nem tartom antiszemitának a beszédet. Éveken keresztül rendeztünk magyar-magyar találkozót Debrecenben a határokon túli és itteni zsidó közösségeknek, és ezen közösségek párbeszédet folytattak a történelmi keresztény egyházakkal. 2000-ben ennek a rendezvénynek az egyik meghívott előadója Semjén Zsolt államtitkár volt. Szó szerint idézek abból az előadásából: „Egy ország nem működhet erkölcsi alapok nélkül. A történelem bebizonyította, hogy a tízparancsolat nélkül nem állhat fent emberi közösség. Európa, a görög filozófia, a görög kultúra, a latin jog és civilizáció a zsidó etika és a zsidó kultúra gyökereiből épül. Ez evidencia. Következésképp: akkor lehetünk európaiak, ha ezeket a hagyományokat tudjuk, ismerjük, vállaljuk és tudatosítjuk. Minden nemzet – legyen az bármelyik nemzet – egyszeri és megismételhetetlen érték. Nyilvánvaló, van egyetemes magyar kultúra, amiként a világban van egyetemes zsidó kultúra. De azt gondolom, hogy itt nekünk Magyarországon van egy speciális felelősségünk, van egy speciálisan zsidó-magyar, magyar-zsidó kultúra, ami része az egyetemes magyar kultúrának, része az egyetemes zsidó kultúrának, s ugyanakkor egy sajátos, egyszeri, megismételhetetlen, a világon csak itt lévő, sajátos kultúra. S ezért nekünk felelősségünk van a sajátosan magyar-zsidó, zsidó-magyar kultúra iránt, ami csak itt jött létre, s amit senki más nem tud adni. És ennek a támogatása megkerülhetetlen kötelessége a mindenkori magyar államnak.” Amikor azt mondtam, hogy ki antiszemita, ki nem, egy életút eredménye: Semjén Zsolt megnyilvánulásait nem tartom antiszemitának.
– Miért érzi az ember úgy, hogy mégsem volt szerencsés ez a felszólalás?
– Valószínűleg azért, mert a zsidóság kérdéséhez félve nyúlunk. Nem beszéljük ki, nem fogadjuk el, vagy nem vállaljuk. Én azt mondom, bátran kell hozzánk szólni, bátran kell hozzánk nyúlni, meggyőződésem, hogy nincs egységes, kozmopolita zsidó koncepció.
A magyar zsidó olyan, mint a magyar közélet bármelyik szereplője. Található baloldalon is és jobboldalon is. És lehet nemzeti is. Csak beszélni kell rólunk.
– Ön szerint is van antiszemitizmus Magyarországon?
– Az 1990-es évek közepén készült egy európai felmérés arról, hogy mikor nevezhető egy társadalmi berendezkedés alapvetően antiszemitának. Nem Magyarországon készült, az ENSZ-felmérése. Németországot alapvetően hét százalék alatti küszöbbel nem tartották antiszemitának. Akkor az volt a megállapítás, hogy ahol a lakosságban hét és fél-nyolc százalékánál nem több a zsidóság számára nem pozitív megnyilvánulás, ott nincs antiszemitizmus. Magyarországon a felmérések alapján a lakosságnak egy-másfél százaléka nyilvánít véleményt úgy a zsidóságról, hogy nem nevezhető feltétlenül pozitívnak. Én azt mondom, hogy nincs tömeges antiszemitizmus. Antiszemitizmus, másképp gondolkodás, a jelenségek máshogy elfogadása, az intolerancia mindig minden társadalomban jelen lesz. Van a társadalomban egy huszonöt-harmincezres, holokausztot túlélő réteg, amely fél. Félhet, hiszen politikai propaganda eszköze lett a félelemkeltés. És néha magam is félek. Azt látom, hogy az elmúlt két évben folyamatosan hol a Várban, hol a Hősök terén felvonulnak az európai újnácik. Ez ellen törvényt kell alkotni.
– Ön szerint, ahol antiszemitizmus van, ott fasisztaveszély is van?
– Az antiszemitizmus-mentes társadalom, az olyan, mint a százfokos alkohol. Létezik, de csak papíron. Mindenütt lesz intolerancia. Ahol három ember van, ott minimum kettő már máshogy gondolkodik.
