Az Egyesült Államok zsidóságát szintén négy fõ irányzatra szokás osztani, nem beszélve az egyik irányzathoz se kapcsolódó, egyre inkább asszimilálódó zsidók nagy tömegeirõl. Viszont a felosztás lényegesen különbözik az izraelitõl.
Az elsõ csoport itt is az ortodoxoké, amelyet érdemes szintén tovább bontani. Megtalálhatók nagy számban a különféle chászid csoportok, amelyek leginkább a keleti parton, New York környékén, homogén tömbökben telepedtek le. A rengeteg rebbe köré csoportosuló kis ,,chászidut” közül kiemelkedik a százezres létszámával két, egymással éles ellentétben álló közösség: a szatmári chászidok erõsen zárt, néha szélsõségesen anticionista, magyar eredetû irányzata; valamint a külvilág felé meglehetõsen nyitott, pragmatikus, és a zsidó világban intenzív ,,visszatérítõ” tevékenységet folytató Chabad-lubavicsi mozgalom.
A nem chászid ortodoxia Amerikában is a litvis jesiva-világ és a modern ortodoxia közötti skálán helyezhetõ el. Elõbbi a szigorú, intenzív, Talmud-centrikus tanulással jellemezhetõ, amelynek a hagyományos helyszíne az ókortól kezdve a jesiva; míg az utóbbi szimbóluma a világi és a vallási diszciplínákat ötvözõ Yeshiva University. E két csoport között elhelyezkedõ számos átmenetet éppúgy lehetetlen számba venni, akárcsak a modern ortodox zsinagógák közösségének azon tagjait, akik már inkább csak ,,különbözõ fokon hagyománytisztelõnek” nevezhetõek, mintsem szigorúan vallásos életmódot folytatónak. (Érzésem szerint a modern ortodoxia pontosan abba az irányba halad, mint száz évvel ezelõtt a konzervatívok: ld. amit írtam a generációról generációra csökkenõ hagyományról. Talán az eltérõ társadalmi viszonyok és a konzervatívok történetének a tanulságai akadályozhatják meg, hogy ugyan oda jusson.)
Az amerikai zsidóság négy nagy irányzata közül a második a ,,conservative”-ak csoportja. Az angolos írásmódhoz való ragaszkodásom oka az, hogy a magyar ,,konzervatív” szó egyrészt nem fejezi ki pontosan e csoport jellemzõit, másrészt országonként erõsen eltérõ rétegeket jelölnek a ,,konzervatív” jelzõvel. Az angolos írásmóddal ezen amerikai irányzatot jelölöm. E csoport a XIX. század végén szakadt ki a reform-mozgalomból (innen az elnevezésük, amely tehát a reformhoz képest értendõ), túlságosan radikálisnak érezve azt. A XX. század második felének a közepéig a magyar neológia megfelelõje volt, és a zsidóság azon tömegeit gyûjtötte össze, akik egyszerre akarták megtartani a hazulról hozott hagyományokat, valamint integrálódni szerettek volna a környezõ társadalomba. Ugyanakkor nem tudtak azonosulni se nem a reformzsidóság forradalmi ideológiájával, se nem az ortodoxia tudatos és öngerjesztõ konzervativizmusával. E középutas, ,,ideológiamentes” ideológiával – sok más ország rokon irányzatához hasonlóan – az amerikai zsidóság legnagyobb irányzatává váltak. Szellemi központja a Jewish Theological Seminary (JTS). Az elmúlt néhány évtizedben viszont jelentõsen átalakult a conservative mozgalom jellege. E változás általam feltételezett okára fentebb, az irányzatok általános ismertetésénél, már utaltam.
Néhány, a hagyományokhoz szorosabban kapcsolódó, kisebb csoporttól eltekintve, akik a modern ortodoxia felé jelentenek átmenetet a mai palettán, a conservative irányzat különbözõ szárnyai radikálisabb vagy megfontoltabb tempóban, de megindultak a reform mozgalom irányába. A különbség abban áll, hogy míg a reform a társadalmi változások élére áll, amint azt egy barátom megfogalmazta, addig a conservative mozgalom, kisebb-nagyobb idõkéséssel, hosszabb vitákat követõen, de ,,enged” a kor kihívásainak. Ilyen látványos újításnak számít a nõi emancipáció jegyében a nõk beleszámítása a minjenbe (hagyományosan tíz felnõtt férfi szükséges a közösségi istentisztelethez), a nõi rabbik megjelenése, és általában a férfi-nõi szerepek közti különbségek megszûnése (például nõk kipát és táleszt vesznek a zsinagógában). A legutóbbi évtizedben felmerült kérdések között, amelyek körül még tartanak a viták, olyanok szerepelnek, mint például az egynemûek közti házasság engedélyezésének a problémája, vagy az, hogy vajon apai ágon is öröklõdhet-e a zsidóság (a hagyományos vallásjog meghatározása szerint az anya zsidóságától függ a gyermek jogállása).
A reform alkotja az amerikai zsidóság harmadik nagy irányzatát. Szellemi központja a Hebrew Union College (HUC). Fontos kiemelni, hogy a reformzsidóság is jelentõs változásokon ment keresztül az elmúlt két évszázadban. Míg a reform kezdetben fokozottan az erkölcsre és a vallásos érzelmekre helyezte a hangsúlyt, és szembefordult a hagyománnyal (az 1810-es évek hamburgi reformközösségében még a szombat vasárnapra történõ áthelyezése is felmerült, a környezõ társadalommal való nagyobb fokú kompatibilitás érdekében), addig a XX. század elejétõl kezdõdõen a hagyományhoz való fokozatos visszatérésnek lehetünk a tanúi. A zsidóság általános társadalmi beilleszkedése következtében a ,,törjünk ki a gettóból” jelszava értelmét vesztette, viszont a tagok zsidó identitása vált kevésbé egyértelmûvé. Ennek következtében ismét felértékelõdött az egyes zsidó szokások (kóserság, szombat, a héber nyelv liturgiai használata,…) értéke, fontosabbá vált, hogy mindenki találja meg és tartsa azokat a hagyományokat, amelyek révén õ maga a legjobban ki tudja fejezni zsidó identitását. A XX. század során a reformzsidóságban egyre jelentõsebbé vált ismételten a halákha, azaz a vallásjogi rendszer, amely a zsidó vallás különleges jellegét adja a kereszténységhez képest, és amely meghatározza a parancsolatok részleteit. Pontosabban szólva, a reformzsidóság az elmúlt száz évben egy saját halákhikus rendszert hozott létre (például rabbik és rabbitanácsok responsumokat, döntvényeket bocsátanak ki) annak alapján, ahogy a reformzsidóság értelmezi a hagyományos halákha mûködését. E folyamat, valamint a Holocaust közös eredménye az is, hogy az elmúlt ötven évben a reformzsidóságban is teret nyert a zsidóság népként is történõ felfogása (szemben a korábbi felfogással, amely szerint ,,zsidó vallású amerikaiak / franciák / németek / magyarok,… vagyunk”), valamint a cionizmus (nagy kivándorlási hullámok helyett inkább a ,,szeressük és támogassuk Izrael Államát” értelemben).

