Ehud Barak izraeli védelmi miniszter bejelentette, hogy a kormányban marad, a 2006. évi libanoni háborút vizsgáló Vinograd-bizottság „rendkívül súlyos politikai és erkölcsi következtetései ellenére”, akkor is, „ha személyes politikai árat kell ezért fizetnie”, mert „ez az ország érdeke”. Barak tavaly nyilvános ígéretet tett, hogy ha a bizottság jelentése elmarasztalja a kormányt és a miniszterelnököt, lemond tisztségéről, a Munkapárt kilép a koalícióból és kormányválságot idéz elő.
Izraeli katonák tűzpárbajt vívtak vasárnap a libanoni határ túloldaláról tüzelő fegyveresekkel – jelentette be az izraeli hadsereg.
Uri Lupoljanszki, Jeruzsálem ortodox polgármestere engedélyezte az első világi zsidó temető megnyitását a szent városban – közölte a héten a városi önkormányzat szóvivője.
Tiltott jelképeket festettek huszonnégy sírra ismeretlenek a kaposvári zsidó temetőben. A helyi zsidó hitközség elnöke feljelentést tett a rendőrségen. Róna László, a hitközség elnöke elmondta: a sírokra egyebek mellett horogkeresztet, nyilaskeresztet festettek, továbbá áthúzott Dávid-csillagot, valamint „A hazánk nem eladó!” feliratot. Ez utóbbit két hete már a temető udvarán álló emlékműre is ráírták, ugyanazzal az ezüstszürke festékkel, amit most használtak.
Ma Pesten egyetlen helyen, a Nagydiófa utcában árulnak lengyel könyveket, a Klauzál tértől nem messze. Most tíznapos késéssel itt volt a mai Lengyelország talán legszenvedélyesebben vitatott munkája, Gross történész műve. A szerző 1968-ban fiatalemberként vándorolt ki családjával a zsidókat diszkrimináló pártintézkedések elől, ott kinn tanult. Történész, jelenleg Princetonban tanít.
Alighogy Budaházy Györgyöt az elsőfokú bíróság elhamarkodott, téves ítélete felmentette az „alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának kísérlete” vád alól, Toroczkai Lászlóval meghirdették ellenfeleik (bírák, ügyészek, közhivatalnokok, újságírók stb.) országos razziával történő „levadászását”.
Izraeli katonák tűzpárbajt vívtak vasárnap a libanoni határ túloldaláról tüzelő fegyveresekkel – jelentette be az izraeli hadsereg.
Egyiptom nem fog eltűrni újabb határsértési kísérleteket a Gázai övezettel közös határán – jelentette ki vasárnap Kairóban Szulejman Avad elnöki szóvivő.
Több mint három év börtönre ítéltek Iránban egy ismert reformista hitszónokot vasárnap. Ezt az AFP közölte a vádlott ügyvédjére, és az ISNA iráni hírügynökségre hivatkozva.
Izraeli katonák tűzpárbajt vívtak vasárnap a libanoni határ túloldaláról tüzelő fegyveresekkel – jelentette be az izraeli hadsereg.
Tiltott jelképeket festettek huszonnégy sírra a kaposvári zsidó temetőben.
NOL * Népszabadság Online * 2008. február 3.
Nyilaskeresztet, horogkeresztet, áthúzott Dávid-csillagot festettek a kaposvári zsidótemető sírjaira. A tiltott önkényuralmi jelképeket összesen 24 síron találták meg.

A magyar hírességek ezen a héten lúzerságban bőven lepipálták a külföldieket: az egyik rasszizmussal viccelődött, a másik mozgássérültek helyén parkolt, a harmadik simán otromba, a negyedik meg a kutyájával készített interjút gügyörögve. Viszont mégis lehet, hogy szegény Britney Spears mindannyiukat lenyomja egymaga.
A sztálingrádi csata 65. évfordulójára emlékeztek Volgográdban a feldíszített utcákkal, jó másfél ezer hivatalos vendéggel, T-34-esek harckocsikkal, díszszemlével és egyperces néma csenddel.
Arab bojkott indult az európai könyvfesztiválok ellen, miután az idei torinói könyvkiállítás és vásár vendégországa Izrael. A torinói rendezők nem változtatnak döntésükön: szerintük nem a politika, hanem a kultúra a főszereplője a könyvfesztiválnak.
Amikor hiteles hírforrásból tudomásomra jutott, hogy a svéd távolsági buszokon törpék segítségével dézsmálják meg tolvajbandák a turisták csomagjait, azonnal felhívtam a Svédországban élő lányomékat.
Ha Puskin vagy Dumas afrikai származásáról vagy Montaigne zsidó eredetéről olvasok, mosolyognom kell. Mert ha van is valós alapja az eredettörténeteknek, nem tudom komolyan venni a feltételezést, hogy a távoli ősök is hatást gyakorolhattak az említett orosz és francia irodalmi óriások életére, munkásságára. Kicsit így vagyok a nemrég elhunyt Bobby Fischer állítólagos magyar származásával.



