Forrás: HETEK

Izrael libanoni offenzívája meggyengítette a Hezbollah síita fegyveres szervezetet és lehetőséget teremtett a bejrúti kormány számára teljes szuverenitása gyakorlásához – jelentette ki az izraeli külügyminiszter az ABC amerikai televízióban helyi idő szerint hétfőn este sugárzott interjújában.

Cipi LivniCipi Livni szerint a libanoni kormány a Hezbollah jelenléte miatt nem tudott ellenőrzést gyakorolni a zsidó állammal közös déli határa felett, de az izraeli támadás megváltoztatta ezt a helyzetet. „A (Hezbollah) támadása és az arra adott izraeli válasz előtt a (libanoni kormánynak) nem volt meg az ereje ennek megtételéhez, de a Hezbollah mostanra meggyengült. Izrael felszámolta a Hezbollah összes előretolt állását az izraeli-libanoni határon” – mondta a miniszter asszony. Úgy ítélte meg, hogy a két izraeli katona elrablására és a rakétatámadásokra megtorlásul végrehajtott izraeli légitámadások olyan helyzetet teremtettek, amelyben a libanoni kormány végre tudja hajtani az ENSZ Biztonsági Tanácsának azt a határozatát, amely követeli a Hezbollah és más libanoni milíciák leszerelését. Az izraeliek elsöprő többsége támogatja a libanoni hadműveletet – ez derült ki a Jediót Ahronót című nagy példányszámú izraeli napilap keddi számában közölt közvélemény-kutatásból.

A Dahaf intézet által készített felmérés szerint az izraeliek 81 százaléka a hadjárat folytatása mellett van és 58 százalék azt szeretné, ha az invázió addig folyatódna, amíg sikerül a Hezbollah síita fegyveres szervezetet megsemmisíteni.

New York: kivételesen a terror

ellen tüntetnekA hétfőn készült felmérésből az is kiderül, hogy a megkérdezettek 78 százaléka elégedett Ehud Olmert izraeli kormányfő tevékenységével. Némi meglepetésre 72 százalék biztosította támogatásáról Amír Perec védelmi minisztert, akinek néhány hónappal ezelőtti kinevezését sokan fogadták kétkedéssel arra hivatkozva, hogy az egykori szakszervezeti vezetőnek nincsen elegendő katonai tapasztalata a hadsereg irányításához.

Több ezren tüntettek hétfőn este a New York-i ENSZ-székház előtt, támogatásukról biztosítva Izraelt a közel-keleti konfliktusban tanúsított magatartásában.

A résztvevők között volt a Nobel-békedíjas Elie Wiesel holokauszt-túlélő és Hillary Clinton szenátor, Bill Clinton volt amerikai elnök hitvese. „Izrael pártján állunk, mert Izrael az amerikai értékekért és egyúttal az izraeli értékekért is harcol” – mondta az egykori first lady.

Wiesel azt mondta, hogy Izraelt két totalitárius mozgalom, a Hamász és a Hezbollah fenyegeti, amelyeknek egyetlen célja „a zsidó állam elpusztítása”.

Becslések szerint a demonstráción mintegy 10 ezren vettek részt. Az Egyesült Államokban az elmúlt héten számos hasonló, Izraellel rokonszenvező tüntetést rendeztek.

(MTI/AP)

Comments are closed.