A Magyar Koalíció Pártjának alelnöke próbált békés megoldást keresni a szélsőséges Ján Slota Szlovák Nemzeti Pártjával – eredménytelenül.
A Világgazdaság értesülései szerint százmillió dolláros beruházást valósíthat meg Magyarországon az idén a világ egyik legnagyobb generikus gyógyszergyártójának számító izraeli Teva. A debreceni üzem lehet a legnagyobb pirulagyártó egység egész Európában.
A Magyar Koalíció Pártjának alelnöke próbált békés megoldást keresni a szélsőséges Ján Slota Szlovák Nemzeti Pártjával – eredménytelenül.
A Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjével tüntetik Tom Lantost, a politikától visszavonuló magyar származású amerikai politikust – értesült a Népszabadság. A lap úgy tudja, a kormány előterjesztését az államfő aláírta.
Tiltakoznak a mezőberényi szocialista képviselők, mert a helyi képviselő-testület többségi szavazattal úgy döntött, hogy átveszik és a helyi helytörténeti múzeumba teszik a Jobbik által felajánlott árpádsávos zászlót. Erről szóló közleményüket Nagy László országgyűlési képviselő tette közzé.
Duray Miklós 25 év után holnap ismét bíróság elé áll. Míg 1983-ban a Csehszlovák Szocialista Köztársaság felforgatásának vádjával állították bíróság elé, majd börtönözték be, ezúttal a Ján Slota vezette kormányerő, a Szlovák Nemzeti Párt feljelentése miatt folytatnak ellene eljárást.
Népszabadság * Falusy Zsigmond * 2008. január 30.
Népszabadság * Munkatársunktól * 2008. január 30.
Világhódítók
Kati Marton idén januárban is elbűvölte a budapesti közönséget.
„A város nevében a polgármester átveszi a szélsőjobboldali nézeteket valló Jobbik Magyarország Mozgalomtól az árpádsávos zászlót” – áll a mezőberényi önkormányzat által elfogadott határozatban a szocialisták közleménye szerint, Nagy László országgyűlési képviselő jutatott el az MTI-hez.
Az iráni kormány arra kérte Kairót, hogy hagyja nyitva a Gázába vezető határátkelőt és kifejezte hajlandóságát saját költségére ellátni a Gázai övezetet élelemmel és fűtőanyaggal. Az irániak nem részletezték, még mi mindennel látnák el a gázaiakat. Kairói források szerint Egyiptom és Irán közeledett egymáshoz az utóbbi hetekben és küszöbön áll a két ország diplomáciai kapcsolatának felújítása, amely a 70-es években az iráni „mozlim forradalom” idején szakadt meg.
Aki a nemzetiszocialista diktatúra jó oldalait és vívmányait emlegeti, az még mindig a náci propaganda utóhatása alatt áll – állítja Hans Mommsen német történész, a korszak egyik legismertebb kutatója.
A jövő hónapban börtönbe kell vonulnia Omri Saronnak, Ariel Saron volt izraeli kormányfő egyik fiának, hogy letöltse az illegális pártfinanszírozásért reá kirótt hét hónapos szabadságvesztést.
Pákó botrányos náci videója után felhördült az egész ország – az egyetlen kiút az volt, hogy a rendőrséghez fordult. Magyarázata szerint kényszeríttették a fasiszta jelmondatok hangoztatására.
Egy távoli nagybácsink, doktor Mandel a harmincas évek második felében megelégelte azt, ami Magyarországon történik, és elhatározta, kivándorol. Persze sehol nem akarták befogadni, legfeljebb a világ túlfelén lévő Sanghaj adódott, mint egyetlen lehetőség.






