A libanoni kormányfő magához kérette a bejrúti amerikai, brit és francia nagykövetet, hogy tiltakozzon náluk az izraeli agresszió miatt
Bezárás | Nyomtatás
Libanon megosztott vezetősége kedden teljes egységben ítélte el az Izrael által végrehajtott támadásokat és arra kérte a nemzetközi közösséget, hogy segítsen tűzszünetet szervezni. Izrael azonban azonnal elutasította a tűzszünetet és kijelentette, hogy mindaddig folytatja a bombázást, amíg vissza nem kapja két elrabolt katonáját és meg nem semmisíti a Hezbolah libanoni síita szervezetet.
Az izraeli légierő szétlőtt négy olyan teherautót kedd délután a libanoni Bekaa-völgyben, amely fegyvereket és lőszert szállított Szíriából a Hezbollahnak – közölte az izraeli hadsereg, de hozzátette: Szíriát továbbra sem tekinti célpontnak.
téma: magyarok utazási kedve a veszélyes területekre
2006. július 18. 19:15
Késznek mondta magát kedden amerikai és izraeli célpontok támadására bárhol a világon az iráni Hezbollah, amely az azonos nevű libanoni gerillaszervezettel vállal ideológiai közösséget.
Az ENSZ kedden bejelentette, hogy a hat napja tartó izraeli támadások miatt megkezdte libanoni személyzetének evakuálását. Egyelőre a működés szempontjából nélkülözhető szakembereket és hozzátartozóikat evakuálják.
http://www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=300268
Szaid Hasszán Naszrallah, egy kilencgyermekes síita család legidősebb fiaként 1960-ban született Budzsr Hammudban, nem messze Kelet-Bejrúttól. Miután 1975-ben kitört a polgárháború, a szegény família a felmenők „ősi fészkébe”, Basszurijehbe költözött, mely nincs messze Tirusztól, a dél-libanoni kikötővárostól. A család kapcsolatba került a Musza asz-Szadr vezette Amal mozgalommal. Naszrallah Mohamed al-Garavinak, a legnagyobb tiruszi mecset imámjának befolyása alá került.
Függetlenül attól, hogy Izrael állítása szerint van hatása a Hezbollah libanoni állása elleni légitámadásoknak, tegnap csak Haifára, Izrael harmadik legnagyobb városára húsz lövedék hullott. Ugyanakkor a Háárec című izraeli lap – meg nem nevezett forrásokra hivatkozva – azt adta hírül, hogy már a héten véget érhet a libanoni offenzíva. A bizonytalanságra jellemző, akadnak olyan vélemények is, amelyek szerint nincs kizárva egy Libanon elleni nagyobb invázió sem.
Az UNICEF szerint katasztrófális a helyzet
A BUX 13,38 pontos erősödéssel, 20.813,39 ponton zárt kedden, a hétfői záró értékhez képest ez 0,06 százalékos emelkedés. A részvénypiacon kedden óriási forgalmat bonyolítottak, csaknem 52 milliárd forint értékben. A vezető részvények árfolyamai vegyesen alakultak az előző napi záráshoz viszonyítva.
A közel-keleti béke helyreállításának érdekében Oroszország kedden Alekszandr Szaltanov külügyminiszter-helyettes személyében különmegbízottat küldött a térségbe – közölte a moszkvai tárca közleményben.
Izrael egyetlen része sincs biztonságban a Libanonnal vívott jelenlegi harcokban – fenyegette meg a zsidó államot kedden az iráni parlament elnöke, a Hezbollah-gerillák rakétáinak hatótávolságára utalva.
„Most akkor végül is le lett állítva ennek a háznak a bontása?” – kérdezi tőlem egy strandpapucsos, fekete frottír zoknis, rövidnadrágos környékbeli.
Amikor a Markó Róbert 23 évesen elhatározta, hogy nekivág a világnak és au pairként fog dolgozni Angliában, megpróbált irodalmat keresni, de ilyet magyar nyelven nem talált. Másfél év múlva, amikor hazajött, elhatározta, hogy megírja tapasztalatait – jókat és rosszakat -, hogy másoknak könnyebb legyen.
Kedd reggel ismét afrikai elefántok érkeztek a Nyíregyházi Állatparkba. Szabolcs, a 7 éves bika után most egy elefánt tehén jött a borjával. A háromtagú kolóniához hamarosan újabb két afrikai elefánt csatlakozik.


