Az elsõ dimenzió a földrajzi. Elsõ megközelítésben azt mondhatjuk, hogy a középkor óta két nagy csoportra osztható a zsidóság, az askenáziakra és a szfárádiakra (szefárdokra).
Az ú.n. askenázi (,,német”) zsidóság törzsterülete Németország és Észak-Franciaország volt a kora-középkorban, és a zsidóknak a nyugat-európai államokból történõ XIII-XIV. századi kiûzetését követõen a lengyel-litván területekre helyezõdött át a hangsúlyuk. A XIX. században askenázi zsidóságot találunk elsõsorban az orosz fennhatóság alatt álló lengyel területeken, az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb részén, Németországban, Észak-Franciaországban, Angliában, valamint az Észak- és Dél-Amerikába vándoroltak között is õk vannak többségben. Sok szempontból (társadalmi szerkezet, nyelv és kiejtés, liturgiai finomságok,…) érdemes különválasztani a keleti askenáziakat (Lengyelország, Litvánia, Galícia, Románia, Kelet-Magyarország) a nyugati askenáziaktól (Nyugat-Magyarország, cseh-morva területek, Németország, Hollandia, stb.), és még ezen csoportokat is lehetne tovább osztani.
A zsidóság másik nagy csoportját ,,szfárádiak” (,,spanyolok”) névvel illetjük. A középkorban iszlám fennhatóság (vagy késõbb török fennhatóság) alatt lévõ területek (Spanyolország, Észak-Afrika, a Balkán, Közel-Kelet,…) zsidóságáról van szó. A pontos fogalmazás kedvéért itt is érdemes különválasztani a szó szoros értelmében vett, judeo-spanyol (ladino) nyelvû szfárádiakat (akik az 1492-es spanyolországi kiûzetés következtében jutottak el a Földközi-tenger medencéjének minden országába, sõt a hollandiai közösségük is híres) a térség többi (judeo-arab, judeo-berber, judeo-görög, stb. nyelvû) közösségétõl.
A felületes fogalmazás során gyakran a szfárádiak közé sorolják a Közép-Kelet (szír, iraki, perzsa, kurd, buharai, stb.) zsidó közösségeit is. Ennek az oka leginkább a mai izraeli társadalmi viszonyokban található.
A jemeni zsidók viszont nagyon sok szempontból eltérnek a szó legtágabb értelmében vett szfárádiaktól, ezért õk az askenázi-szfárádi felosztáson kívül állnak, egy független, harmadik csoportot alkotnak.
Igazság szerint jó néhány további önálló csoportot kellene megemlíteni. Az eredeti itáliai zsidóság sok területen megõrizte a mai napig önálló karakterét, például liturgiai finomságait. A középkori provanszál, ill. a bizánci (görög) közösségek szintén eltértek a többi csoporttól. A kaukázusi ,,hegyi zsidók”, India legkorábbi zsidó lakossága vagy az észak-afrikai berberek között élõ zsidók pedig a környezõ, számunkra meglehetõsen ,,egzotikus” társadalmakba illeszkedtek be.
(A ,,szefárd” kifejezés sok félreértésre ad okot. Mint arra a késõbbiekben is fogok utalni, Kelet-Európában ,,szefárdoknak” nevezték a chászidokat, akik a fenti felosztásunk szerint mindenképpen askenáziaknak számítanak, viszont a liturgiájuk több ponton közelebb áll a ,,valódi” (spanyol eredetû) szfárádi imakönyvhöz. A félreértések kedvéért érdemes utóbbiakra ezért a ,,szfárádi”, és nem a ,,szefárd” jelzõt használni.)
