Az afrikai elefántot és kicsinyét a Tel-avivi állatkert ajándékozta az Állatparknak
Az Izraelből repülőn küldött afrikai elefántok szerencsésen megérkeztek a Nyíregyháza-Sóstón lévő Állatparkba, s a hosszú utazást követően kedden reggel hat óra körül vették birtokba kényelmes szállásukat – tájékoztatta az MTI-t Gajdos László.
Az igazgató elmondta: az Állatpark részese az európai fajmegmentő programnak, ennek keretében érkezett korábban Szabolcs, a 8 éves afrikai elefánt Nyíregyházára. A cél, hogy családot alapítson a most érkezett, Yoki nevű, 16 éves elefánthölggyel, „aki” magával hozta másfél éves kicsinyét, Iziket is. Őket a Tel-avivi állatkert ingyen adta a nyíregyházi parknak, még két másik afrikai elefánttehenet is várnak.
Gajdos László szerint egyébként Magyarországon legutóbb száz évvel ezelőtt létesítettek utoljára elefántházat. Az új elefántok utazásába nem szólt bele a közel-keleti vita. Egy jumbó gépen, külön-külön konténerben jött a 6 tonnás anya és egy tonnás kicsinye. A repülőút mindössze két és fél óráig tartott.
Ferihegyről Nyíregyházára öt óra alatt értek le a kamionok.
A két új ormányos most előbb ismerkedik a környezettel és gondozóival, Szabolccsal csak aztán. A nagyközönség csak egy hét múlva láthatja őket, amikor kijönnek a kifutóra.
Az Állatparkban azt remélik, hogy a az erdős, fás környezetben hamar otthon érzik majd magukat az új jövevények, s a család újabb kicsinyekkel gyarapszik.
hirado.hu/MTI