Az amerikai zsidóság negyedik csoportja az ún. rekonstrukcionizmus (reconstructionism). Ez az irányzat a legfiatalabb, a ,,legamerikaibb”, a ,,legintellektuálisabb” és a legkisebb létszámú, habár létszámuknál nagyobb hatást fejtenek ki az amerikai zsidóság szellemi életére. E mozgalom tudtommal csak Amerikában létezik. Alapítója, Kaplan, a conservative JTS-bõl lépett ki a XX. század elsõ felében, ezért sok helyen úgy jellemzik a rekonstrukcionizmust, hogy az a conservative mozgalom egyik irányzata. Valójában viszont mára talán még a reformoknál is radikálisabb irányzattá vált. Az irányzat a zsidóság intellektuális úton történõ megélésére, valamint a demokratikus közösségépítésre helyezi a hangsúlyt. Zsinagógáik valójában inkább közösségi házak, amelyekben közösségi programok, és különbözõ korosztályoknak szóló tanulási lehetõségek mellett istentiszteletek is vannak. A rabbi feladata az, hogy tudásával segítse a közösséget, hogy az, demokratikus módon vitassa meg, és döntse el, miként is építi fel újra önmagát, önmaga zsidóságát.

A dél-amerikai, dél-afrikai és ausztrál közösségekre – a helyi különlegességek mellett – nagy hatással van az amerikai minta. Az amerikai zsidósággal kapcsolatban zárásként egy vicc, amely hûen tükrözi a négy irányzat jellegét:

,,Halló,… üdvözlöm! Ön az amerikai zsidó lelkisegélyvonallal beszél. Ahhoz, hogy a megfelelõ munkatársunkat kapcsolhassuk önnek, kérjük, adja meg, melyik irányzathoz is tartozik. Amennyiben ön ortodox, kérjük, tárcsázza a 613-t. (Megj.: a 613-as szám a parancsolatok hagyományos számára utal.) Amennyiben ön conservative, tárcsázza az 1-t, mivel egy az I-ten. Amennyiben Ön reform, akkor bármely számot tárcsázhatja. Amennyiben viszont rekonstrukcionista, kérjük, gondolja át, melyik szám is fejezi ki leghívebben az ön zsidó identitását. ”