Az elrabolt izraeli katona haladéktalan szabadon bocsátását kérte hétfőn Benita Ferrero-Waldner, az Európai Bizottság külkapcsolatokért felelős biztosa, és egyben önmérsékletre szólította fel Izraelt. „Gilad Salitot azonnal szabadon kell engedni. Bármilyen túsz elrablása sajnálatos, de ez külön megdöbbenéssel tölt el, mivel 12 év óta ez az első hasonló akció” – közölte az EU-biztos. Móse Kacav izraeli elnök a Vatikán közbenjárását kérte hétfőn az izraeli katona kiszabadítása érdekében.
Palesztin foglyok szabadon bocsátását követelik a Gázai övezetben fogva tartott izraeli katona elrablói. A mostanáig ismeretlen Iszlám Hadsereg elnevezésű csoport egyik szóvivője hétfőn Gázában újságírók előtt kijelentette: a vasárnap elfogott 20 éves tizedest nem fogják átadni „ajándékként az európaiaknak vagy araboknak”.
A Közel-Keleten most annak az izraeli katonának a sorsára irányul a figyelem, akit palesztin szélsőségesek a hét végén elraboltak. Előtte alagutat ástak a gázai határátkelőnél, átmentek izraeli területre és rátámadtak egy katonai egységre. Két izraeli meghalt, négy megsebesült. Gilad Salit húsz éves izraeli tizedest a támadók magukkal hurcolták.
Fecseg a felszín, hallgat a mély. Még mindig csak ennyit lehet biztosan tudni arról, miért támadta meg néhány héttel ezelőtt a Fidesz lapja, a Magyar Nemzet, a párt alelnökét, Pokorni Zoltánt.
Június 18-ai mártír-istentiszteletek időpontjai, helyszínei és résztvevői
Hiller István oktatási és kulturális miniszter búcsúztatta elsőként hétfőn Bécsben a 83 éves korában elhunyt Ligeti György zeneszerzőt. A politikus az osztrák főváros központi temetőjének ravatalozójában, Ligeti virágokkal teljesen beborított koporsója mellett hangsúlyozta: a történelem úgy hozta, hogy Ligeti György élete talán legnagyobb megpróbáltatásait Magyarországon élte át.
Hiller István oktatási és kulturális miniszter búcsúztatta elsőként hétfőn Bécsben a 83 éves korában elhunyt Ligeti György zeneszerzőt.
A zsidó állam máig adott haladékot túszul ejtett katonája szabadon bocsátására
Kovács István könyve a lengyel történelem sorsfordulóiról
Az Izraelben bebörtönzött nők és gyerekek szabadon bocsátását követelték hétfőn hírügynökségeknek küldött üzenetükben az előző nap a Gázai övezetben túszul ejtett izraeli katonát fogva tartó palesztin csoportok.
Megfenyegette hétfőn Ehud Olmert izraeli miniszterelnök a Hamász palesztin szélsőséges mozgalom szíriai száműzetésben élő vezetőjét, Háled Mesaalt, mondván, Izrael rá is lecsaphat, megtorlásul egy izraeli katona túszul ejtése miatt – közölte az izraeli televízió kettes csatornája.
2006. június 26. 21:45
Ehud Olmert közölte Háled Mesaallal: Izrael rá is lecsaphat, megtorlásul egy izraeli katona túszul ejtése miatt
Betűméret +-
Három estén szól klezmer a Művészetek Palotájában: június 29-én a Klezmatics lép föl a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, 30-án a Brave Old World zenél a Fesztivál Színházban, július 1-jén ugyanott a Cracow Klezmer Band áll színpadra. A hetvenes években a jiddis zenének is reneszánsza támadt Amerikában, majd Európában.
2006. június 26.
2006. június 26.
Mose KacavA Vatikán közbenjárását kérte hétfőn Móse Kacav izraeli elnök a hét végén palesztin milicisták által elrabolt izraeli katona kiszabadítása érdekében – közölte hétfőn az izraeli elnöki hivatal.Kacav a pápai állam új izraeli nunciusának (nagykövetének), Antonio Franco érseknek terjesztette elő kérését.
Az Izraelben bebörtönzött nők és gyerekek szabadon bocsátását követelték hétfőn hírügynökségeknek küldött üzenetükben az előző nap a Gázai övezetben túszul ejtett izraeli katonát fogva tartó palesztin csoportok.

