Tarlósnak szeretnie kell Demszkyt a kampány során, míg a jelenlegi főpolgármesternek támadnia kell kihívóját, ha meg akarja őrizni pozícióját – mondta az [origo]-nak egy politikai tanácsadással foglalkozó cég vezetője. Közvélemény-kutatási és marketinges szakértőket kérdeztünk arról, hogy az önkormányzati választások előtti küzdelemben – ha erre most felkérnék őket – mire építenék fel a jelöltek vagy a pártok kampányát. Volt, aki egy zsidó viccel válaszolt.
Ahmadinezsád iráni elnök keddi bejelentése, amellyel elutasította hazája nukleáris tevékenységének felfüggesztését, komoly dilemmák elé állította az Egyesült Államokat és szövetségeseit. Noha Peking és Moszkva álláspontja szerint úgymond nincs sürgető helyzet, Washington és Berlin máris az Iránnal szemben lehetséges lépésekről tárgyal.
Kofi Annan szerdán újra sürgette Izraelt, hogy szüntesse meg a Libanonnal szembeni blokádot. Az ENSZ főtitkár erre akkor hívott fel, amikor találkozott a zsidó állam miniszterelnökével. Ehud Olmert kormányfő ugyanakkor a blokád feloldását csak akkor tartja lehetségesnek, ha biztosítva látja, hogy a Hezbollah nem jut több fegyverszállítmányhoz Libanonon kívülről.
Annan: Az izraeli blokád feloldása a gazdaság talpraállásához feltétlenül szükséges Időpont: 2006-08-30 11:44:03
A fotobloggerek pedig kiállításon mutatják meg, mit tudnak, a főváros másik csücskében, a Nagycsarnokba a kofák mellé beköltöznek a komédiások is
Az izraeli belbiztonsági szolgálat, a Sin Bét igazgatója szerint, a Sínai félsziget a fegyvercsempészek menedékhelyévé vált, és terrorista bázisként működik.
Betűméret +-
Bezárás | Nyomtatás
Demszky Gábor főpolgármesterségének 16 éve alatt felújították az állatkertet és a kisföldalattit, több éjjeli menedéket építettek, mint ahányan bemennek, nem valósult meg viszont a négyes metró és az egységes parkolási rendszer sem. A FigyelőNet összefoglalója az ötödik ciklusáért ringbe szálló főpolgármester-jelöltről.
Betűméret +-
Izraelnek fel kell oldania Libanon ellen alkalmazott blokádját – jelentette ki Kofi Annan ENSZ-főtitkár, miután Ehud Olmert izraeli miniszterelnökkel Jeruzsálemben tárgyalt.
Az ENSZ főtitkára szerint Izraelnek fel kell oldania a Libanon elleni blokádját. Kofi Annan azután beszélt erről, hogy Jeruzsálemben Ehud Olmert izraeli miniszterelnökkel tárgyalt.
Kilencvennégy éves korában meghalt Kairóban Nagíb Mahfúz Nobel-díjas egyiptomi író. Mahfúz 1988-ban – eddig egyetlen arab íróként – nyerte el a világ legrangosabb irodalmi elismerését. Nagíb Mahfúzt július közepe óta veseelégtelenséggel, tüdőgyulladással és egy balesetből eredő fejsérüléssel kórházban ápolták.
A Libanon elleni izraeli blokád feloldását sürgette az ENSZ főtitkára jeruzsálemi sajtótájékoztatóján. Kofi Annan azzal érvelt, hogy a zárlat feloldása a libanoni gazdaság talpraállásához feltétlenül szükséges.
Betűméret +-
Regényei közül, amelyek legtöbbször szeretett kairói óvárosának mindennapi életét ábrázolták, az Útvesztő magyarul is megjelent
Legutóbb tavasszal követtek el merényletet a térségben, az akkori akciónak két magyar áldozata is volt
A német nyelvterület sajtószemléje
NOL * Népszabadság Online * 2006. augusztus 30.
NOL * Népszabadság Online * 2006. augusztus 30.

