Mi dolgunk ma – most – a világon: felütjük globális naptárunkat a „teendőknél”, és rögtön kiviláglik, hogy azonnal csatlakoznunk kell a globális felszabadítás missziójához, amelyet az amerikai elnök hirdetett meg, valamint mindenáron meg kell akadályoznunk a háborút.
A két feladat teljesítése úgy lehetséges, hogy egyrészt odacsapunk a zsarnoki rendszereknek, másrészt megakadályozzuk Iránt az atombomba megszerzésében. Nem lesz ugyanis világbéke, ha hagyjuk, hogy Teherán kifejlessze atomfegyverét – mondta az ENSZ közgyűlésén Nicolas Sarkozy francia elnök. Az iráni bomba elfogadhatatlan kockázatot jelent a nemzetközi stabilitásra.
Lélekben a feladat máris teljesítve, szívünk szerint azonnal elzavarnánk minden diktátort, rendet csinálnánk a renitens országokban, ott menetelnénk a buddhista szerzetesek mellett Burmában (a neve már csak így maradt meg), valamint minden normális ember ellenszenvvel viseltetik a háború iránt és szívből utálja az atombombát.
A következő napokban az ENSZ-ben csaknem kétszáz nagy hatalmú vezető ember fogja negyedórában elmondani, hogy ő ma éppen milyen feladatot teljesítene, s ehhez milyen feladatok hárulnak a nemzetközi közösségre. Arra kell tehát számítani, hogy ötven órában sorolják majd a világ megváltásának teendőit. Ennyi minden nem fog beleférni a naptárba, de az idén sem csalatkozhatott a nemzetközi közösség. Két dologgal foglalkozzatok, emberek: a világfelszabadítással és az iráni atommal – szól a világosan is kimondott felszólítás. Ezt nevezik a politikai agenda tematizálásának.
Irán és elnöke, Mahmud Ahmedinedzsad mindent megtett, hogy felháborodást keltsen: a teheráni atomprogramban valóban benne van a bomba gyártásának lehetősége. És tényleg rémálom, hogy az atomfegyvert hovatovább már mindenki megszerezheti. Az iráni atombomba azonban egyelőre csak lehetőség, gyártását létező eszközökkel meg lehet – meg is kell – akadályozni.
A világ régen eltökélte, hogy megelőzi a nukleáris fegyverek elterjedését. Elég groteszk, hogy az Egyesült Államok és a nyugati társadalmak a virtuális iráni bombától „rettegnek”, miközben van éppen elég az igaziból is. Nem nagyon hallani arról, hogy mi van az egykori szovjet, ma orosz atomarzenállal. Arról viszont elég gyakran kiszivárognak hírek, hogy az Egyesült Államok rohamtempóban fejleszti, miniatürizálja atomfegyvereit, jó kis „lokális” bombákat gyárt speciális használatra. Biztos, hogy Moszkva igyekszik lépést tartani.
De igazi bombája van már Indiának, Pakisztánnak, Izraelnek – talán Észak-Koreának is. Vajon mi a helyzet a brit és a francia atommal? És milyen egy kínai atombomba?
Az említett országok az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai – őket nevezte Ahmedinedzsad iráni elnök arrogáns hatalmaknak, amelyek elő akarják írni a világnak, hogy mi a teendő. Úgy néz ki, hogy jelenleg Teherán a világpolitika meghatározó tényezője: a The Washington Post vezércikkének is ezt a címet adta: „Az iráni zsákutca.”
Bizarr, hogy Nicolas Sarkozy francia elnök maga ajánlotta fel: Párizs mindenkinek segít, aki a nukleáris energiát békés célokra kívánja felhasználni. Mondandójának lényege az volt, hogy világ kénytelen lesz megbarátkozni az atomerőművek robbanásszerű elterjedésével, mert a megújuló energiaforrások jelenlegi kínálata kevés ahhoz, hogy a 21. századi világ mozgassa önmagát. Márpedig minden atomerőmű potenciális bombagyár – ha a nemzetközi közösség nem figyel oda.
Biztató jel, hogy miután Amerika előállította a hagyományos bombák „anyját”, Oroszország előhozakodott a bombák „atyjával” – ez négyszer hatékonyabb, mint az amerikai: mindent elpusztít, még az oxigént is kiszívja a föld alatti bunkerekből, az emberek simán megfulladnak, a házak a fejükre dőlnek – kész Hirosima, tiszta eszközökkel, moshatjuk kezeinket.
A fejlődés magasabb fokán tehát nem is lesz szükség atombombára, minden bombák szülei állnak a politikai zsarolás rendelkezésére.
És eljön az idő, amikor egy kishatalom ellen születik BT-határozat, mert fejleszti a minden bombák gyermekét, unokáját. S miután a bombakérdést megoldottuk, jöhet a következő napirendi pont: teljesítsük a zsarnokság elleni missziónkat.
Fodor György újságíró
