Forrás: Magyar Rádió

A nagyhatalmak súlyukhoz mérten próbálnak diplomáciai eszközöket bevetni a háborús helyzet rendezése érdekében, de legalább ugyanennyire fontos minden államnak, hogy saját polgárai biztonságban legyenek.

A Közel-Keletre készül az amerikai külügyminiszter, hogy megpróbálja csitítani, nyugtatni a régiót. Sean McCormack külügyi szóvivő jelentette be Condoleezza Rice várható útját. Arról azonban nem szólt, hogy mikorra várható ez a vizit. Ugyanakkor az Egyesült Államok izraeli nagykövete, David Ayalon a CNN televízióban azt nyilatkozta, hogy a látogatásra nem ez a legmegfelelőbb pillanat. Hasonlóképpen nyilatkozott Libanon ENSZ-küldöttje, Nouhad Mahmoud is. Ő szintén a CNN-nek adott interjút, s ebben fogalmazott úgy, hogy a feltételek – mármint a Rice-látogatás feltételei – pillanatnyilag nem adottak.

McCormack külügyi szóvivő szerint az Egyesült Államok most elsősorban az ENSZ-re figyel, és a világszervezet révén kíván diplomáciai lépéseket tenni. Az ENSZ főtitkára, Kofi Annan egyébként úgy nyilatkozott, hogy a Biztonsági Tanács tagjai megkezdik annak a tervnek a részletes kidolgozását, amely többnemzetiségű biztonsági erőket telepítene Dél-Libanonba.

A berlini kormány azt mondja, nem közvetít, de valójában közvetít Izrael és az arab világ között. Angela Merkel kormányfő telefonon tárgyalt Abdullah jordániai uralkodóval, Walter Steinmeier napi kapcsolatban van izraeli kollégájával, s közben beszél telefonon egy sor arab ország, például Egyiptom, Szíria, Katar külügyminisztereivel.

A német külügyminiszter egyébként – mint mondta – folyamatosan tájékoztatja az izraelieket, hogy mikor szállnak fel Damaszkuszból azok a repülőgépek, amelyek menekítik a térségből a német és más külföldi állampolgárokat. Mint kiderült Libanonban még mindig kétezer német tartózkodik, és közülük sokan nem akarnak biztosabb helyre átköltözni.

A lényeg, hogy Németország alapvető érdeknek tartja, hogy kihasználja sajátságos, felelősségteli kapcsolatát Izraellel és az arab világban szerzett tekintélyét annak érdekében, hogy csitítsa a helyzetet, jobb belátásra bírja a feleket. Ettől függetlenül itt nem sokan reménykednek az új keletű konfliktus gyors befejezésében. A kormány kereszténydemokrata tagjai inkább megértők Izraellel szemben, mint a szociáldemokrata miniszterek.

Járai Judit (Washington), Zentai Péter (Berlin)

Comments are closed.