A második tényezõ, amellyel jellemezhetjük a mai zsidó irányzatokat, az a hagyományhoz, illetve a modernitáshoz való viszony. A legtöbb országban ma ez a dimenzió a leglátványosabb, és szinte mindenhol egy hármas felosztás jött létre, hihetetlenül sok alcsoporttal.
(Valójában az itt leírtak sokkal inkább az askenázi világra jellemzõek. A szfárádi közösségek, szerte a világban, sokkal inkább ragaszkodnak a hagyományhoz, és egyik irányba se mennek el ideológiai szélsõségekbe. Kivételek persze mindig akadnak…)
Az ortodox zsidóság meghatározója a hagyományhoz való tudatos ragaszkodás, és e hagyomány alapdogmája az, hogy Mózes a Szináj-hegyen megkapta a teljes Tórát, vagyis a Mózes öt könyve formájában ismert szövegcsokrot (írott tan / írott Tóra), és annak a helyes értelmezését (szóbeli tan / szóbeli Tóra). Ez utóbbi generációról generációra hagyományozódott át, elõbb szóban, majd a rabbinikus irodalom formájában. A hagyományozási lánc letéteményesei minden egyes generációban a rabbik. Tehát õk hordozzák a kinyilatkoztatott tudást, a Tórát, az írott tant, annak összes kommentárjával, a teljes rabbinikus irodalommal, vagyis a világ minden (érdemleges) bölcsességével együtt. Minél korábban élt egy rabbi, annál közelebb állt a kinyilatkoztatás forrásához, vagyis annál megbízhatóbb az, amit mondott, ezért a késõbbi korok nem bírálhatják felül a (jóval) korábbi forrásokat. A Tóra örök, megváltoztathatatlan, és a törvényei határozzák meg a zsidó életét, annak minden mozzanatát. Hogy mit mond egy adott kérdésben a Tóra, azt minden korban a Tórában legjáratosabbak, legtanultabbak, vagyis a rabbik hivatottak eldönteni.
Az ortodoxián belül is létrejöttek különbözõ történelmi tényezõk mentén ún. ,,modern ortodox” irányzatok, amelyek a fenti ideológia tudatos felvállalása mellett igyekeznek nyitottak lenni a modern társadalom kihívásaira is. Az elsõ ilyen irányzat a XIX. század második felében létrejött, Samson R. Hirsch-et követõ német neo-ortodoxia, majd a XX. század elején megszületett vallásos cionizmus, valamint az amerikai modern ortodoxia, például a Young Israel mozgalom.
Ezzel szemben, a mai ún. ,,ultra-ortodoxia” (a ,,charedi” irányzatok) sokkal zártabb társadalomban élnek (gyakran hatalmas, zárt tömbökben), ezért jóval kevesebb alkalmazkodást igényelnek. Ezáltal módjukban áll szigorítani minden tekintetben, az ideológia és a rabbinikus tudomány elmélete irányíthatja a döntéseiket, és lehetõségük van ehhez igazítaniuk a gyakorlatot. Ezt a kemény ortodox ideológiát, – amely elsõsorban a pozsonyi Chátám Szofér nevéhez kötõdik, a XIX. század elsõ évtizedeiben -, mint a modern kor kihívásaira adott egyik lehetséges, jól megfontolt, tudatos választ kell értelmeznünk, mint reakciót a modernizmusra, nem pedig úgy, mintha egyszerûen nem vették volna észre a kor változását, mintha a régmúlt zárványai lennének. (A korábbi korok zsidóságától ez a tudatos konzervativizmus éppen annyira idegen volt, mint a tudatos reform.) A mai cháredi zsidóság a külsõ szemlélõ szemében ,,homogén feketének” tûnik, de a hatalmas belsõ különbségekrõl (például különbözõ chászid csoportokról, a litvisekrõl, a modernitás felé kicsit mégis csak nyitó rétegekrõl) a következõkben lesz szó.
