Kezdőlap » JNA24 » Híradó

Híradó

Az V. Gradex-Csata Kupán minden számban orosz győztest avattak

A Hezbollah vezetője szerint legkésőbb két-három héten belül végrehajtandó fogolycserében állapodott meg Izrael és a Hezbollah libanoni szervezet

Színházi, képzőművészeti irodalmi, zenei, filmes és gasztronómiai események egyaránt szerepelnek a vasárnap délelőtt Budapesten megnyílt IX. Zsidó Nyári Fesztivál programjában

Sértetlenül szabadon engedték a Fox News amerikai hírtelevízió két hete Gázában elrabolt két munkatársát – jelentette be vasárnap a Hamász-kormány egyik tisztségviselője

Legkésőbb két-három héten belül végrehajtandó fogolycserében állapodott meg Izrael és a Hezbollah libanoni szervezet

Irán ismét az atomprogramjáról szóló tárgyalásokra hívja meg a nagyhatalmakat – jelentette be vasárnap az iráni külügyminisztérium szóvivőjeIrán nem hagy fel urándúsító tevékenységével Teherán ismételt kijelentései szerintIzrael nem hagyja magát becsapni az iráni atomprogrammal kapcsolatos bizonygatások által

„A nukleáris fűtőanyag előállítása Irán stratégiai célja”Izrael nem hagyja magát becsapni az iráni atomprogrammal kapcsolatos bizonygatások által

Az izraeli hadsereg nem erősítette meg ezt az értesülést, viszont beszámolt arról, hogy légiereje újabb támadást hajtott végre Gáza városának egyik negyedében

Izrael nem hagyja becsapni magát Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök kijelentése által, aki azt bizonygatja, hogy atomprogramja nem fenyegeti a zsidó államot – közölte szombaton Avi Pazner izraeli kormányszóvivő

Két újságíró megsebesült egy izraeli légitámadás során, amely a Reuters gépkocsiját érte vasárnapra virradóra Gáza város keleti részében – közölték orvosok és helyi lakosok

Az izraeli hadsereg szombat reggel behatolt Nábluszba, melynek során egy ember meghalt, többen pedig megsebesültek

Az ENSZ-főtitkár hétfőn Bejrútba utazik, hogy tanácskozzon a libanoni vezetőkkel

Szombaton Izrael üdvözölte, hogy az európai országok 7000 katonát készek küldeni az ENSZ ideiglenes libanoni békefenntartó erőibe

Mahmúd Abbász palesztin elnököt felhatalmazta pártja, a Fatah, hogy tárgyalásokat kezdjen nemzeti egységkormány létrehozásáról

Öt éves tárgyalássorozat után megegyezés született az ENSZ-közgyűlés illetékes bizottságában a világon élő 650 millió fogyatékos ember jogait védeni hivatott első ENSZ-egyezmény szövegéről

Több száz ember nézte meg a Boban Markovic Orchestra és Palya Bea közös koncertjét a Bakáts téren

Az intézkedést addig tartják érvényben, amíg a libanoni hadsereg és az ENSZ-erők nem akadályozzák meg a Hezbollahnak szánt fegyverek becsempészését

Az első mérkőzéseket szeptember 14-én, a visszavágókat két héttel később rendezikElkészült a BL teljes csoportbeosztása és programja

A Nemzet Színésze 86 éves korában hunyt el – a Kossuth-, Jászai-díjas, kiváló és érdemes művész temetését a Magyar Televízió és a hirado.hu közvetíti

Több magyar feliratot kérnek Nagyváradon – tanévkezdés Szlovéniában