Az amerikai külügyminiszter a tűzszünet feltételeinek kidolgozására érkezett a térségbe
Népszabadság * Hírösszefoglalónk * 2006. július 25.
Szinjóra libanoni kormányfő és Rice amerikai külügyminiszter REUTERS – Jamal Shama”a Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter meglepetésszerű látogatásra tegnap Bejrútba érkezett, ahol Fuád Szinjóra libanoni kormányfővel, majd a Szíria-barát Nabih Berrivel, a parlament elnökével tárgyalt. Rice két órán át konzultált a kormányfővel, ám a találkozó után nem nyilatkozott.
A Hezbollah Nabih Berri parlamenti elnököt hatalmazta fel arra, hogy tárgyalásokat folytasson a síita szervezet és Izrael közötti esetleges fogolycseréről. A Szíria-barát parlamenti elnök egyben a Hezbollah szövetségesének, az Amal síita szervezetnek a vezetője.
Rice méltatta a libanoni kormányfő „bátorságát és állhatatosságát”. Indulása előtt az amerikai diplomácia vezetője azt is elmondta: azonnal szükség van a tűzszünetre – ha annak feltételei megfelelők. Rice szerint ilyen feltétel, hogy a libanoni kormány felügyelje az ország egész területét. A külügyminiszter tárgyal Ehud Olmert izraeli kormányfővel is. Később a palesztin elnökkel, Mahmud Abbasszal is találkozik.
Szinjóra libanoni kormányfő és Rice amerikai külügyminiszter REUTERS – Jamal Shama”a
Rice szerdán Rómába utazik, hogy az ENSZ, illetve európai és arab országok képviselőivel egyeztessen a helyzetről. A hét második felében Malajziába utazik, ahol ázsiai miniszterekkel találkozik. Feltételezhető, hogy az amerikai külügyminiszter utána ismét visszatér a Közel-Keletre, és megfigyelők szerint diplomáciai áttörés inkább csak akkor várható. Az izraeli hadsereg szerint még egy hete vagy tíz napja van az offenzíva folytatására, egy tűzszünet bejelentése előtt.
Brüsszelben közben a libanoni-izraeli határra telepítendő nemzetközi erőről nyilatkozott Javier Solana. – Több európai ország is kész lenne részt venni egy esetleges, Libanonba telepítendő nemzetközi erőben – mondta az EU külpolitikai főképviselője hétfőn, miután megbeszélést folytatott a libanoni parlament többségi csoportjának vezetőjével, Szaad Haririval. Solana ugyanakkor nem szólt arról, vajon ki lesz a felelős az Irán által támogatott libanoni Hezbollah-harcosok lefegyverzéséért, illetve, hogy az esetleges békeerő csak az ország déli határainál állomásozna-e, vagy a szíriai határszakasznál is – írta az MTI. Egyelőre csak Németország jelezte hivatalosan, hogy részt venne a nemzetközi vállalkozásban.
A The Wall Street Journal elemzése szerint a nemzetközi stabilizációs erőt azután helyeznék a térségbe, hogy az izraeli hadsereg megtörte a Hezbollah erejét. Feladata pedig annak felügyelete volna, hogy a síita szervezet katonailag soha többé ne vethesse meg a lábát Libanonban.
Eközben az izraeli haderő behatolt a dél-libanoni határtérség középső részének legjelentősebb települése, (a határtól négy kilométerre fekvő) Bint-Dzsbeil külvárosaiba. A légierő pedig további csapásokat mért Dél-Libanonra és Dél-Bejrútra. Az izraeliek felügyelik Marun ar-Rasz határvárost is.
Két izraeli katona életét vesztette, további tizenhét megsebesült hétfőn Libanon déli részén – állította az al-Dzsazira katari hírtelevízió. Az izraeli hadsereg szerint kilenc katona sebesült meg, továbbá foglyul ejtettek két Hezbollah-fegyverest. A szélsőséges síita szervezet tegnap is rakétalövedékekkel lőtte Haifát és más északi izraeli városokat.
Az Európai Zsidó Kongresszus szolidaritási delegációt küldött Izraelbe. Ebben a magyar zsidóság képviseletében részt vett Zoltai Gusztáv, az Európai Zsidó Kongresszus végrehajtó bizottságának tagja és dr. Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke. A küldöttséget tegnap fogadta Ehud Olmert izraeli miniszterelnök is. (Munkatársunktól)

