NOL * Népszabadság Online * 2007. november 21.
A palesztin biztonsági erők Izraeltől kapnak fegyvereket és páncélozott járműveket. Így ezer géppisztoly utazhat Izraelből Palesztinába: az adakozáshoz az izraeli miniszterelnök járult hozzá, hogy gesztust tegyen a palesztinok felé. A jövő héten ugyanis nemzetközi közel-keleti értekezletet tartanak.
„Magyar, ne lopj!” Ilyen feliratok jelennek meg az osztrák üzletek kirakataiban. Az ausztriai trafikosok sztrájkolnak az ellen, hogy majd jön a jóval olcsóbb magyar dohányáru. A „sógorok” új biztonsági berendezésekkel és riasztókkal készülnek arra, hogy december 21-én 0 órától hazánk bent lesz a schengeni határon belül. Azaz a magyarok is útlevél nélkül utazhatnak, akár Lisszabonig.
A bibliai történetből jól ismert izraeli királyné, Jezabel egykori pajzsára talált rá nagy valószínűség szerint egy régész – jó pár évtizeddel ezelőtt. A kissé sérült műtárgyat és a rajta szereplő, a sérülés miatt kiegészítéseket igénylő, feltehetően Jezabelre utaló feliratot, ha most – egy Hollandiában élő szakember véleményére alapozva – hitelesnek ismerik el, restaurálják, s később a jeruzsálemi Israel Museumban ki is állítják.
A Maryland állambeli Annapolisban, november 27-én, kedden tartják a nemzetközi közel-keleti értekezletet – jelentette be az amerikai külügyminisztérium helyi idő szerint kedden.
Ehud Olmert izraeli miniszterelnök hozzájárulását adta, hogy a ciszjordániai palesztin biztonsági erők 50 izraeli páncélos szállító járművet és kézifegyvereket kapjanak. névtelenséghez ragaszkodó források szerint Olmert ezzel gesztust akar gyakorolni Mahmúd Abbász palesztin elnök irányában a jövő heti annapolisi nemzetközi közel-keleti értekezlet előtt.
Már csak négy hely kiadó a jövő évi, osztrák-svájci közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságra a selejtezősorozat utolsó, szerdai fordulója előtt.
November 13. az Elnök napja volt. A szőnyeg szélére állította a kormányt a gyűlöletbeszéd szigorítása kapcsán. Mielőtt közhírré tette volna, hogy nem engedi hatályosulni a jogszabályt, magához hivatta a szöveg szerzőjét, Lomniczi Zoltánt, a Legfelsőbb Bíróság elnökét.
Az olasz Savoia-ház, az egykori uralkodó család 260 millió eurós kártérítést követel az olasz államtól. Ez derül ki abból a riportból, amelyet kedden este sugároz az olasz közszolgálati televízió harmadik csatornája, a RAItre.

Továbbra sincs egységes álláspont az MSZP-ben Döry Miklós XIII. kerületi szocialista képviselő antiszemita kijelentéséről. A politikus egy korábbi testületi ülésen gyakorlatilag azt javasolta a fideszes Szabó Györgynek, hogy menjen vissza Izraelbe. A szocialisták ma két elnökségi ülésen is tárgyalnak az ügyről.
Népszabadság * Hírösszefoglalónk * 2007. november 21.







