![]()
Nagyra törő, de elérhető célkitűzésnek nevezte New Yorkban Tony Blair, hogy folytatódjék a közel-keleti békefolyamat, és létrejöjjön a palesztin állam.
![]()
Tony Blair volt brit miniszterelnök annak a közel-keleti ügyekben közvetítő kvartettnek a különleges megbízottja, amely támogatásáról biztosította a George Bush amerikai elnök által javasolt, novemberre tervezett nemzetközi találkozót. Az összejövetelre az izraeli és a palesztin félen kívül meghívják az Arab Liga tizenkét tagállamát, köztük Szíriát is. A novemberi ülés elnevezését a BBC tudósítója talányosnak nevezte, mert szerinte a „találkozó” jóval kevesebbet sejtet, mint egy nemzetközi „konferencia”. Az Egyesült Államokat, Oroszországot, az Európai Uniót és az ENSZ-t tömörítő csoport New Yorkban tartott tanácskozást, és Tony Blair előterjesztette első jelentését. A tanácskozáson részt vett Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, Condoleezza Rice amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, valamint Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, illetve Benita Ferrero-Waldner külügyi biztos. A kvartett támogatásáról biztosította az Ehud Olmert izraeli kormányfő és Mahmud Abbasz palesztin elnök közötti párbeszédet. A közleményben nem esik szó arról, hogy Izrael ellenséges területnek minősítette a Gázai övezetet.
![]()
(MH)

