Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter, megelőzve bejelentett izraeli látogatását, tegnap váratlanul rövid időre Bejrútba érkezett és találkozott Fuád Szinjóra libanoni miniszterelnökkel. Útban a térség felé a politikus asszony kijelentette: sürgős, de megfelelő feltételekkel létrehozandó tűzszünetre van szükség az izraeli-libanoni konfliktusban.

A hazai belpolitikát vitte ismét a romániai Tusnádfürdőre a Fidesz elnöke, amikor a Bálványosi Nyári Szabadegyetem zárónapján kijelentette: „politikai hazugságra” nem lehet a nemzetpolitikát sem építeni. Bár Orbán Viktor kijelentéseit a szocialista Szabó Vilmos szerint már ott sem vették igazán komolyan, a legnagyobb ellenzéki párt vezetője rendszeresen kijátssza a határon túl a nemzeti kártyát.

Pontrendszerrel kívánja a német kormány irányítottabbá tenni, korlátozni a zsidók bevándorlását a volt Szovjetunió területéről; az intézkedés nem terjedne ki a nácizmus üldözötteire – írja a Der Spiegel. A hamburgi hetilapban megjelent hír szerint maximum 105 pontot lehetne elérni, s legkevesebb 50 pontot kellene „összegyűjteni” a bejutáshoz. A pontrendszerrel az illető beilleszkedési esélyeit mérnék fel.

Izraelbe érkezett az amerikai külügyminiszter hétfőn. Condoleezza Rice a zsidó állam és a libanoni síita fegyveres csoport, a Hezbollah közötti konfliktusról tárgyal Tel-Avivban.

Népszabadság * Peremiczky Attila * 2006. július 25.

Az amerikai külügyminiszter a tűzszünet feltételeinek kidolgozására érkezett a térségbe

Nabih Berri, a libanoni parlament elnöke hétfőn elutasította Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter rendezési tervét az izraeli-libanoni válság megoldására.

Két izraeli katona életét vesztette hétfőn egy Apache típusú harci helikopter lezuhanásakor Izrael északi részén, a libanoni határ közelében – jelentette be az izraeli hadsereg szóvivője.

Az Európai Bizottság 10 millió eurós gyorssegélyt ad a libanoni konfliktus kárvallottjainak. Az alapot a Bizottság Humanitárius Segély részlege (ECHO) kezeli, a pénzt olyan halaszthatalan tennivalókra fordítják, mind például az otthonukat elhagyni kényszerülő emberek ellátása, vagy az orvosi elsősegély.

A diplomata szerint a libanoniak helyzete óráról órára egyre nehezebbé válik

Izrael riadókészültségbe helyezte külföldi nagykövetségeit a Hezbollah libanoni síita szervezet, illetve a libanoni izraeli offenzíva miatt feldühödött helyi muzulmánok esetleges támadásai miatt – közölték hétfőn biztonsági források.

Pontrendszerrel kívánja a német kormány irányítottabbá tenni, korlátozni a zsidók bevándorlását a volt Szovjetunió területéről a Der Spiegel című lap szerint. Az intézkedés nem terjedne ki a nácizmus üldözötteire.

Bejrútba érkezett az amerikai külügyminiszter, aki Izraelbe is megy, hogy a tűzszünet lehetőségéről tárgyaljon. Eközben Izrael hivatalosan közölte, hogy Dél-Libanonban európai békefenntartó erőket látna legszívesebben fegyvernyugvás esetén.

A Der Spiegel szerint legkevesebb 50 pontot kellene „összegyűjteni” a bejutáshoz

Már 370-re emelkedett a Libanon elleni izraeli offenzíva halálos áldozatainak száma

Bezárás | Nyomtatás

Bezárás | Nyomtatás

MTI

Izrael hamarosan mintegy száz bunkertörő bombát kap az Egyesült Államoktól – adta hírül meg nem nevezett forrásokra hivatkozva egy szaúd-arábiai napilap.

Az USA bunkertörő bombákat szállít Izraelnek