Forrás: Magyar Hírlap

Továbbra sincs egységes álláspont az MSZP-ben Döry Miklós XIII. kerületi szocialista képviselő antiszemita kijelentéséről. A politikus egy korábbi testületi ülésen gyakorlatilag azt javasolta a fideszes Szabó Györgynek, hogy menjen vissza Izraelbe. A szocialisták ma két elnökségi ülésen is tárgyalnak az ügyről.

„A gyűlöletbeszéd megdöbbentő megnyilvánulásának, a kirekesztés, a zsidózás aljas felszínre törésének tartjuk a XIII. kerületi szocialista önkormányzati képviselő antiszemita kirohanását fideszes képviselő-tagtársunkkal szemben” – olvasható az ellenzéki párt XIII. kerületi szervezetének közleményében. A Fidesz elhatárolódást és „hatékony, határozott” eljárást vár el a helyi MSZP-s politikusoktól, így Tóth József polgármestertől és Szanyi Tibor képviselőtől, miután egy testületi ülésen Döry Miklós a fideszes Szabó Györgynek azt mondta, „elég sok időt töltött ahhoz Izraelben, hogy ne lásson rá az itteni dolgokra”.

„Ordas disznóság, ha elő akarják húzni az antiszemita kártyát abból a pakliból, amelyikben nincs ilyen lap. Ez hamiskártyás trükk” – nyilatkozott lapunknak az ügyhöz fűződően Szanyi Tibor.

Bár Borszéki Tibor, a kerület alpolgármestere (egyben a helyi MSZP elnöke) bocsánatot kért az izraeli-magyar kettős állampolgár Szabót Györgytől, és elhatárolódott Döry kijelentésétől, később a párt közleményében már politikai haszonszerzésnek értékelte a Fidesz reakcióját. Az ellenzéki párt a kerületi SZDSZ-szel együtt lemondásra szólította fel Döryt. Információink szerint ma fővárosi és kerületi elnökségi ülést is tartanak a szocialisták, mindkét testületben napirendi pontként tárgyalják az ügyet.

A XIII. kerületi szocialista szavazati többség megtartása szempontjából egyébként fontos Döry mandátuma. Steiner Pál, a fővárosi közgyűlés szocialista frakcióvezetője szerint Döry esetében sem alkalmazhatnak kettős mércét.

MH-összeállítás

Comments are closed.