Film
A női arcokon mindig tisztábban látszik a vesztett életcsaták miatti fájdalom – középen Vanessa Redgrave (Forrás: Spi – Focus Features)
Milyen a halál, az elmúlás? Fehér, habos ágynemű közt talál meg, bárgyú, képzelődő, ám békés öregasszonyként; steril lesz és álomszerű, közben kint lemegy a nap, és elmélázunk majd életünk legnagyobbnak vélt szerelmén? Koltai Lajos legújabb, tipikusan hollywoodi filmjében, az Estében ilyen. Az eredetileg operatőr Koltai a Sorstalanság után merőben más témát választott. Susan Minot regényéből rendezte második nagyjátékfilmjét.
Munkatársa, amolyan harmadik-negyedik szeme most is Pados Gyula volt, aki, leszögezhetjük, ismét remek munkát végzett. Látszik a mozin, hogy két, a fényképezéshez igencsak értő ember munkája van benne. A szereposztás parádés – igazi amerikai fizimiskákat és női arcéleket fedezhetünk fel: Vanessa Redgrave és lánya, Natasha Richardson, Meryl Streep és lánya, Mamie Gummer, illetve Glenn Close – végre kihasználták a három nagy színésznő arcának a hasonlóságát -, Claire Danes és Toni Collette formálja meg a női alakokat, és lévén szó amolyan női filmről, van is dolguk elég. Ezek a nők, ha nem is mind szépek, de legalább mély érzésűek és okosak.
A haldokló anya (Vanessa Redgrave) mellett van a két, már felnőtt lánya, akik a saját életükkel is titokban vagy nyíltan hadilábon állnak. A gyógyszerek hatása alatt lévő mama felidézi fiatalkora egyik boldog élményét és azt a férfit, akit talán akkor nem lett volna szabad elengednie. Jönnek persze a kérdések: mi számít hibának az életben, mi az, ami visszafordíthatatlan, és mit bánhatunk meg még a halálos ágyunkon is? A közelgő halálhoz való viszony lefestése az Este; emellett a hozzátartozók reakcióié, azé a rémületé, megértésé, értetlenségé, zavarodottságé, amelyet, közelről látva egy élet elmúlását, rokonként, barátként érezhetünk. Nem utolsó sorban pedig azt a nagy és talán örökre nyitva hagyott kérdést feszegeti a film, hogy megérthetik-e a gyerekeink a múltunkat, azt a más időt, amelyben ők még nem szerepeltek.
Emellett olyannyira az érzelmekkel operál a történet, hogy körülbelül minden ötödik percben bőg valaki a vásznon. Itt jegyzem meg, hogy kifejezetten a nőnemű célcsoportra összpontosítottak a készítők, mert ezt a fajta érzékenységet egy keményebb férfi körülbelül kettő és fél percig bírja, és jó esetben is tesz valami megjegyzést az egykori Romana- és Júlia-füzetekre, majd kimegy a moziból.
Ha megnézzük az Estét, az anya-lánya párosok remek színészi alakításáért – Claire Danes is ficánkol a szerepében -, a gyönyörű képekért tegyük, és talán még azért, hogy egyszer majd megbékéléssel nézzünk szembe a múlttal, vagy hogy pontosabban megértsük egy elmenőben lévő hozzátartozónk érzéseit.
Este
Színes, amerikai játékfilm, 112 perc, 2007
Rendező: Koltai Lajos
Zalka Szilvia
