Betűméret +-
Állítólag a megállapodáshoz közelítenek már a titkos tárgyalások Izrael és a palesztinok között, amit Egyiptom közvetítésével folytatnak a fogolycseréről. A Jediot Aharonot című izraeli lap értesülése szerint a júniusban elrabolt izraeli katonáért cserébe 800 palesztin foglyot engednének szabadon.
Bezárás | Nyomtatás
Állítólag a megállapodáshoz közelítenek már a titkos tárgyalások Izrael és a palesztinok között, amit Egyiptom közvetítésévek folytatnak fogolycseréről. A Jediot Aharonot című izraeli lap értesülése szerint a júniusban elrabolt izraeli katonáért cserébe 800 palesztin foglyot engednének szabadon.
Az al-Kaida arra szólította fel az amerikai elnököt és a világ keresztényeit, hogy térjenek át az iszlám hitre. Az interneten közzétett üzenetet az al-Kaida második számú vezetője, Ajmán al-Zavahri ajánlotta az amerikaiak figyelmébe. A felvétel nem sokkal a szeptember 11-i események ötödik évfordulója előtt jelent meg a világhálón.
Az izreli hadsereg legkésőbb két héten belül kivonul Libanonból – írja mai számában a Haaretz. Az izraeli napilap biztonsági forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a zsidó állam hadserege tíz-tizennégy napon belül befejezi a kivonulást, ha folytatódik a nemzetközi erők Libanonba telepítése. – Olyan gyorsan szeretnénk távozni, ahogy csak lehet – mondta a magát megnevezni nem kívánó illetékes.
Izrael 10-14 napon belül befejezheti dél-libanoni kivonulását – írta biztonsági forrásokra hivatkozva egy helyi lap. Az újság információi szerint azonban a kivonulás csak akkor fejeződhet be ennyi időn belül, ha a továbbiakban is a jelenlegi ütemben halad a békefenntartók települése. Az ENSZ libanoni ideiglenes haderejének első nagyobb csoportja tegnap érkezett meg Libanonba, olasz katonák személyében.
2006. szeptember 3. 12:29
A kötet esszéi 15 év alatt íródtak, s egységbe illesztésükre Freud születésének 150. évfordulója adja az alkalmat.
Állítólag a megállapodáshoz közelítenek már a titkos tárgyalások Izrael és a palesztinok között, amit Egyiptom közvetítésévek folytatnak fogolycseréről. A Jediot Aharonot című izraeli lap értesülése szerint a júniusban elrabolt izraeli katonáért cserébe 800 palesztin foglyot engednének szabadon.
Betűméret +-
Katona Kálmán eljön
A főpolgármester-jelöltek közül elsőként Katona Kálmán fogadta el a Mazsike és a Sófár Egyesület meghívását a zsidónegyed sétára. A részletes programról rövidesen beszámolunk.
Faludy Györgyöt parodizálta Éles István humorista a Rádiókabaré szombat délelőtti adásában a Kossuth Rádióban, több órával azután, hogy a költőlegenda halálhírét bejelentették. A műsor főszerkesztője a Független Hírügynökségnek elmondta: sajnálatos hiba történt, az adás után a műsorvezető elnézést kért a hibáért.
Ha megkérnének néhány hölgyet, mondjanak példát az antiférfi típusra, Woody Allen biztosan dobogós lenne.
A világbajnok olasz labdarúgó-válogatott Nápolyban Litvánia ellen meglepetésre 1-1-es döntetlennel kezdte meg az Európa-bajnoki selejtezősorozatot.
Halott költőfejedelem
96 éves volt. Pénteken egész nap folytak a találgatások, igaz-e a hír? Végül késő délután felesége, a nála több mint 60 évvel fiatalabb, Faludy-Kovács Fanny megerősítette, hogy elment. Gyuri bácsi a 20. század szemtanúja volt. 1938-89 között minden magyar politikai rendszer üldözöttje volt. És persze közben mindezt versekbe öntötte.

