Az izraeli társadalmat vallási szempontból talán négy vagy négy és fél csoportba lehetne osztani, hangsúlyozva, hogy a tendenciák között mindenféle átmenet, a paletta minden árnyalata létezik. (Annak ellenére, hogy az izraeli közgondolkodás meglehetõsen szívesen skatulyázza az embereket az egyik vagy a másik kategóriába.)
Az elsõ csoport a nagyobb részt nyugati (európai, észak-amerikai) származású, nem vallásos egyharmad. Valójában eme réteg nagyobbik része szintén kötõdik úgy-ahogy a hagyományhoz, még ha nem is vallásként éli azt meg, csupán szokásként (fiaikat körülmetélik, esetleg szerveznek neki bár-micvát, vagy felteszik a mezüzét az ajtajukra), és tényleg kevesen vannak azok, akik nagyon tudatosan megtagadnak bármiféle kapcsolatot a hagyománnyal.
A második csoport, az izraeli társadalomnak szintén durván az egyharmadát teszik ki, azokból áll, akik ha nem is kimondottan vallásos, de hagyománytisztelõ életmódot folytatnak. Valamiféle istenképpel rendelkeznek, gyakrabban (szombatonként) vagy ritkábban elvetõdnek a zsinagógába, és tisztában vannak a liturgia legalapvetõbb elemeivel, törekszenek a kóserság legfontosabb elemeit betartani, valamilyen formában megemlékeznek a szombatról, mezüzét szerelnek az ajtajukra, stb. A ,,keleti” (,,szfárádi”: közel-keleti, észak-afrikai) zsidóság jelentõs része idetartozik, az igazán vallásos rétegeket leszámítva. Megjegyzendõ az is, hogy az ,,élet ilyen módon van berendezve” Izraelben, ti. a (vallásos társadalmon kívüli) állami hivatalok, a boltok, az oktatási intézmények, a kórházak, a hadsereg, a tömegközlekedés ezen normák szerint mûködik. (Például az egyetemen és a kollégiumban mindenhol talál az ember mezüzét, és péntek estétõl szombat estig leáll a tömegközlekedés. A hadsereg kóser ellátmányt kap. A közelmúltig életben lévõ status quo szerint pedig szombaton az üzleti szféra zárva tart, de a szórakozóhelyek nyitva lehetnek.)
A harmadik csoport a vallásos cionizmus. Az 1890-es években indult politikai cionizmus vallásos ága a XX. század elsõ évtizedeiben jött létre, és a fentebb említett Ráv Kuk teremtette meg az ideológiai-filozófiai-teológiai rendszerét, amely nem csupán összeegyeztette a vallást és a cionizmust, de a cionista eszméket a vallás szerves részévé tette. A ,,nemzeti vallásos” réteg legkeményebb vonala politikai szempontból is nagyon aktív, mindennapjaiban éli meg a cionizmus Rav Kuk-féle értelmezését, a vallási törvények szigorú betartása erõs nemzeti érzéssel párosul. (Például a legtöbb telepes közülük kerül ki.) Mindeközben a vallás és a polgári élet közötti egyensúly megõrzésére törekszenek.
A vallási palettán ez a bizonyos harmadik csoport a ,,finoman” ortodoxtól a keményen ortodoxig terjed, az egyik vége folyamatosan megy át a ,,hagyománytisztelõ” rétegbe (akik sokkal kevésbé rendelkeznek tudatos, kidolgozott cionista ideológiával). A spektrum másik végén pedig egy viszonylag új, kis csoportot, az ún. ,,nemzeti chárédieket” találjuk (,,chardal”, a ,,charedi leumi” rövidítése).
Az izraeli társadalom negyedik csoportját az ,,ultra-ortodoxok”, azaz a ,,chárédiek” alkotják. Zárt közösségeik, szigorú életmódjuk és a többiekétõl jelentõsen eltérõ öltözködésük, mentalitásuk, viselkedési mintáik (valamint az a tény, hogy nem vonulnak be a hadseregbe, amely a társadalom olvasztótégelye, és nagyon nagy jelentõséggel bír az izraeliek gondolkodásában) következtében ez a csoport meglehetõsen különáll az izraeli társadalom többségétõl, aminek következtében nagyon sok elõítélet, téves sztereotípia kapcsolódik hozzájuk. Ez a réteg három alcsoportra osztható, a szfárádi (keleti) eredetû chárédiekre, a különbözõ rebbékhez kötõdõ chászid mozgalmakra, valamint a nem chászid askenázi ,,ultra-ortodoxokra”, akiket ,,litviseknek” (,,litvákoknak”) neveznek, és a Vilna Gáon tanítványaira visszavezethetõ ,,jesiva-mozgalom” (mitnagdim, muszár-mozgalom) mai képviselõi. Az ortodoxia háború elõtti egyéb fajtái, például a magyar askenáz ortodoxia (a Chátám Szofér követõi, az ,,oberlandiak”; itt az ,,askenáz” a ‘chászid’-értelemben vett ,,szefárd” ellentéte) vagy a S. R. Hirsch-féle német neo-ortodoxia feloldódtak az elõbbi három csoport valamelyikében, leginkább a litvisek között. De természetesen egy-egy zárvány formájában még megtalálhatóak egyes csoportjaik, akárcsak további kisebb irányzatok, mint például a hagyományos jemeniek, vagy a már említett, cionista chárédiek.

Végezetül meg kell említenem, hogy a nem ortodox zsidó irányzatok szintén tért hódítottak Izraelben az elmúlt egy-két évtizedben. Habár az izraeli társadalom túlnyomó többsége szemében a vallás ma is az ortodoxiát jelenti, az izraeli reform (,,mitkademet”), ill. ,,conservative” (,,mászorti”) mozgalom egyre több közösséget hoz létre, jelentõs részben amerikai bevándorlók, kisebb részben pedig a vallás nem ortodox formáit keresõ, inkább askenázi származású izraeliek részvételével.