Legalább kilenc libanoni katona meghalt, és több, mint negyven megsebesült az izraeli légierő kedd hajnali támadásában – közölte a libanoni hadsereg egyik magasrangú tisztje. Izrael két katonai laktanyát bombázott Bejrút közelében.

A magyar cselgáncs válogatott is részt vesz a párizsi világbajnokságon, amit szeptember 15-16-án rendeznek meg. A vb szervezői hívták meg a rangos megmérettetőre a válogatottat, miután a csapat az eb-n egy ezüstéremmel távozott.

Izrael libanoni offenzívája meggyengítette a Hezbollah síita fegyveres szervezetet és lehetőséget teremtett a bejrúti kormány számára teljes szuverenitása gyakorlásához – jelentette ki az izraeli külügyminiszter az ABC amerikai televízióban helyi idő szerint hétfőn este sugárzott interjújában.

Az afrikai elefántot és kicsinyét a Tel-avivi állatkert ajándékozta az Állatparknak

A Hezbollah libanoni lázadószervezet esetleges újabb rakétatámadásainak veszélye miatt kedden zárva maradt az észak-izraeli Haifa kikötője – közölte az izraeli közlekedési miniszter. A haifai az egyik legjelentősebb izraeli kikötő. A minisztérium közlése szerint bizonytalan ideig zárva marad. Bizonyos hajójáratokat már korábban is a dél-izraeli Asdod kikötőjébe irányították át.

Nem zárta ki egy Libanon elleni nagyobb invázió lehetőségét egy keddi rádióinterjúban Mosé Kaplinszki tábornok, az izraeli hadsereg vezérkari főnökének helyettese.

Libanonban már kétszáznál is több áldozat

Miközben folytatódnak a libanoni területek elleni izraeli légitámadások, a Hezbollah sem hagyta abba rakétáinak kilövését. Az izraeli Cfat városban becsapódó egyik ilyen lövedék öt embert megsebesített. Rakétákat lőttek ki Hajfára, Kirjat Smonára és Naharijára is, ezekben az esetekben azonban nem volt áldozat.

2006. július 18. 09:22

Kedden reggel erősödött a forint a bankközi devizapiacon, az euróval kilenc óra tájban 278,45/55 forinton kereskedtek, szemben a hétfői 280,10/30-as jegyzéssel.

Valószínűtlennek tartják a szakértők, hogy az 1973 évi mély recesszió megismétlődne a közel-keleti konfliktus kiváltotta olajár drágulás hatására.

A Közel-Keletre utazik Condoleezza Rice – gyengül a Hezbollah? Időpont: 2006-07-18 09:17:23

Kamionokat bombázott az izraeli légierő

Alig egy százalékkal vannak többen azok, akik inkább Izraelnek róják fel a libanoni válságot azoknál, mint akik szerint a túszejtők a felelősek a történtekért – derül ki az [origo] szavazására érkezett válaszokból. Az olvasók közül csak kevesen vélték úgy, hogy egyik fél sem igazolhatja semmivel tettét, és alig akadt olyan, aki szerint minkét fél tettei érthetők.

A nagyhatalmak súlyukhoz mérten próbálnak diplomáciai eszközöket bevetni a háborús helyzet rendezése érdekében, de legalább ugyanennyire fontos minden államnak, hogy saját polgárai biztonságban legyenek.

2006. július 18. 08:31

A Közel-Keletre utazik az amerikai külügyminiszter, Condoleezza Rice – erősítették meg hétfőn. A látogatás pontos dátumát nem hozták nyilvánosságra. Közben az ENSZ főtitkár-helyettese közölte, hogy a világszervezet tárgyalt Szíriával a térséget uraló krízisről.

Betűméret +-

Nem zárta ki egy Libanon elleni nagyobb invázió lehetőségét egy keddi rádióinterjúban Mosé Kaplinszki tábornok, az izraeli hadsereg vezérkari főnökének helyettese.

New Yorkban több ezren vonultak fel az ENSZ székháza előtt, hogy támogatásukról biztosítsák Izraelt a közel-keleti konfliktusban.