Az ÓVÁS Egyesület a félig elbontott Dob utca 27. előtt tiltakozott. A felelősök között jutott az újságíróknak is, akik meglepően nagy számban jelentek meg az eseményen, melyen nem tudtunk meg semmit.
Nyár van, a nyár pedig a nyári újságírás ideje, amikor ilyen szövegű meghívóra is újságírók tucatjai jelennek meg:
„Újabb ház, ezúttal a Dob utca 27. bontását kezdték meg a régi pesti zsidónegyedben. Most maga a VII. kerületi önkormányzat akarja lebontani a tulajdonát képező 150 éves, valaha kóser húsüzemként is működő házat. A mellette álló védett házzal azonos korú _ épület helyére egy ötemeletes monstrumot készülnek építeni, a szomszédos bölcsőde parányi zöldjét és benapozását is tönkretéve.”
A házra egyébként érvényes bontási engedély van, melyet még azelőtt adtak ki, hogy a területet a kulturális minisztérium védelem alá helyezte volna. Egyedi védettséget nem kapott, a mellette álló épület viszont igen.
A Dob utca 27. már félig elbontva, előtte drótkerítés. „Ha lehet, engem ne fotózzál, mert megvakul a kamerád” – mondja egy bontóember a kerítés mögül egy ismerős fotósnak.
A 29. előtt és szemben a túloldalon – demonstrálóstól, újságíróstól és rendőröstől – vagy ötven ember gyűlt össze négy órára. Néhányan ÓVÁS feliratú pólóban, páran táblát tartanak.
„Ne árnyékolják be a jövőnket!”
„Napot, zöldet, levegőt!”
„Elég a túlépítésekből!”
Molnár Péter kánikulai beszéde
„Na akkor elkezdjük” – mondja Molnár Péter, szabaddemokrata politikus, szintén ÓVÁS-os pólóban.
„Azért gyűltünk itt össze, hogy megállítsuk a bontást és az egész folyamatot. Nincs közös terv a negyed felújítására. Helyette kapkodó, minimum gyanús lépések sorozatával veszti el a városrész a hangulatát” – kezdi, majd sorra veszi a felelősöket.
A VII. kerületi önkormányzat következetesen nem veszi figyelembe, hogy az egész környék a világörökség részét képező Andrássy út védő-rávezető zónája. Nem hajlandó egyeztetni a többi szereplővel egy komoly rehabilitációs terv kidolgozásávban.
Felelős a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, mert nem következetes, késlekedik, nem él jogosítványaival.
Felelős a kulturális minisztérium. Ezért fel is kérte Hiller Istvánt, lépjen fel a maradék megóvásáért, és üljön le velük tárgyalni, hiszen régebben támogatta az egyesület törekvéseit.
Felelős a fővárosi közgyűlés, mert nem támogatta a főpolgármester és a főépítész javaslatát, hogy rendeljenek el változtatási tilalmat a területre.
És felelősség terheli a sajtót is. „Megkérdezem az itt megjelent újságírókat, olvasták-e a HVG és a Menedzser Magazin tényfeltáró cikkeit, hogyan is mennek errefelé az ingatlanpiaci üzletek?” Mert ha nem, akkor persze pótoljuk be, és legyen tele a sajtó az ezekben a cikkekben feltárt „tényekkel”. (Egy korábbi sajtótájékoztatón ki si osztotta őket.)
„Az eddigieknél többet kérünk! Arra van szükség, hogy a nyilvánosság teljes erővel támogassa törekvéseinket!” – fejezi be az egykori szabaddemokrata politikus az „eddigi legrövidebb” ÓVÁS-demonstrációt, melynek értelmét azóta sem tudom megfejteni. (Hacsak a szóvivője nem egy kánikulai zéróeseményt kívánt választani arra a stratégiai szempontból érthető aktusra, hogy tájékozatlanságukért leteremtse a megjelent újságírókat.)
Műsoron kívül
Miután felolvassák a demonstrációhoz csatlakozott szervezetek nevét, az addig Élőlánc Budapestért táblával álldogáló Lányi András ragadja magához a mikrofont. Megvallja, hogy már szégyell ilyen demonstrációkra járni, mert nincs semmi hatása; egy nagyívű hasonlat keretében elhagyja száját „a zsidók lebontása” kifejezés, végül pedig minden érdeklődőt meghív egy szerdai élőláncos rendezvényre.
„A Beszélő itt kapható tematikus száma ezzel a kérdéssel foglalkozik” – szerzi vissza a mikrofont Molnár Péter. Ő egy parabolával bocsátja végleg útra az újságírókat.
„Ha megkérdezik az önkormányzattól, hogy miért is bontják ezt az épületet, azt a választ fogják kapni, hogy érvényes bontási engedély van rá, melyet még a védőzóna területi védettsége előtt adtak ki.” Szerinte azonban ez az érvelés pontosan olyan, mintha valakinek azt mondanánk, jó, eltöröltük a halálbüntetést, de téged már korábban halálra ítéltünk, ezért bocsi, de ki kell végeznünk.
„Most akkor végül is le lett állítva ennek a háznak a bontása?” – kérdezi tőlem egy strandpapucsos, fekete frottír zoknis, rövidnadrágos környékbeli.
„Nem.”
„Csak volt egy ilyen délutáni műsor?”
„Igen.”