– De a miniszterelnök azt mondja, hogy Magyarországon nácik grasszálnak az utcán.
– Én úgy mondanám: nincs tömeges antiszemitizmus. Mint jelenség mindig jelen lesz, de nincs náciveszély. Az ellen, hogy grasszálnak, Európa más helyein keményen föllépnek.
– Miért nem tudnak megszületni ön szerint Magyarországon azok a törvények, amelyek egyértelműen tiltják a szélsőséges nézeteket?
– Ez érdekes kérdés, és nem biztos, hogy választ tudok adni rá. Az jogos feltétel, hogy az antiszemitizmus tilos, és egy társadalmat az anarchiától és a rendezetlenségtől az különbözteti meg, hogy a megengedhetőt, a társadalom tömegének és többségének elvárhatót jogi keretek közé szorítja, tehát kvázi megadja a társadalom működésének, az emberi egyéni és kollektív szabadságjogok érvényesülésének a jogi alapjait. Talán a közeljövőben lesz rá remény, hogy lesz gyűlöletkeltés elleni törvény, amely nem csak a zsidóságról szól. Beszélni kell a romák problémájáról, a toleranciáról, a másság elfogadásáról, muszáj, hogy az erkölcsi mellett jogi normák és értékrendek is megjelenjenek.
– Biztos abban, hogy ilyen általános érvényben kell erről gondolkodni?
– Nem vagyok jogalkotó, hogy együtt vagy külön kell-e egyes részeit szabályozni, hogy például ennek a törvénynek a részeként, vagy a holokauszttagadásra is törvény kell.
– Azt mondta, hogy igazából itt egy politikai antiszemitizmus-filoszemitizmus csata zajlik. Ön szerint ez a társadalom egyéb rétegeiben nem ilyen éles kérdés?
– Az a baj, hogy a társadalom egy része kezd kiábrándulni, és nem biztos, hogy ilyen mértékben a folyamatok mélyére néz. Vidéken élek, Debrecenben, a vidéki emberek mentalitását próbálom megérteni, és nem érzem a politikai színtéren zajló antiszemitizmust és filoszemitizmust az átlagember szintjén. Úgy érzem, hogy ez politikai kategória.
– Lát arra esélyt, hogy Magyarországon elinduljon olyan történelmi párbeszéd, amelyben ezt a rendkívül súlyos történelmi problémát minden aspektusában ki lehessen beszélni?
– Több mindenről kellene akkor beszélni. Egyrészt a zsidóságnak is nyíltabban kell vállalnia a zsidók kérdéseket. Azt értem ezen, hogy a nemzeti értékrendjeinket bátran kell vállalnunk. Nyugodtan lehet közeledni március 15. és 1956 kérdéséhez, hiszen én minden évben elmegyek, kokárdával a mellemen. Ha ez nemzeties, akkor nemzeti vagyok, hiszen március 15-én megemlékezem a hősök mellett azokról a zsidó hősökről is, akik a forradalomban életüket áldozták: a Kossuthot száműzetésbe elkísérő hatvankét zsidóról, megemlékezem Grubik Dávidról, Tirole Józsefről, a Kossuth-bankók megalkotójáról és a többiekről. Október 23-án pedig a magyar hősök mellett, a keresztény magyar hősök mellett egy kicsit megemlékezem a Tel-Avivban ma még élő Vadmacskáról és a többiekről.
– Jó, de nem ez a trend.
– A magyar zsidóság nem egységes, minden palettán létezünk.
– El tudunk odáig jutni, hogy Magyarországon az emberek szabadon választhatnak világnézetben, művészeti ágban, foglalkozásban, és törvények lesznek arra, amelyek tiltani fogják az antiszemitizmust?
– Ehhez egyetlenegy dolgot kellene. Ahogyan a holokausztról való megemlékezést törvénybe iktatták, ugyanígy meg kellene próbálni törvényt kidolgozni, de egyben nevelési metodikát is mind a zsidóságnak, mind a keresztény lakosságnak. Csak törvénnyel nem lehet szabályozni morális kérdéseket. A holokauszt törvénybe iktatása és az általa kialakított koncepció utat mutatott. Kell törvény, és szerintem lesz is. De nagyon fontos szerepe van az oktatásnak és a párbeszédnek.