A másik véglet a reform zsidóság. Ez a mozgalom a XIX. század elsõ évtizedeiben jött létre, és két fontos tényezõt kell megértenünk hozzá. Elõször is azt, hogy az európai zsidóság emancipációjának és asszimilációjának a korai gyümölcse: a reform sok korai ideológusa azzal érvelt, hogy nem csupán a viselkedésünket, az öltözködésünket, a nyelvünket, a kultúránkat, de a vallásunkat is az európai normákhoz kell igazítani annak érdekében, hogy elfogadjon bennünket az európai társadalom. (A zsidó felvilágosodás legeslegelsõ nemzedéke, még a reform kialakulása elõtt, a vallás európai normákhoz való igazítását a kikeresztelkedésben látta.) A másik alapgondolata a felvilágosodás eszmerendszerében gyökeredzik: az emberiség felnõtt, és képes a jó és a rossz, az univerzális emberi erkölcsi értékek önálló felismerésére. A hagyományos tórai törvények (étkezési tilalmak, szombati munkatilalom, stb.) célja a reform ideológiájának a megalkotói szemében nem mások, mint a kiskorú emberiségnek adott utasítások annak érdekében, hogy I-ten megóvja õket az általuk még fel nem ismert bûnöktõl. Ágy ezek a törvények eltörölhetõek, ha felismerjük azt az univerzális erkölcsöt, amely betartatására ezek létrejöttek. Összefoglalva, a reform elindítói szemében a zsidóság nem volt kevesebb, mint a tiszta ész vallásának a legtisztább, legelvontabb megvalósulása. A parancsolatok eltörlése a vallás ,,nagykorúsításához” és ,,európaizálásához” volt szükséges.
Említeni fogjuk, hogy a reform az elmúlt száz évben kicsit visszafordult. Ugyanis az emancipáció valósággá vált, és a felvilágosodás eszméi elhalványultak. A XX. századi emancipált zsidó jobban keresi a kapcsolatát a saját múltjával (az európai kultúrával való kapcsolata adott), valamint jobban igényli a misztikát és az irracionalizmust, mint felvilágosodás korabeli elõdje.
A zsidóság nagyobb része viszont nem csatlakozott se nem a tudatos reform ideológiához, se nem az erre reakcióként létrejött, tudatosan a konzervativizmust hirdetõ ortodoxiához. A hagyományos életmód követése mellett igyekeztek beilleszkedni az új társadalmi viszonyok közé. Nevezzük ezt a középsõ irányzatot konzervatívnak. Országonként más és más módon jött létre, hol az ortodoxia modernebb ágaként, hol pedig a mérsékelt reform formájában jelent meg, de lényegét tekintve mindenhol a középutas, ideológiát nem felvállaló tömegeket vonzotta magához. Ez a középút generációról generációra egyre inkább asszimilálódott, az elõzõ generációtól örökölt hagyomány mellé mind több és több modern elemet vett fel, majd ezek az új elemek folyamatosan háttérbe szorították a hagyományt, így a XX. század végére a világ legtöbb országában elvesztette a jellegzetességeit. Elvileg, a modernitás állandó hangsúlyozása mellett, elfogadta az ortodoxia által is képviselt alapelveket (kinyilatkoztatás, szóbeli tan, parancsolatok), de gyakorlatilag a hívek életformájában egyre kevésbé volt jelen a hagyomány.
Saját véleményem szerint ma választóút elõtt van a konzervativizmus, mivel lassan nullára apad az otthonról hozott hagyomány, amelyre építette eddig a maga zsidóságképét, és kénytelen ezért egy határozottabb, explicit ideológiát keresni. Az Egyesült Államokban, és az ottani mintát követve máshol is (például Dél-Amerikában) a ,,conservative” mozgalom egyre inkább eltolódik a reform irányába, habár kevésbé radikális a reform irányzatoknál. Ezzel szemben, Európa sok országában, így Magyarországon is, ha egyáltalán képes mintát felmutatni, akkor az egy ,,konzervadox” minta, amely a korábbiaknál jobban hangsúlyozza az ortodox ideológia elemeit. (Talán csak az a különbség, hogy toleránsabb nála.) Ugyanis a konzervativizmus múltbeli ,,hagyomány és modernitás egyensúlya” jelszavából száz évvel ezelõtt a hagyomány volt adott, és a modernitás volt a kétséges, most viszont a modernitás az átlagos zsidó számára már triviális, viszont keresi a hagyományos gyökereit.
